Silo – Kerasub weekend
Category : Blogroll , Croatia , Karas diving blog , Uncategorized
Döcögösen indult az indulás – így ugyancsak későn érkeztünk Siloba, ahol némi fennakadás zajlott a szállás elfoglalását tekintve. Horvátországba, két éjszakára érkezve az utazó nem túl jó vendégnek számít, még akkor is ha sok van belőle, mert mindenkinek van kívánsága, ötlete és talán még igénye is. Szóval, egész szép kis csapat torlódott fel jöttünkig, hogy majd együtt, közös irányítás alatt foglalhassuk el a szálláshelyeket. Írd és mondd: nem ez a legkedvesebb része egy búvártúrának – elnézést minden érintettől.
Rendeződve, Aperitif és társai is előkerültek, hogy amúgy a munkával töltött hét teljesen mögöttünk maradjon. Mivel a fáradalmakon a kiadós alvás segít, központi takarodó lett kihirdetve.
Esős reggel fogadott. Egy órával későbbre tettük a startot, így értünk a bázisra, ahol még jó időben voltunk: vártunk hát kicsit. Olaszok, magyarok és mi jó sokan toporogtunk merülésre izzítva a bázis előtti placcon: a helyek limitált voltából adódóan két felé osztottuk csapatunkat. A felszerelések kiosztása és a kész búvárok vízbe kerülése kemény menet volt, s mire a tanulókkal magam is megindulhattam, elütötte a delet az óra.
A Neptun bázis előtt, kis móló áll, ahonnan indul a búvárhajó: roncs, vagy világítótorony a főbb opciók azoknak, akik unják az öbölt. Két bójasor nyúlik a kis kavicsos parti sávtól kezdődően: ez a parti zóna, ahol bemelegíteni, vagy tanfolyamozni lehet. Legyezőszerűen nyílik a merülőhely, ahogy úszunk kifelé. Az első csónak 6,5 méteren vár bennünket, egészen bal oldalon, éppen tiszta kék víz, impozáns durbincsrajjal. Az ezüst színű, kétgyűrűs keszegek hol a ladik felett, hol az oldala mögé simulva várják a búvárokat, mint fix látnivaló. Tovább haladva, a bal szélét egy bója jelzi, itt a kötél majd 14 méterig nyújt segítséget a lemerülni vágyó búvárnak. Követve a hol homokos, hol teraszos, lefele nyúló sziklák vonalát, előbb utóbb újabb roncsokba szaladunk. Hét roncsról szól a leírás, de én számolatlanul hagytam őket. egy biztos, aki kompozíciót akar fotózni, az jól eltöltheti itt az idejét a hozzárendelt durbincsok levakuzásával. Egészen a jobb szélen, 16 méter körül egy nagyobbacska yacht várja a búvárt, ami kötéllel van rögzítve a sziklák tövéhez. (Sose lehet tudni, nehogy mélyebb vizekre hajózzék.) Visszafelé, kisebb mélységen fennál a lehetőség, hogy újabb, vagy újra roncsokkal találkozunk. Jópár tanfolyami merülés során sem untam meg az öblöt, de jól esett azért a második napon kihajózni.
Oktató a kezdőkért – jelszóval telt az első nap az öbölben, igaz kellett a “Zasszisztens” – nagy Z-vel, mint Zénó. Mivel Posszeidón egy karakán személy, ő és az este megkívánta az avatási ceremónia megtartását. Gáborék vezetésével egy fenséges gulyásmenü várta a búvárokat, így teli hassal mértük a csapásokat. (lsd. itt) Persze, úgy néz ki az albumból, mintha az lett volna a fő program, hogy seggrepacsizzunk. Nyugtalanításul az utánuk jövőknek: nem! Inni is kellett, maszkból, snorkelből és pohárból is. sőt, a sikeres vizsgához még a követelmények teljesítésétől sem tértünk el.
