Safari, mélydél: szundi, mercsi, eszi-iszi, újrakezdd!

Safari, mélydél: szundi, mercsi, eszi-iszi, újrakezdd!

Utólag sem tagadom: lett volna még hely. Ha valakit nem hívtam fel ezzel kapcsolatban, az csak azért lehetett, mert régen merültünk együtt és így nem volt benne a “körben”. Ennek ellenére a kör nagy volt, én pedig sokat ültem a telefonon, javítva országunk adóbevételét íly módon is. (gondoltam) Tény: hét hónapja lehetett jelentkezni. Hogy mire is? Na arról szól ez a kis beszámoló, meg az érintettek által életre hívott kis videós afterparty. Előlegben: dugong, delfin, teknős, cápa, pöröly pipálva. A mottó pedig ott volt a pólónkon szem előtt – nehogy elfelejtse valaki a lényeget: szundi, mercsi, eszi-iszi, újrakezdd!

Jól kiszúrnak a charterek a magyar búvárral. Először is jön a stressz a vasárnapi charter súlykorlátjával, a fizess rá ha búvárcuccot hozol játékkal. Ezen az ember vagy átmegy, vagy nem. Nekünk óvatosságból a szombati gép kellett, itt a 20 kg bűntetlennek ígérkezett. A bibit a Bp-Aquaba-Hurghada-Bp útvonal háromszöge jelentette, magyarul: plusz kockák a seggen, mínusz óra alvásokkal. Hajnali 1:20 check in, reggel 9 után már Hurghada. Mivel éjjeli gép gyűrött utasokat terem, csendben telt a busz utazás Port Ghalibig.

A szobafoglalás félig a gépen, félig a hajón, félig ösztönösen történt. A nyerő módszer a Kata féle volt, mert így mindenki kívánságának megfelelő helyre került, még akkor is, ha két brigád osztozott a hajón. Némi adminisztráció és utastájékoztató után ki is futottunk, meg is merültük a checkdivot, de Marsa Mubarak nem volt kegyes dugongilag ez alkalommal. A tenger tehene nem kívánt előttünk lakmározni, nem úgy a teknősök! Aztán fixáltuk az itinert: mars mindenki pihenni, a hajó éjjel szalad le délig, egyből faljuk fel a hetes távolságot és onnan visszafele csorgunk majd kisebb szakaszokat megtéve. Annál is inkább egyetértettem, mert homokviharos fátyol takarta a Napot, sápadtag, árnyékmentes fénybe vonva a tengert.

Malahi. Álomszerű, régi kedvenc. Nagy örömmel indultam a labirintusba, ahol már három másik csapat bolyongott. Az, hogy egyikkel sem találkoztunk, jól mutatja a hely nagyszerűségét, meg azt is, hogy pont erre törekedtem. 🙂 Ó az az átkozott levegőkészlet! Csak az volt az oka annak, hogy a merülés befejezésének ideje eljött. Ugyan nem akadtunk össze sem szirtivel, sem teknőssel, sem méretes Napóleonnal, ami azért itt tipikusnak számítana, de volt helyettük jó nagy muréna, meg a korallok megunhatatlan erdeje.

Ugyan az összes merülés költői részleteire nem törekednék, de jöttek szépen a helyek.

Claudia rögtön elsőre, amitől ugyancsak lelkes lettem. Én imádom ezt a helyet és kész. Pont emiatt elkövettem a bakit: úgy értünk vissza  ahajóhoz, hogy pont tartalék levegőre fogyott a brigád. Azért a bójalövést még forszíroztuk, ki tudja mit hoz a következő pár nap. Így maradt ki a helyi anemona city. Azaz, majdnem kimaradt, rápótoltunk a magunk módján. Érdemes volt: pont bezáródtak a rózsák, gyönyörű kárminvörös köpenyükbe ölelve a kocsonyás karokat,  ahonnan emiatt a kis szegény bohóchalak kiszorultak. Ezt a szituációt nagyon izgatottan élik meg a búvárral együtt, aki ráadásul bugyog harsányan! A történet vége azonban happy end: megnyugszik a búvár is a hajóra visszatérve, a rózsa kibontakozik, a kis bohóc hazatalálva megpihen.  Maradnak azonban a gyönyörű képek: a retinába égve mindenképpen.

