Mantatraum
Category : Blogroll , Karas diving blog , Papua Paradise , Uncategorized
Hetekkel ezelőtt történt, de ha behunyom a szemem, akkor most is lepereg. Nem szokványos merülésről van szó, nem szimpla manta észlelés, nem is táncóra. Pár jubileumon túl kezdtem azt hinni, hogy már merültem mantákkal, mégpedig igaziból. Ezzel igy volt a profi utazásszervező vendég is, Michael. Feleséggel, egy éves gyerekkel, egy villámlátogatás, panaromáfotózás és egy egész kerek napos merülésre érkezett VIP búvár. Korrekt elmélete szerint csak azt árulja, amit személyesen is megismert. Ebből kerekedett ki neki az egy hónapos Indonéz körút, egy olyan búvárpálya jelenkori állomásaként, ami még nekem is csábitó minta. Tehát esti értekezletképp dumálunk, átpörgetve videót, programokat, lehetőségeket, merüléseket, extrákat, legyintve a “manta pont” cimű résznél. Igy lesz mantamentes a másnapi merülési terv.
Maga a terv három merülés. Elsőre ugrunk egy lutrit: Paradise Shark Garden. Szépen kitol velünk az áramlás, csak mindig javából szembe fúj. Cápák sehol, akad egy polip páros egy nagy szivacsba bújva, no meg pár csenevész halraj. Ma szünnap van? – morgolódom magamban. Kéne mutatni valami szokványos döbbenetet, de hát a tenger az elég nagy, elfér benne sok minden máshol is, mint ahol mi vagyunk.
No, mantákhoz sznorkelezni elmehetünk, az azért beütős még egy kérgeslelkületű sokat látott profinak is. Csak a hajóból nézem, ahogy örül a látványnak. Manta spiccnél vagyunk. Michael kivigyorog és nyilatkozik: öt manta, egy teknős, egy szirti cápa. Itt merülünk!
Odanavigálok a kettes ponton túlra. Bernardom ugrik, majd vigyorogva integet. Boss, boss! A nagy kőnél nyolc manta! – Boss pedig büszkén feszit. Két mozdulattal felkapja a cuccot. Michaelnek sem kell noszogatás, mire hármat számolok dőlünk a vizbe és rástartolunk a látnivalóra. Na, dekkolunk, térdelve mint a rosszcsontok, hol lélegzetfolytva, hol meg körbeforogva. Az óriás testek pedig gigászi másfél tonnás tökéletességgel suhannak körbe. A hidrodinamika evolúciós csúcstermékei ők. Leirhatatlan elegancia ahogy úsznak, vitorláznak, vagy csak mozdulatlanul suhannak. Nagyon tudnak.
Aztán balról egy négyes fogat vágtat át a lustán tisztogató társaságon. Jobbról egy hatos csapat ront be a képbe, szépen sorban úszva, mintha vonatoznának. Elsötétül az ég, az egy köbméterre jutó manta sűrűség annyira megnövekszik, hogy nekünk már hely se jut: elhasalunk. Forgatjuk a szemünket, kavarog felettünk a fergeteg, számolhatatlan az egész, tizanhatnál elakadok, de nem is érdekel hányan vannak. Elvileg még páran csatlakoznak a tömegjelenethez, igy aztán körös körül mantát látunk csak. Egy józanabb pillanatban összenézünk Michaellel: kamera! – mutatja. Az! – mutatom vissza, hogyan verem a fejem a homokba! Hát könnyezem a gyönyörűségtől, és nincs itt egy kamera! Murphy akadémia basszus, show csak itt, csak nekünk, csak most! Felpörögve, vadul soha nem látott mantatömeg kavarog.
Nem tart sokáig a dolog, de időtlenné válik az élmény. Nyolcvan percbe kerül a merülés, mire mégis felbukkanunk. Nem kell sokat beszélni: Michael azt mondja: köszi, délután nem is merülök. Hozzáfűzi: egyszer már csináltam ilyet. Abbahagytam a merülést, mert jobb nem történhetett.
Nos, az idő igazolta, hogy igaza volt. Tudtam én jól akkor is, de hát vendégek jöttek, manták mentek. Volt még két szép akció az ezt követő hetekben, aztán elcsendesedett a Manta Point. Mi sem háborgattuk jó ideje. De a kiváncsiság megmaradt: ven-e itt fix helyi manta család, vagy várni kell megint decemberig? Hamarosan megtudjuk…
