BDE – Cápázás
Category : Blogroll , Egyiptom , Karas diving blog , Uncategorized
Cápa! Egy idő után a mániámmá vált, hogy találkozásunkról markáns, minden igényt kielégítő emlékek birtokába kerüljek, természetesen húsba foglalt hegek nélkül. Már évek óta turkálhatunk a videómegosztókon szaporodó videók között, látva, hogy a találkozások mennyire közeliek lehetnek. Az elmúlt évek igazolták, hogy ezek a találkozások nem természetükből fakadóan közeliek és természetesek, a provokáció pedig drámává fajulhat.
Így aztán a találkozások lehetőségét keresve, az elmúlt évek alatt számos alkalommal merültem Elphinston, Brothers és Deadelus vizein, számos alkalommal találkozva a cápákkal. A kék vizek predátorai azonban soha nem méltatták kamerámat igazán közeli szereplésükre, komótosan és megfontoltan ki-kitértek, hogy udvarias és ritka körökben elkerüljék a közeli szereplést. Én közeli képet akartam, a képet kitöltő, objektívet súroló érdes cápabőr érintését kockáztatva. Izgalmas ráfordulást, agresszív közeledést, amiben nem az adrenalinlökés a cél. A kamerával történő vadászat szerencséje tehát megváratott, ami oda vezetett, hogy a cápás zátonyokat egyszerre, egymás után keressem fel, egy erre tervezett útvonalra befizetve. Ez a Brothers – Deadelus – Elphinstone szafari. Cápára fel! folyt…
Deadelussal fordult a szafari, előtte Brothers, kezdésnek és befejezésnek Elphinstone volt merülőhelynek jelölve. Na persze, hogy a pörölycápa az, ami nagynak számít ezeken a vizeken. Magányos példánya feltűnt mindegyik helyszínen, de Deadeluson beleszaladtunk a rajba! Sőt, egyik csoport mantát is látott…
Volt egy kis izgalom, amikor reggel ugrottuk a pörölyöket. A zodiakból, rögtön negatívot ugorva, gyorsan süllyedtünk. Pont telibe! – alattunk ott kavarognak a pörölyök! A zátony, mint referenciapont ott a kép szélén, előző csapat bubérékjai szintén. Bomlik a formáció, ahogy 39 métert látok én is konzolomon. Ez már nitrogénnel tupírozott világ! Mellesleg a termocline alsó fele, ahol a víz hűvösebb, nem 29 fok, csak, 28! Azt az egy fokot hogy lehet érezni! Na, cápáink is ezért randalíroznak odalent, nehogy melegük legyen. Végre a kavargásból kiválik egy példány és egyenesen kamerám látómezeje előtt manőverezik. Túl messze van így is – állapítom meg – de nem indulok utána a délibábnak, hiszen a zátony ellenkező irányban van. Suunto Eon Steel, tudja az irányt, a felszínen rögzítettem, így bármikor ránézek a kijelzőre, a sárga marker egyértelmű bizonyosságot ad. Így is messze vagyunk, ideje a többi buborék felé tartani, hiszen arra mennek a cápák, arra van a zátony is.
Ami ezután következik, az egy emelkedés 20 méterre, miközben az uszonyok fix tempót vesznek fel. határozottan szuszogunk, ahogy a nagy bluebox határtalan terében helyben taposunk. Legalábbis az eltelt hosszú percek nem eredményezika zátony felbukkanását. Kitartás, tempózás! Ezek hosszabb percek, mint amikor a cápakeringőt lestük! Steve csapata beérve, egymás mellett úszunk, jelentősen elnyúlt alakzatban. Mindenki lapátol. A zátony irányában sejlik egy sötétes árnyék – halvány bizonyosság! Soknak tűnik, de elfogy a távolság és beérjük a meredek falat, meg is állunk, hogy pihenjünk. A felszínen egy Longimanus mutat némi érdeklődést. – majd távouik.
A helyzetet jól leírja, hogy Steve bóját lőtt, 15 méterről, időben jelezve a felszínieknek, hogy kéne egy Zodi, mert lehet, hogy vakon , kékben fejezzük be a műsort. Ez amúgy nem szokás, sem egészséges a zátonytól távol, hiszen az olyan, mint a tenger többi része: nem keresési zóna, hullámok által takart terület, ahol búvárnak nincs helye. Ilyesmire fáznak rá, akik siha nem kerülnek elő, bár Brothersről indulva, láttunk a tenger közepén egy fotós párt pecázott ki egy motorcsónak. Na, nekik szerencséjük volt, mi meg ügyesek voltunk! Tény,hogy az első két csapatot beszedő csónakjaink megvártak minket, így majd 10-10 búvár és felszerelése zsúfolódott egy-egy hajóra vastagon. Hajótötött feeling, némi csendes megtörtségben.