A Sattaya övezetbe érve találkoztunk halászhajókkal, akik nomád körülmények között lélekvesztőkben lakva, aratják a tengert. Nem szeretem a halászokat, mert ellentétesek a céljaik. Amit mi búvárok csodának, látványnak, védeni és bámulnivalónak tartunk, az nekik préda, megélhetés, létfenntartás és pénz. Nekik abból ugyan nem lesz külföldi utazás, nagy ház, új autó, csak új csónak, új háló, új szigony és gyarapodó család. A tengerben pedig hiány, pusztítás és az egykori búvárok képeire merevedett sosemvolt emlék. Ellentmondásos a világ. A vékony, cserzett arcélek mögött bújó sötét tekintetek nem hagytak érzéketlenül – egyikünket sem. Billegtek a pici hajók a hullámokon, gázoltak a korallok tetején a halászok a térdig érő vízben. Uborkát, langusztát, kagylót, csigát gyűjtenek. No meg halásznak. Egyik hajón ott a búvár kompresszor, nyilván nem felesleges plusz teher. Spártai körülmények között hánykolódnak a tengeren: egy ponyva alatt alszanak, bújnak a Nap elől, rájuk száradt sós rongyokban. Fitness étrenden tengődnek. Nézzük a hajókat, az embereket, ahogy ők is minket. A pillanat elmúlt, semmi látható változás nem történt. Mi mentünk, merültünk, emlékszünk a víz alatti korallokra. A szembeúszó sebesült halra, ami a gondatlan szigonyos elől menekült. A damilokra. A riadt doktorhalakra. Tudjuk, hogy változik a világ. Amiben megint csak szemtanúk vagyunk, főleg mint egy búvár szafari turista osztályán utazó polgár. És a világon sok ilyen hely van még, legyen az Afrika, Ázsia, vagy Indonézia. Arat az ember a tengeren, mert a tenger kifosztható megélhetés, csak megfelelő eszköz kell a betakarításhoz. Fóka, bálna, delfin, manta, cápauszony? Lehet bármi és itt tényleg a kicsi is számít...

Túl világunk és mások problémáin, még mindig Sattaya övezetében hajózunk és bújjuk a korallerdőket. Karim, vagy Gotta, Heaven, Hammam, soknevű, zavaros helyek, amelyeknek talán a GPS koordinátája sem fix. Egy biztos: belénkszaladt egy bébicápa, olyan fehéruszonyú szirti forma. Voltak baby Napóleon halak, cirkáló tonok, de olyan igazi halrajok – nos, ők hiányoztak egyelőre.

Én elégedett voltam a túra menetével: lépcső a mennybe… Itt,  nagy boltív alatt, játszottak a fények, meg úgy általában minden összejött. A közös fotó kivételével. Kisvörös mögé perdültünk, miközben Petra fókuszálgatott rá. Aztán nem pazarolta ránk a felvételt, csak legyezett felénk. Kata érezhette a hátára csüccsenő Balage jelenlétét, félre is értette: ez nem palackelzárás, csak póz! Balage vigyorog mereven. Kata gyanakodva figyel bennünk. Én ártatlanul néztem. Azt is, ahogyan az egymásra bámuló emberek alkotta csendélet feloszlik. Balage maszk nélkül maradva elszomorodva passog, Kata megkapja  a fotót, én meg rákészülök egy zavartalan snittre. Imádnivaló hely, a random természeti építőerő nagy alkotása! Bármikor újra felmásznék a 16 méteres szintről emelkedő korall ösvényen újra, ahol egy csodás koralltömb érdemel egy egész kerülőt, hogy csak azután haladjunk át a mennyei boltív alatt. Találó a név. Ámen!

