Nem habostorta

Nem habostorta

Szemellenzővel néze igencsak virtus a decemberi búvárkodás. A tradíciók tükrében sznob egy elfoglaltság az biztos. Elismerem, hogy nekem sem itt lenne a helyem. Főleg, mikor szaggatunk kifele a Tiranhoz. A szaggatás szó magyarázata: a motorcsónak siklik a hullámokon, majd repül a levegőben és pattan egy nagyot. Siklik, megrepül, lecsapódik. Na, ez kiszaggatja belőlem a levegőt is, minden egyes lecsapódás felér egy seggberúgással, igyekszem kapaszkodni, helyezkedni, kitámasztani, de hiába. Összeráz, fogaim koccannak, szemeim előtt szikrák, színes karikák ugrálnak (de szép tűzijáték!) és mire kiérünk a zátonyok mögé, egy nyolcórás műszak fáradtsága telepszik rám. Az egyszem vendég a kettes számú ülőhelyen nem amortizálódott. Privát vezetést kap, csak sajnos ehhez a legkisebb ladikot mellékelték ma, így esett , hogy ebben a leosztásban éltem meg a kiutat. Kétszer ugrok áramlást nézni. Harmadszorra helyet váltunk, mert sem a látótáv, sem az áramlás nem mutat semmit: azért, hogy egyel több legyen, nem megyünk a vízbe. Így esett, hogy Thomas Reefen ugrottunk.

Láttunk cápát! – kicsi fehér foltú szirti cápa húz el alattunk, ránk se figyel. A Tirannál ez kéne, hogy normális legyen. Még egy szép teknős fejjel lefelé zúz a kékben. Mióta freedivolnak a tekkik? Pont úgy tűnt, mintha kilencvenig meg sem állna. Jó volt, bár áramlás alig akadt. Lentről nem láttuk a hullámokat, nos… hát igen, szép nagy méteres hullámok hömpölyögtek. Iparkodni kellett akiszállással, nehogy a zátonyra sodródjunk. Fenségesen félelmetes volt, csoporttal nem ezt az opciót váélasztom, de így kettesben kezelhető volt.

Északról hajóztunk visszafelé, azaz a nagy hullámokon a nyílt vízen. Annyira nagy, hogy hullámvasútnak tűnt az egész. Ha nem áll le a motor és bütyköljük tíz percet, akkor kevésbé izgalmas, így viszont kalandos volt, szaggatás nélkül.

Visszagondolva  a reggeli sznorkelesekre, nekik is volt kaland. Mivel ugye zárva a strand, hajóval hordjuk ki a szállóvendégeket a Gordon reefre. Mostanra három kolléga három stílusban mutatta be ezt a manővert. Az elsőnél még rögtönöztünk, de a másik kettő szimplán nem hallgatott rám. Lehet, hogy kimaradtam az eligazításból: olyan módon kell őket a vízbehajtani, hogy ne jusson eszükbe még egyszer benevezni… Na ez is egy szempont, eszerint áramlással szemben, kopasz zátonyoldalon lapátolhattak szépen eleget. A fődíj az volt, hogy visszaúszhattak kifulladva hajóhoz. Hehehe. Decemberi búvárkodás. Nekem inkább a korcsolya…