Hétköznap
Category : Blogroll , Karas diving blog , Papua Paradise , Uncategorized
Elrugaszkodottan csak a merülésről írok, ez a vád ellenem. A védekezésül fel tudok mutatni olyan napot is, amikor nincs merülés, amikor igen is hétköznapokba illő szélmalomharcba gabalyodik az ember, hozzá szenved egy kicsit. Mikor gondol arra, hogy másképpen is lehetne meggebedni, nem az itteni normák, amúgy nagyon egzotikus módján. Mindezek előtt csak annyi: a hétköznapjaink szebbek, mint álmaitok? – Ti ezt hiszitek, az biztos.
Nagyon jó dolog a kertészkedés, bár meg voltam győződve róla hogy a telep munkásai irtóznak a földműveléstől – lévén nincsenek művelt földjeik. Ha otthoni mércével kéne ítélni, akkor éhen halnának Pl asztalosként, bár csodás faházakat adtak át a vendégeknek. Kőművesként, bár csodás kutakat falaztak. Csak ámulok, hogy mikor dolgozni kezdenek valamin, mennyire ki tud derülni, ez a más kultúra. Dolgoztam velük, és ez nem volt jó hatással a munkára: tűzrakáskor elaludt aminek lángba kellett volna borulni. (100 mm csapadék 3 nap alatt = trópus. ) Betonkeverés: módszertanilag és minden értelemben horror. Falazás: a kezemet harapdáltam, de nem ezért volt fájdalmas. Persze csodás szalonnasütő lesz, ha az anyag meg talál kötni és nem csak megszárad. Semmin nem csodálkoznék kérem, sokat láttam.
Kertészkedésre visszatérve: a kezdeti reménytelenség dacára pofásodó konyhakert jött létre, lelkesen hordják a növényeket a faluból. Még virágok is plantálódnak. A banán meg egy gyorsan növő gaz pálmafaj, ültettünk belőle egy erdőre valót.
Rügyezés. Ez meg egy olyan állapot, amit az kap meg, akibe beleköltözik valami. Nem gyógyulnak a sebek, a szúnyogcsípés sem múlik. Csak nedvedzik és mélyül a sérülés – ami csúnya állapot. Aztán az ember azt veszi észre, hogy egyre másra csak mélyülő sebek nyílnak rajta mint réten a virág. Ezt csak a kertészkedéshez írtam, hogy ugye ez is a trópusokhoz tartozik, nem csak a napi kókuszdió meg banán és a fehér homokon rohangálás. Itt vannak a legbrutálabb betegségek. A malária is beköltözhet, sok idő alatt biztos is, egy recept van ellene az alvás és a sok kaja. Ma már ettem egy pángalaktikus chilis halvacsorát, most jön az alvás. Így a napi szúnyogmarás dózison túl jobb vigyázni.
Mert holnap is lesz nap, egy hétköznap, ami majd eltelik. Talán kevesebb stresszel, megszokva végre azt, amit az jelent, ahogy itt folyik a munka. Mindenek felett lassan folyik, főleg, ha jól is csinálják. Ahogy mondani szokták: gyorsan, jól és olcsón. Ezekből kettőt tudunk csak egyszerre a munkához társítani…
A szép pedig az, hogy nem is szóltam a skacokról. A lényeg, hogy segítőkészek, ha az ember jól adja elő. A svédcsavar a dologban, hogy minden ok és előzmény nélkül az egyéni sztrájk opcióba léphetnek, ami csak először fura, az üveghegyen túlról nézve. Aztán el kell fogadni. De erről kár is írni, fátylat rá!
7 Comments
vemi
2010-01-22 at 1:34 pmEgy nap történése, avagy vadnyugati kelet
Átlagosnak nem éppen mondható reggel volt a hétfői.
Újabb tanúbizonyságot szereztünk arról, h kinek mekkora hatalma van, és ahhoz mennyi intelligencia, vagy éppen arrogancia társul. Az utóbbi javára mozdult el a mérleg…talán, mert az egyenruha kötelez…
Waisai felé hullámok hátán vágtattunk. Hajunk lobogott a kellemes sós tengeri szélben. Vakító napsütés, delfinek itt-ott felbukkanva, teknős úszik a felszínen, vadásznak a jackfishek.
Már-már idilli kép.
Másfél óra gyomorrázó út után vágtánk végéhez értünk, szűk tölcsértorkolaton behajózva welcome to Waisai. Az idill szertefoszlott, helyette orrfacsaró bűz fogadott a „kikötőben”…a bűz forrása a piac…kicsit sem lepett meg. Egy-két gyors fotó, mert ezt meg kell mutatni. Hatalmas szemétkupac a kuka körül (ez akár még ismerős is lehet), mellette a betonon second-hand shop.
A nap elviselhetetlenül éget, egy menekülési eszköz van a motor-taxi, vagyis ojek. Máris száguldunk jövetelünk első állomása felé.
Fontos megbeszélés a rendőrfőnökkel. A rendőrőrs körül modern serifek hada – látszólag – lébecol; cigi, kávé, sms.
