Pörölyből tucat

Pörölyből tucat

Egyiptom, szeptember végén landolva. Charterünk az éjjelen át hasítva nem biztosította a megszokott ágy kényelmét, kóvályogva érkeztünk egy néptelen hurghadai terminálra. Átvágva a vízumon, felmálházva, harminc fok fogad. A víz 29 fokos fiúk! – hangzik el a bíztató infó, hozzátéve, hogy Deadeluson ott vannak a pörölyök.

Még aznap kifut a hajónk. A békaemberek nagy része rutinnal ugrik a Vörös tengerbe, de nálunk akad pár még “sótlan” alak – ők brutális kezdés elé néznek: checkdive után irány Deadelus!

130 Km-re Port Ghalibtól, magányos bástyaként emelkedik ki a nyílt tengerből. 1800-as években épített világítótorony és dupla móló sziluettje védjelezi a zátony ismert képét. No meg az itt összeverődő kalapácsfejű cápák – ismertebb néven a hammerheadek. A sziget nemzeti parki oltalom alatt áll, szóval nem halászati célpont elméletileg, de ez fejenként 40 EUR belépőbe kerül. Déli oldalon egy merülhető plató terül el közvetlen a horgonyzóhelyek alatt, északon, illetve helyenként egy gallér peremezi a falat, pár kiszöggelő lanka határolja a mélységbe szakadó falakat. Ismert látványosság a nagy kékségben, a mélyben portyázó cápakolónia, illetve egy anemona city – komoly némó lakótelep vigasztaló látványa azoknak, akik nem találkoztak az ígért predátorokkal.

Két teljes napot szántunk a cáparandikra, azaz napi 3 merülést. Ebből négyen mutatkozott pörölyfejű, némelyiken 4 darab is! Igazán szerencsésnek gondoltuk magunkat, de örömünk korainak bizonyult…

Történt, hogy második nap második merülésén kiúsztunk a kékbe. Sejthető irányban, a zátonyt, sem a vízfeneket, sem semmi mást nem látva, mint az ott úszó búvártársaink. Már ez élménynek számított, hiszen 11 hajót számolva, búvárból volt bőven – akadt, hogy merülés közben legalább ötvenen bugyborékoltak az ember körül egy időben!!! szóval, privát, 3D kékszobában, súlytalanul lebegünk 20-25 méter mélységben. Csodálatos. Fények, kék színben és napsütésben ragyog minden. Idő van, ami a tágas térben ez az egyetlen korlát, meg a levegő fogyasztás. Tehát ideje felmerülni, hagyni a cápaprojektet, ott lenn, ahol valahol a negyven méteren, most is, valahol ott vannak a közelben. Visszafordulva a zátony felé, búvárok úsznak a képbe. Szürkéllik a palackjuk. Hangok, kopogás tölti be teret, amik cápáktól megélénkült búvárokra utalnak. hát tovább úszunk a szürkéllő foltok felé – amik határozott cápaformát öltenek! Időn kívül vagyunk, negyvenre merülni nem opció – mégis, egyértelmű az intés, hogy húzzak le forgatni! A csapat bemerevedik a látványtól – vagy csak győz a fegyelem: ott maradnak, 25-300 méter peremén. De lehet visszatartó erő, a kirajzolódó alakzat is, ahogy zömök, cápasziluettek formálódnak ki alattunk. Bemerülünk, Basam és jómagam. Kamerát és tekintetem a látványra szegezem, lélegzetem lelassul – ami nálam a 33 méter alatti reakció a kezdődő nitrogénmámorra. Baj nem lehet, negyvenen megállok, míg kompjuterem fel nem szólít az emelkedésre. Ez alatt mindegyik jószággal sikerült farkasszemet nézni, kivéve azt, ami hátulról cserkészett el közvetlen mellettem. Attila szavai ötlöttek fel: ezek nem jelentenek veszélyt az emberre, de hát magam is ezt gondoltam. A tisztelet azért kijárt a pompás példányoknak, adrenalin nélkül, nyugodtan ámuldoztam. Tizenkét példányt számoltam, amit privátban, a mi két csapatunk látott, szóval a felhőket pöfékelő, búvárhordák nélkül méltóságos bemutató részesei lehettünk. Itt ért véget számomra a pörölynézés, a harmadik merülést a déli platóra helyeztem. A csúcson kell abbahagyni – ahogy mondják.

Délnek fordultunk, azaz vége a kék lebegésnek. Ezt neveztem brutális kezdésnek. Egy átlag kezdőt, egy átlag búvároktató, nem igazán vet alá ilyen kiképzésnek. A referencia pont nélkül lebegni, ügyelve a mélységre, az komoly feladat, tapasztalatot, illetve odafigyelést, ügyességet igényel. Nos, dícséret a búváraimnak, újoncnak és haladóknak egyaránt. Fegyelemmel és teljes kontrollal vették a feladatot, amit Deadelus megjutalmazott, nem csak megkívánt. Igaz, az első nap rávezető jellegű volt, tréning, de a második nap már teljes értékű rámerülés volt. Búvár ennél élesebb helyzetnek nem lehet kitéve, mint hogy kék alapon feneketlen mélység közepén lebegjen, a kívánt mélységen! Szóval le a kalappal!

