Rebreather avagy közel a csúcshoz

Rebreather avagy közel a csúcshoz

Nem akarok vitát, mi számít a csúcsnak adott területen, még ha a búvárkodásról is beszélünk. De az ember keresgél az irányok között, lát ezt azt, véleményt meg csak akkor mondhat, ha kipróbálta. Én évek óta figyelem az újralégzős búvárokat, a rebreather egyre inkább érdekeltté tett. Most pedig csak egy lépésre vagyok tőle, ami gyakorlatilag hatvan km. Irány Safaga, az Orca divecenter.

Alig egy hete David a cseh IANTD oktató tréner bujtogatott, órákat beszélgettünk, én meg felbujtottam hát Cr@sh és Stellát, két nap Safagára, ami után részemről jön a bepakolás és irány Magyarország! Szóval, eléggé izgatott voltam, mind az újralégző, mind a hazaút miatt. (utóbbinak is voltak függő részletei, csók a center managmantnek!)

Az Orca. Kellemes általános benyomás, mosolygó arcok, profi hozzáállás. Banye, miért nem ilyen helyen dolgozom én? Nemcsak a weblap profi, hanem itt tényleg minden a helyén van, mintaszerű. Nem tudok kifogást tenni. Mint közép-európai vendéget, ki ugyan kolléga Hurghadáról de nagyon nyíltan, készségesen fogadnak. Mondom rendben, legyen két rebreather intro, egy  Draeger Dolphin, egy pedig az AP Inspiration / AP Evolution nevű csodákkal.

Hogy mi a különbség a SCR és CCR rebreather között? szakadék tátong. Ezt a szakadékot pedig jól szemlélteti, ha nyolc méteren teszteled a kettőt.

Nos, a cég is, mi is komolyan vettük az intro nap fogalmát, komolyan átvettünk mindent, végigkérdezve nézve amit csak lehetett. Achmed arcán ott ült a döbbent összpontosítás miközben a Dolphint szerelte. Mi kicsit garázdálkodtunk a szörnyek termében. Itt sorakoznaka monstrumok, olyan, mintha valami scifi-ben lennék, hitech mindenütt.

Mámoros érzés, ahogy az ember előtt értelmet nyer sok olyan dolog, amit eddig látott, szedett magára. Deco, trimix, nitrox, techdive, dir ismeretek… Irányok és zsákutcák. Csak ott állsz, pislogsz, megérint az ígéret. A jövő technikája ott van, nézed sóvárogva, pont úgy, mint szafari végén a szomszéd hajón lévő készülődést: ott már négy újralégző várta az egy hetes bevetést.

Mi kettő Delphin SCR-rel kezdtünk. Nem értettem visszatéréskor az arcokon bujkáló mosolyt. De egyben egyetértettünk Cr@shel: Na, én ilyet nem veszek! Summázva a tapasztalatokat: nyolc méteren a fix levegő áramlás kicsit gyorsan fújja a ballont, szóval negyedrésznyi fújt buborék keletkezik, ami néha komoly bugyogást jelent. A légzés és a ballonok azért okoznak ingadozást, amit kb úgy kell egyensúlyozni, mint kötéltáncosnak a  levegőben. Hát, nem mondom, hogy kényelmes menet volt, gyakorlatilag nem találtam rá a helyes légzésre, sikerült össze-vissza kapkodni, de zavaros menet volt. Nem is értettem, hogy kerülhet ilyen sorozatgyártásba, bár húsz méteren azért lehet előnye az eszköznek. Egyelőre egy tizenkettes palackkal sokkal de sokkal jobban és könnyebben tudok merülni.

Aztán jött Marc. Meg a CCR. Életre keltettünk három AP Rebreathert, megbeszéltük, őket, miközben elkezdett velem táncolni a világ. Ez az angol vágja a témát, magyaráz lelkesen, szerintem nagy szerelem ez neki.

És most nekünk is a hátunkra kerül a csúcstechnika szintjét képviselő teljesen kompjutervezérelten keveréket előállító zárt rendszerű újralégző…

Az élmény ütős volt. Teljesen más, mint az előző tapasztalat. Teljesen más, mint amit eddig búvárkodásként megéltünk. Nagyon jó, csendes és könnyed valami, amibe belekóstoltunk. Hát ez kell, ilyennel merülni jó. De nem is ilyen egyszerű a dolog: ez a készség négy-hat óra merülést tesz lehetővé, ha pedig trimix használattal történik a merülés, akkor a mélység sem probléma. Minden mélységen bestmix van, csökken a deco, oxigén a legnagyobb parciális nyomáson, a saját komputer pedig mindent többszörösen figyel, ellenőriz.

Mondjuk szeretne az ember kicsit szabadabban, hosszabban és tisztább fejjel olyan ötven-hatvan méteren mozogni. Ez pont egy olyan mélységhatár, ami közvetlen szem előtt van a scuba rendszerekkel, de technikailag éppen nem elérhető, rizikós és erősen a nitrogénmámor ködébe vész. Aki ezt nem fogadja el, az valószínűleg még nagyobb ködbe borul, mint a cikk írója.

Szóval egy technikai, nyílt rendszerrel végrehajtható egy ilyen merülés, lsd. a mi kis Zenta expedíciónk anno. Csak bizony nekünk kevés, 16 perc fenékidő jutott, egy óra decompresszióval, no meg egy dupla palacknyi drága hélium keverék elpuffogtatása szintén jócsomó oxigénhez… ezzel szemben CCR rendszernél, gazdaságosabb, és kiegyensúlyozottabb a merülés. Marc mesélte, hogy a Rosalie Mulleren 50 métereken töltött el vagy ötven percet (no meg 35 méteres fedélzeti mélységen) aminek a végén húsz perc decoval biztonságosan fel tudott jönni. Ez azért csábítóan hangzik… bár azért hallani ellenvéleményeket is.

Az általunk is viselt technika nem véletlenül kapta a “halál sárga doboza” nevet. Mondják, hogy egy plasztik zsákkal sokkal nehezebb magad meggyilkolni, mint egy újralégzővel. Előbbit jól a fejedre kell húzni, betekerni, lezavarni a haláltusát míg befulladsz. Utóbbi ennél békésebb kaland. Ennek ellenére folytatom majd az újralégzős kalandot.