Éjszakai merülések mekkája dél! Jártam én St Johnson, Északi szafarin ahol pár klassz hely kivételével kihagytam a mártózást. Szakmai titok, hogy az éjszakai merülésnél elsődleges szempont a helyszínválasztásra a biztos horgonyzóhely, illetve a másnap korai kifutás lehetősége ha indulni kell. Nálunk leginkább az működött, hogy vagy a délutáni merülésre is, vagy a reggelire merülhető helyen legyünk. A helyek minősége nálam 5 csillagot kapott végül! Élő, burjánzó korallerdőkben bolyongtunk éjszaka, hol 16 méteres falak mellett, hol homoklagúnás öblöknél.   
Annyira elkapott a gépszíj, hogy egy lehetőséget sem hagytam ki, a mártózásra az éjszaka vizében – ahogy ezt sokan mások is tették. Ritka az a szafari, mikor az egész hajónyi búvár csobban – negyedszerre a nap folyamán! De megérte, mert még a három méteres Marsa Mubarak is sok sok meglepetést tartogatott. Éjszakai úszás teknőssel, bőröndhallal és a rettegett tűzhal vadászatát is megfigyelhettük. Polippal is sikerült találkozni és akadt sok-sok érdekes kütyü is. Ezt már Csaba mikrószkópján keresztül figyeltük. (Amikor a lányok nem a buzikártyával játszottak)

A planktonnal teli vízből kerültek elő érdekes kis lények, amik szerencsére csak a a lencsén keresztül láthatóak részleteiben. Az biztos, hogy ha egy ilyen lény kutya méretű lenne, én nem igen merészkednék bele a vízbe… Történt, hogy avatáskor egy maszkba merítettünk a finom tengervízből. Neptun könnyeit minden újoncnak le kell nyelnie. Mikor Naomi meglátta miről van szó, tiltakozva menekült: – Nem, azt nem iszom meg, láttam mikroszkópban mik vannak benne!

Aztán megitta persze, mert hát egy szafarin nem lehet vitatkozni. Főleg nem a nyílt tengeren, ahol az életet szigorú szabályok, szokások, babonák, meg a jó szerencse szabja meg. Illetve ezek földi helytartói.

Volt egy zátony tetején integetés is. Új zátony (számomra) új útvonal, áramlásos játék. Klassz, merülés volt, csak nem a főzátonyt követte a papírformának hitt áramlás, hanem egy mellékvonulat mellett drifteltünk, kilencven fokkal rossz irányba, iránytű nélkül. Az eredmény egy erélyes lapátolás volt, alig tíz perc várakozással a zodiacra. Pakliban benne van, a helyzet kezelhető, felfedező merülésnél megesik. Persze utólag okos az ember és tanul a hibából. A csapa véleménye szerint megérte a menet!

Az útvonalról beszélgettünk Katával, mikor is Abu Galawa körül tekeregtünk. Kicsi, vagy nagy? Mindkettő jó, de én nem ragaszkodom a kaptafához, ha Kata azt mondja, hogy a Thug Boat helyett a Kis Galawa okés, akkor oda megyünk. Nem vagyok én semmi jónak elrontója. Így esett, hogy most is megbeszéltük a merülőhely részleteit a kulcspontokat és spotokat: roncs, kert, laguna, bohóchal, korallcsatorna. Mivel mindenki jobb kézről kerülte a zátonyt és torlódtak a kis roncsnál én a fordított irányra szavaztam. Nem baj, ha érkezésünkre kissé leülepszik a felkavart víz. A választás nagyon jó volt: mennyei, csodás, hyperdurva koralldíszletek között (mint pl. a heawen, vagy a small passage) úszogattunk át. Gyanús így utólag, hogy találtunk valami kis secret-titkos útvonalat, mert mi egy sekély csatornán át labirintusosan haladva értünk bele az amfiteátrumszerű korall ligetbe. Kicsit, mint Turtle Bay fénykorában, ragyogó kék víz, dús, korallfalak és panoráma körös-körül. Több kijárat, egyiken már jön is be az előörs: Ernő varázsol, a kis ProHero2 minikamera lengedezik a kezében, olyan, mintha a Terminátor maga búvár jelmezben Harry Pottert játszana. (bocs Ernő! – azért várjuk a felvételeket 😀 )

Egy kör után visszatértünk a korall ligetbe, már csak azért is, hogy megtaláljuk a bohóckodókat. Egy nagy terngeri rózsában lakoztak, társbérlő garnélákkal. Ezek a kis üvegtestű rákocskák simán ráúsznak az odanyújtott kézre, minden egyeztetés nélkül pedikűrözésbe is fognak. Lefotózni őket nem egyszerű, mert a kamera lencséjét is tisztogatás alá veszik simán, ide-oda úszkálnak szorgosan és mivel picik és átlátszóak durva dolog fókuszálni rájuk.