Ezek után, ami következett az igazán könnyűnek ígérkezett. Malahi, Claudia adott bújkálni valókat, Maxur mélységet, Habili és Shaab Sharm áramlást – úszás tréninget. Láttunk napóleont, teknőst, bóhóchal kolóniákat, snappereket, hogy csak a nagyokat említsem. Így jutottunk el Elphinstonra.

Ami egy mumus. Dokumentált esetek igazolják, hogy itt paráztatja a Longimanus faj a búvárokat, amivel egy aggasztó dolgot tudok csak összekapcsolni. Én még ilyent nem tudok dokumentálni! Hát, a most lesz majd az igazi! – na, megklátjuk! érzéssel vágtam bele. Igen, izgultam, hogy megtörténik, rámfordul majd púposítva, hogy centikkel előttem forduljon el, miközben hátulról is kipécézett egy másik, amivel rögtön szembe kell fordulni, úgy, hogy lássam a többi példányt is lehetőleg egyszerre, ahogy érdeklődve kerülget. Maradni mégis kívánatosabb, mint a felszín felé indulni – szóval a búvárok összeterelődve, függőleges pozíciót vesznek fel, jelezve, hogy apukám, mi nem hjalacskák vagyunk, buborékfelhőnk fenyegető hangja veszélyes lehet pajtikám! Tehát megúszható, meleg szituáciról, közeli élményről képzelődve ültem a kifutás alatt.

Második csoportként hagytuk el a fedélzetet, rajtunk kívül is komoly fesztivál nézett ki a víz alatt, hiszen legalább 8 motorcsónak cirkált a merülőhely felett. Az megint félszáz búvár akcióban. Mivel az áramlás emiatt ismert volt, elégedett lehettem az elsőként elém táruló látvánnyal. Bele a tuttiba, pont telibe a 40 méteres orom felett ereszkedünk gyorsan, alig korrigálva az áramlás miatt. nincs versenyúszás, szembe az áramlással! Semmi ilyen sportteljesítmény nem igényeltetik, csak belefekszünk a kékbe, a nyereg felett és lebegünk. Gyengusz az áramlás. Nem jelent értelmet kikanyarodni, messzebb a kékbe, nincs cápa, int egy onnan jövő csapat vezetője. Pár perc után délnek fordulunk, fürkészve, csalódottan. Ami csak még élesebb, ahogy legalább harminc búvár felfelé passog: a felszínen magányos Longimanus úszik, nyilván fityiszt mutatva, ha uszonnyal ilyen lehetséges volna. Na, ebben a helyzetben akad ugyan, aki a felszín felé rúgja magát, de taktikai és fegyelmi direktívák miatt ezt mi hanyagoljuk lehetőségszámba venni. Van még egy lövésünk, na, majd akkor megtaláljuk egymást! – optimista az ember, ahogy kell.

Második merülés, déli plató. Longi nem mutatkozik. Van tisztogatóhal, fülbecsipeget, akad teknős, szép a déli plató, de longi korona kéne hozzá. Tíz méteren, kékben, figyelmesen, hajók alatt lopakodunk, tudva, hogy ilyenkor őrjáratozik a cápa. Semmi bíztató nem történik. Hárman evezünk áramlattal szemben, esélyt adva kommandónknak a sikerre. Épp csak meg nem vagdossuk magunkat, zamatos meghívóként egy keringőre. Hisszük, hogy itt vagyunk hárman, priviben megcsinálhatnánk az áhított találkozót valamelyik hajó alatt. Úszunk és úszunk, levegőnk végére érve feljövünk a hajónk közelében. Kiemel a motorcsónakunk, visszaérünk, ami után csak két perc kell és az őrjárat megérkezik. Ott röhög a vízben, mi a hajón, biztos fityiszt mutat longimanusunk, de nincs rá elég  ujja. Visszaugranék, de már jár a motor, hajónk kioldva úszik. Ennyi. Most sem jött össze, kedvem oda, így Elphinston újabb csalódás a számomra. (A nyári selyemcápázás ellenére, ami visszanézve azért nem hagy hidegen senkit sem…)

Innen levezető merülés, mókásan a direktíva. Abu Dabab, laguna kétszer, kétféleképpen. Elmosásra kerülnek a motyók, kikötésre a hajó, partot érünk Port Ghalibon és csak 25 óra kiürülési időnk van – ami el is fogy repülésig. Egyiptom hozza a formáját, hazafelé a 10 kg XBAG FReeopción fennakadnak a reptéren, de feszült farkasszemezést követően, túlfizetés nélkül érvényesül igazunk. Ezzel szemben Sharmelseikh elkéri a felárat, majd visszafizeti az ott felszállóknak. Amúgy idióta ez az Anubiszos repülés: Budapest-Sharmelseikh Hurghada vonalon hülye időpontokban háromszögezni elég ratyis ügymenet, de ezt utasként bárki kijelentheti – főleg, ha mindkét irányban részese a megszakításnak. No meg az indulási idő tologatásnak, ami akkor se jó, ha éjjel történik. Mindegy. Profizmusból több kéne, az utas is csak ember, érdeke jobban utazni.

Hazaértünk. Magyarország, október. Új Suunto akció köszönt be, az Eon Steel vehető meg – ami szafarinkon a merüléseimet biztosította. Tapasztalataimmal folytatódik a blog – bemutatom új, kedvenc búvárszerkómat.