A vasárnap már sima rutin összeszereléssel indult. Parti merülés. Majd Silói roncs – lsd. Peltastis Zoli tollából. Nos, ez számomra is emlékezetes volt. Valamikor, búvárkarrierünk elején testületileg KRK szigetére jártunk, szinte két hetente, de zsoldosként is dolgoztam a szigeten. Ebben az időszakban számolatlanul merültük a roncsot, oda-vissza, mégis most teljesen újszerű élményt adott, 9 évnyi kalandozás után visszatérve. Gondold el, a nitrogén nem túl jó barát a részletek megfigyeléséhez, így a 25 méteren szerzett benyomásokat az idő és más merülések fátyla szinte teljesen elhomályosította.
A vízbeugrás után, a kötél-árbóc referenciákkal értük el a roncsot. Kellemes hangulatot adott a kék halak alkotta raj, miközben lassan merültünk. Ketten is lassan egyenlítettek, ezért tág körökben araszoltunk az árbóc mentén lefelé. A csapat eleje fényes buborékokat fújt nekünk. A nagy, harang alakú domború tükörbe igyeztem belenézni, míg a kis bunborékok pezsgése eltakart mindent a látómezőben. egy erős tempó a megfelelő irányba, és máris a halak között szálltunk a fényes, kék térben. Ami alatt ott pompázott a roncs.
Panoráma merülésünk a parancsnoki híd felé sodort, ahol épp áthaladtak páran. A tat felé osontunk: kívül, nem a folyosón, ahol egyszer csak gomolygó sáros víz magyarázta, milyen jól is döntöttünk. Az üledék és a tülekedés nem jó barátok… mindkettőt kikerülve a tat gépészetes részét figyeltük: kerestem a Szőnyi emléktáblát. Hmm, itt kéne lennie valahol – még soha nem láttam. A parancsnok híd tetejére sorakoztunk, majd be a hídra. Csupasz műszerfal, semmi kellék: az idő és némi gyűjtő szenvedély üressé tette a belső teret: a kifele tekintés élményét hagyva a merész búvárnak.
Tiltólista: belső terek, hajófenék, gépház, stb. irányában. Tapasztalat, nitrogén, levegő, elakadás, illetve az említett üledékekből adódóan nem csoportos tevékenység kezdő kutatóknak.
Tovább. A laza sodrással szembe, a hajóorr felé cakkolunk előre. Feeling, panoráma, varázs. Attraktív, hát szeretem. Kibillenünk az orron túl a mélység fölé, kelletlenül fordulunk. Lefelé, a hajógyormor felé pillanta lámpafények imbolyognak, sötét felhő kavarog. A sötétség a búvár uszonyok munkája, semmi dolgunk odalenn, hogy átússzunk a két raktér között, megtekintve a nagy léket, ami az elsüllyedéshez vezetett. Máskor, majd a hajócsavarral, illetve a folyosókkal megejtjük még. most már ideje emelkedni, a 14 fok 25 méteren az hűvösen ölel. Lebegünk felfelé, ugyanolyan varázslatos a halak közé keveredni – de melegszik a víz. Safety stop, majd lebegés. nem sietek, jól esik a hajólétra alatt figyelni a kifele mászók sorát, lebegni hanyatt és csak bugyogni…
Parti merülés, majd világító torony. hajóval igazán közel van, vicces a távolság. Ugrunk, merülünk. Impozáns sziklafok, majd semmit mondó homokplató. majd impozáns sziklák, panoráma, kis áramlás és sok-sok halacska a kéklő mélységben. Kis szurdok, falak, letörés, canyon, üreg, aláhajlások színes moszatok, szivacsok, mohaállatok. Mintha sokadszor merülném, keresve a szépet. Mint minden merülésben. Így érünk egy kies területre, ahol némi hulladék fogad. a szeméttelep. Anno az öböl felől úsztunk kifelé a sziklák mentén: tudtam, nincs értelme tovább haladni, az érdekes rész visszafelé fogad. Más mélység, más élmény – ez a jó a merülésben.
Így zártuk a silói hétvégét a vízben, hogy a kocsikat megrakjuk az elmosott búvárcumókkal. Számolások és egy nagy pizza után keltünk útra, ami rögtön egy kövér zivatarral indult. Az eső elmossa nyomainkat, maradnak az élmények és az elhatározás: visszatérünk még ide is egyszer..
(Foto: Réka és Raymund, Czeczei Tibor, blog: Karas)