 Ekkortájt kerültek utunkba a Vadak, Kittiék, Eszter és a többiek, bár ők nem feltétlen észleltek minket, minden baráti jelzés nélkül úsztak el. Az azért fura volt, hogy Kitti fejjel lefelé úszik, meg utána Foga levett jackettel jógázik, de hát minden párosnak lehetnek extrém hobbijaik: ha ők így szokták, akkor ezen nem kell meglepődni. Utólag derült ki, hogy magukat lepték meg, lévén túl kevésnek bizonyult a súly a megváltozott ruhákhoz. Mindenki vékonyított az öltözékén.

Magam is fogyasztottam: míg az elején 5 mm-es overallban merültem, átváltottam a shortyra. Balage még tovább ment, ő sima napozós nadrágban és Kerasub pólóban volt szárazon és vízben. Végre nem tudtunk fázni! A víz 28-29 fok körül mozgott, csak a nagy zátonyoknál jöttek hűvös 26 fokos áramlások! Na ezért, meg mert hosszúak a nappalok érdemes júniusban szafarizni!

Áramlások és mély merülés is akadt hát, pl. Shaab Maxur, és Shaab Sharm. No meg jött Elphinstone! Magáról a reefről már sok történet kering, legendás hely ez. Konkrétan Őrsi Feri, egyik legnagyobb pionírja a magyar búvároknak erről mindent leír az alábbi linken: theblueeden.blogspot Mi is azért jöttünk, hogy legyen már szerencsénk: cápát néznénk. Hatalmas hullámok nyaldosták a keleti oldalt, magas, habzó tajtékkal törtek a zátony peremén. Nem hullámtörő: hullazúzó az ilyen hely, ahol sem úszni nem lehet a habokban, sem kilábalni. Az ilyen vizeket úgy kell elkerülni, mint a szakadék peremét: elegendő távolságra. Zodiakkal azért nem volt nagy mutatvány a csendes oldalon kihajózni. Negatív starttal, azaz leeresztett jackettel indultunk: begyakoroltuk a figurát, hogy 8 méteren találkozzunk, felszíni közjáték nélkül, gyorsan. Szerencsére a csapat megoldotta a süllyedést: húszonméteren lebegtünk a plató felett. Áramlás light, az ÉNY-i sarkon alakul, gondot nem okoz. Félúton a padló és a mennyezet között úszunk kifelé. Követjük a zátonyt. Itt is jön a nitrogén, csökken a rövidke nodeco idő, meg van szabva  a levegő mennyisége is. Itt már lehet hibázni és persze elsodródni is. Nem mondom, hogy fesztelen vagyok. De haladunk kifelé, percek óta úszunk, további perceken át. Hosszan. Közben jöttek szembe búvárok. Mieink is, előző csapatok. Kézjelek, szimbólumok tudatják velünk: van pöröly, cápa, három. Értjük. Pedig már messze kinn vagyunk. Itt már mélyen van alattunk a zátony, és mélyen mozognak az áhított árnyak is. Ott vannak! Hatalmas, szürkés-kék árnyak cirkálnak. (WTF!?)

Illusztráció. (Amíg nem renderelek ki a videókból.)