Szívélyes fogadtatás; a rendőrfőnök egy 35 körüli helyesnek mondható férfi. Meghallgatja, h mi járatban vagyunk, majd utunkra enged. Csalódás…semmi csillag a mellkason, nincs sarkantyú a csizma sarkán sem…pedig kinéztem belőle, h a pisztolyát 2-szer, 3-szor megpörgeti az ujja körül, mielőtt rálőne a banditákra…
Második kör a titkosszolgálatnál, a bölcs öregúr homlokát ráncolva hallgatott végig bennünket, majd kedélyesebb vizekre eveztünk. Képzeletbeli békepipa szaga terjengett, a törzsfőnök egyértelműen azt mondta „uff”.
Gyalogszerrel, lovaink nélkül kellett átgázolnunk két folyón…a ’piranja van-e?’ kérdésemre összehúzott szemöldök volt a válasz.
A kormányzó rezidenciája felé haladtunk. Rövidke életem talán legmeghökkentőbb látványa tárult elém…otthoni méretekkel nézve egy 4 sávos félig kész út szelte át a dzsungelt nyíl egyenesen…a forgalom elérte a 3 motoros per 10 perc átlagot, tehát nyugodt szívvel sétálhattunk az út közepén…erről az jut eszembe, h „nem kell, h logikus legyen, a lényeg, h eredményt hozzon”. Kérdés azonban, h mi lesz az?
A kormányzó egy 60 év körüli pocakos fazon, aki, mikor legutoljára protokolláris rendezvényen láttam, fekete kitaposott bőr cipőt, fekete bokaverdesős nadrágot, lila-zöld suhogós melegítő felsőt, replika D&G napszemüveget és egy 3 ujjnyi vastag ezüstnek tűnő nyakláncot viselt. De ez itt a norma, kérem…
Már régen rájöttem, h ha elkezdek párhuzamot vonni az itteni, és az ezt megelőző, európai életem között, akkor csak kétkezes fejfogás lesz a vége, és csak egy levél lesz**om tabletta segít reggel kikelni az ágyból.
Így végső konklúzióként levonom, h itt minden így jó, ahogy van. Így csodálatos, magával ragadó, titokzatos, meghökkentő, elgondolkodtató és természetes.
VE
Karas
2010-01-23 at 2:15 amEz nem is comment, hé! Ha a T. Kolléga elmeséli a hétfőjét, ami meg ráadásul nem is egy hétköznapi nap. Ez már külön blogot kíván! Tegye fel a kezét (komentjét) aki támogatja! Bíztatást neki!
Birkás Judit
2010-01-23 at 11:18 amÉn pártolom az ötletet. Nem ismerem Vemi-t személyesen, de nagyon érdekes dolgokat és jó stílusban ír. Érdekes lenne, ha a történeteit blog formában is olvashatnánk. Szóval, hajrá! 🙂
vemi
2010-01-26 at 3:12 amNos…kösz, de…csak a Kedves Kolléga irománya ihletett meg…csak egy kicsit hosszabbra sikerült…oops 🙂
Viszont a következő kiegészítéssel még tartozom, ami a bevezető és logikai kapocs az egészhez:
Ha már a “hétköznapi őrültségeknél” tartunk, amelyek megértése avagy inkább elfogadása európai fejjel néha nehézséget okoz, akkor itt egy újabb tanmese.
🙂
Lődy Annamária
2010-01-26 at 6:10 amEmi!
Imádni való amit írtál-és különösen vége…!
Én valahogy a magam talán néha kissé terjengős módján éppen ezt a meglátásomat ecsetelgettem Karasnak.
Még! Még! Még!
Nehogy aztán elfejetsd és mi ne tudhassuk meg, ne okulhassunk a tapasztalataidból!
Szia! Puszillak!
Annamária
vemi
2010-01-27 at 1:19 pmAnnamariiiii!!!! Jaj, de jó felőled “hallani” 🙂
Hja, nézőpont kérdése, h mi a hétköznapi és mi nem az…mert ma megint elgondolkoztam…
Merülés után, délután átmentünk a közeli, 40 fős kis ‘faluba’ virágért. Kaptunk egy hajóra való különböző gyönyörű trópusi növényt, gyakorlatilag egy nagy kazallal…köztük 4 féle hibiszkuszt (van olyan, amit sose láttam még!), leandert, diffenbachiát, és sok más otthonról ismerős szobanövényt…ingyen…csak kacagtak, mikor megkérdeztem, h mivel tartozom.
Gyors fejszámolás, opps, ezért a mennyiségért otthon sok 10 ezer forintot kellene fizetni…itt pedig nő, mint a gaz…szóval, mi az érték, és mi nem az?
Lehet, h mindez itt értéktelen gaz, nekem mégis nagy örömet okoztak.
VE
Inci anya
2010-01-29 at 8:49 pmEmcsikém írói karriered bimbózásának kezdete egészen jól sikerült, várjuk a folytatást! Úgy tűnik, téma lesz bőven, ha humorodnál vagy, vesd “papírra” szórakoztató írásaidat! Szia! Puszilunk! Szüléid