Deadelus tartogatott még egy driftet délről északra a platóra ugorva. Csodás sziklakertek vannak, némi üregekkel, amik mellett express sebességgel sodort el az áramlás. Végre láttunk egy gigászi sügért, amik valljuk be, elfogytak az utóbbi években a húshorgászok jóvoltából. Anemónát láttunk élénk sárgát! Először az életemben, hiszen ismerünk piros, kék példányokat. Aztán láttunk fehéret is, amazt az Anemonacitytől egy saroknyira. A fehér is kuriózum, főleg, hogy a nagy példánynak kis alteregói apró üregekbe fészkelték be magukat, mintha kis méretük védett helyet igényelne. Itt apró kis némók laktak, ami cuki megoldás, hiszen kis lakásnak kis lakó dukál.
Deadelus még egy plató merülést tartogatott, ami kelet felé indult, a molótól, azaz reef bal kézen. 25 méteren, a fal tövében araszolgattunk, a gyengus, meleg áramlással szembe. Egész a plató végéig halakból, vadászjelenetekből és egy murénapárosból összeállt showműsor tette hangulatossá a kirándulást.
De mi volt Brothersen? Sima víz, ami azt eredményezte, hogy 14 hajó verődött össze az alkalomból. Adott, hogy 6 Longimanus ólálkodott a hajó körül, a feslzínen. De gyakran kettő, három is akadt. Merülés közben is ránk-ránk úszott egy, volt, hogy pöröly tűnt fel a látómezőben, de láttak rókacápát is, és volt szürke cápa is. Mivel az egész búvárgyár ide települt, azaz a víz tele volt buborékeregetőkkel, nem sok közeli élmény volt – de kerültük is a kitettséget. Aki élt már át közeli cápaélményt és ismeri a természet diktálta fokozatokat, az tudja, hogy a sok cápa nem jó. Amíg egy- kettő van, addig minden barátságos szemrevételezés jegyében tellik. Amikor három, vagy annál több szereplő úszik be a cápás csapatból, akkor kezdődik a heccelődés, a fenyegető ráúszkálás! Ilyenkor kell a búvárcsapatnak higgadt és gyors visszavonulást bemutatnia. Nos, mi megtapasztaltuk Elphinstonon, az első napon, milyen a közeli szemrevételezés!
igen! Ezek után a Brothersen nem nagyon akartunk több cápás játékba kerülni, mert hogyan bízzon meg az ember az étvágyukról és fogaikról híres ragadozókban?
Tény, meleg volt a helyzet, túl bizalmas, túl közeli, ahogy az egyik cápa búvártól búvárig úszott. Az érdeklődésben simán ott bújkált egy-egy óvatos harapás lehetősége, így kezdett melegem lenni az amúgy kellemes vízben, főleg, mikor kollégám nyaki tájékánál dörzsölődni látszott. Ez gyors game over lenne… Én meg le sem vettem a kamerám az esetről, de tempóztam feléjük. Egyszer csak felém fordult. Siklott szembe velem, higgadtan, mint egy külső szemlélő fogadtam a kontaktot. Az első reakcióm szerint megsimogattam volna az orrát, mint a filmeken látott cápaidomár, elképzeltem, hogy majd kéjesen megmerevedik és a hátára tudom fordítani. De a már megindult mozdulat csírájában elhalt bizalom híján: nincs rajtam lánckesztyű, így a kezem felkínált csaliként lehet, hogy csábító falat lenne. Csak egy rántás és nincs több kézfogás. Na nem, még szeretnék rajzolgatni a kisfiammal, szóval ezzel a kézzel inkább mást simogatnék ha hazaérek, úgyhogy alkarral hárítottam a közeledő cápafejet, majd a kamera kemény foganyújával toltam el magamtól. Toch! Vártam a tempóváltást, hogy megragad, rámszorít, vagy valami. De a jelenet lágyan továbbgördült és a cápa kiúszott a képből. Bingó! Bármilyen betegnek tűnik, de pont erre az élményre gyúrtam sóváran, 3200 merüléssel a hátam mögött, hogy végre igen konkrétan találkozzam a cápával. Köszönöm, köszönöm, a nagy rendezőnek, hogy végre (a túra első napján!) ez megadatott.
Hosszú az út Elphinstonig, ha az ember Deadelusról indul. Dr Dramenex és a hullámok mindenkit idő előtti pihenésre bír. Egész héten napi három merülés nyújt kimerülési lehetősgét – nincs éjszakai merülés. Untig elég. Hajózunk és azon jár az agyam, milyen lenne egy újabb, közeli cápás élmény…