Látok egy nagy szürkét, egy longimanust és legfőképpen egy nagy pörölyt! Negyven méter. Itt már az agy nem 100%. Idő és érzékek különválnak, az ügyesség és tudás kirándulni megy. Logikát gyűr le a nitrogén, mámor lassítja a neuronokat. Semmi nem ugyanaz, mint feljebb. Pedig a nodeco ugyanúgy csökken. Szem és kamera követi a fenséges predátorok mozgását. Aztán számunkra véget ér a közös program. Lassú emelkedéssel indulunk visszafelé, miközben a deco stop már beélesedett. Messzire mentünk, tudom  jól és ujjong a lelkem! Rendesen együtt a csapat, együtt térünk vissza a kevésbé nyomasztó, sekélyebb vízbe. A sarkon érjük be a “Vadak” csapatát. Buborékcsík mutatja, áramlással szemben eveznek az árnyékos fal mellett. Mivel az északi plató kevésbé tajtékzó, mi elválunk tőlük, a keleti élen sodródunk. Napfényes driftelés. Még az áramlás is lehoz a zátonyról, ahol ajándékul Napóleonok kísérnek. Sima visszatérés. Aztán sima déli plató. Durván táncoló hajólétrán extrém kimászással.

Abu Dabab 2-3. A levezetés. Az utolsó nagy flash. Bulira véve, a kamera kedvéért élő, lebegő gúlát formáznánk. Szép a hely, bár populáris: parti hajókról startoló néma csapat húz el mellettünk. A világ legunottabb búvárvezetőivel -így első blikkre. Mint kötelező kirándulás, gépi útvonalon haladnak, se halacska, sem más nem mozdítja ki a csapatot a mederből. Nos, mi rákeresünk a zátonyra, be is találunk a labirintusba. A megkövesedett korallok között elágazó üregrendszerben felülről Napsugár pászmák ragyognak be. Nem is megyünk be mélyen a kijáratot keresve eltévedésig: csak körbenézünk pár tágas járatba beúszva, majd visszafordulunk. Újabb amfiteátrumszerű tágas tér terül elénk. Forgatási helyszín: uszonyt levéve letalpalunk a homokos küzdőtérre. Balage és én. Matrix jeligére bemutatjuk a rögtönzött  küzdőjelenetet, amiben mindenki megkapja  a magáét. Homokvihart és koralltörést nem jegyeztünk, a felvétel, nos a felvétel nézhető lett. (hamarosan itt)

Nem írtam a delfinekről, meg a dugong pajtásról. Ezek snorkeles mutatványok voltak. Kicsit olyan jellegűek, mint ahogy a halászok megváltoztatják a környezetüket. Az, hogy az emberek megvadulva, minden tiltás ellenére nyúlnak, tucatnyi mohó, tapogató kézzel minden felé ami mozog… nos, ha dugong, teknős, delfin, vagy manta lennék, akkor nem azt választanám, hogy hagyom magam, fasza ha simogatnak… Nos, a békés megfigyelési jelenetek úszóversennyé alakultak, agresszív hajtóvadászattá, amik részévé váltak ezen állatok hétközapjainak. Kívülről nézve, begőzölt ősemberek hajtóvadászata. Tehát vagy velük, a hordával, vagy kimaradva messziről figyelve csak. A készülékkel víz alatt lenne a döfi, de lássuk be viselkedésünkből adódóan ez nem feltétlenül fog megadatni. az az a szitu lenne, amikor a tenger lakói néznek meg minket és nem fordítva. Már ha akarják ezek után és nem kezdenek menekülni a távoli buborék hangjától is. A riadt állatokat csak magunknak köszönhetjük, azoknak, akik már simogatták, fogták-üldözték őket, kifogták, vagy elejtették. Az eredmény valahol ugyanaz: nem lesz mit néznünk.

– Mi lesz, ha előbb indul a repülő?

– Szívunk mint idefele.

Éjfélkor indultunk teli élményekkel, este 7kor értünk Szombathelyre. Haza. Gyűrve, kicsit beszáradva, buszozás, hajnali becheckolás, és persze újra Aquaba érintésével, landolva az egyiptomit felül  múló magyar hőségbe. A fáradtságon és kialvatlan órákon túl, a rengeteg merülésen át, haza értünk. De visszatérnénk…

Addig is előkészületben képek, videók, link hamarosan innen aktiválódik. Határidő péntek…
Bármi kimaradt részlet komment formájában csatolható. A moderálás jogát: fenntartjuk.
A fotókért köszönet illeti: Fogát, Csabát, Fügét, Baán Zolit, és Jagót.