Kombájn és a színek
Category : Blogroll , Karas diving blog , Papua Paradise , Uncategorized
A lábunk belelóg a vízbe, akkor az már a Hausreef. Lazán beleereszkedem a vízbe, fogom a kamerát, akár nevezzük kombájn-nak, mivel két hatalmas kar lóg rajta, súlyos lápáim súlya alatt billennve mindenfele. Azt ugye jegyeztem, hogy a fiaink nem igazán elméleti szakemberek, ha európai problémákat kell megoldani. A barkácsolás több kérdést vetett fel, mint megoldott, de a végeredményt elértük: az új lámpakarokkal tesztelhetem a víz alatti video cájgomat. Ha Posszeidón is úgy akarja.
Meg Bogyó megnyugszik. Róla még nem is meséltem. Ő a telepi kutya, aktív, játékos, incselkedő fajta, szigeti méretű, sportos leányzó. Pont ezzel van a baj, mert időnként bekattan, hogy az emberek közé ússzon, és kimentse őket. Ráúszós fajta, aki húsz percen keresztül is tapos könnyedén. A baj az, hogy ha apály van, akkor csak segítséggel tud a vízből kimászni. Az meg mondjuk az új rendőröktől nem várható el. Ezek a muszlim srácok félnek és tartanak a kutyától, vicces látni, hogy be bírnak ijedni, ha Bogyó játszani kezdene. Az nem annyira poén, hogy a stégről szenvtelenül végignéznék, ahogy küzd a kikapaszkodással, neadj Uram befullad. Szóval a kamera kezelés problémát Bogyó tetézte, aki önfeláldozó mentőakcióval csatlakozott hozzám. Második közös kiúszásunk után megértette, hogy jobb, ha kinn marad a parton. Nem is értem néha, hogy ez a buksi milyen nyelven ért.
Aztán ott van még merülő társnak Emő, aki szerencsére nem nehezíti a merülést. Még jó, hisz azon túl, hogy kolléga, Divemaster. Így aztán végre hármasban lemerülünk. Ugyanis a kamera is számít, mert ő a merülés főszereplője.
A Hausreefen lehet bogarászni, mindig van valami. Néha az ember elfeledkezik az időről, a levegőről, mindenről, én itt jutottam el a spontán száz percen túli merülésekhez. Főleg, ha fényképező, vagy video van a kézben! Most ez utóbbival birkózom. Első tapasztalat: lényegesen stabilabb a készülék, a nagy karokkal. Nem tökéletes a kezelhetőség, azaz változtatni kell a konstrukción, mivel fixálni lehetetlen. Majd a második verzió már jó lesz.
A megvilágítás egy egzakt tudomány, főleg, ha a víz alatt próbálunk alkotni. Fotónál a beállításokkal egy fix pozícióban dolgozunk, de kamerával mozgásban vagyunk. Ha meg állunk, akkor mozdulatlannak kell lenni. Mindkettő okoz problémákat, mert a világításhoz és fényekhez kell igazodni. Az utóbbi években nem volt ennyi gondom a témával, mint most, mióta itt vagyok. Ugyan is a víz lényegesen sűrűbb, zöldebb, azaz színtelen felvételeket eredményez. Ezért a Vörös tengeri merülésekkel ellentétben itt lámpa nélkül maximum monochrom jellegű ipari felvételeket lehet készíteni. Nem ez a cél.
Csavargatom a karokat, állítom a szögeket és a keresőben látom a kecsegtető eredményt. Ez volt a cél. Látni, hogy milyen gyönyörű színek is vesznek körül, ebben a sűrű, dús korallvilágban, amihez foghatót csak kíván a búvár ember. Feladat, valami szépet alkotni, amik felveszik a versenyt az itt születő tarka fényképek varázsával. Elégedetten jövök ki a vízből, tudva, hogy következő merülésimnek mi is a konkrét célja…
