Dzsungel

  • 0

Dzsungel

jungle.jpgBenne volt  már régóta a pakliban egy kis esőerdő intro. Ehhez persze meg kellett várni az esős évszakot. (otthon is árvízkészültség van, meg eső? Párhuzamos dimenzió, mi?)

Tehát esőerdő, dzsungel. A Főnök jártas az ilyesmiben, ezért nem igazán kellett rábeszélnie, hogy tartsunk vele, erdei tornapályát építeni. Ezen az éghajlaton ez nem olyan, hogy megálló, pálcikaember, guggolás, meg nyújtás, húzódzkodás. Deeeehogy! Egyfolytában megy a karkörzés, árnyékboksz! Ha nem mozogsz, akkor a szúnyogok  menet közben kifiléznek! A legjobb esetben is visszaérkezéskor transzfúzióban megy be a vérpótlás, mert bizony kiszív a dzsungel még a legjobb, legbőségesebb szúnyogriasztó (helyi névvel: antinyamuk) szerek alkalmazásával is.

Szerintem simán kevés ide minden. Gondoltam rá, hogy szablyával irtom a szúnyogokat – de ez már vérgőzös gondolat volt az öncsonkolás határán: kevesebb végtag, kevesebb csípés.

Pechünkre, csak egy darab machete akadt. A macheta pechére meg sok sok növényzet.  Amiben utat kell törni. Esetleg óránként egy kilométer haladás jónak számít, ami függ azért a terepen található növényzet sűrűségétől is. A nagy terv maga, feldzsalni a dombhátra, és a gerincen végigvágni az utat, le egészen az öbölig.

Fémipari képzésem híján is rájöhettem: nem minden vas kemény. Azaz ha valaki félúton a dzsungelben döbben rá, hogy kichi khinai chip machete max papírnehezéknek jó a főnöki íróasztalon meg levelet bontani, az lehet akár végzetes is. Egy órás növényzetpüfölés után inkább csorba, törött fogú fűrészre hasonlított a vágószerszám, mint bármi másra.  Ez volt az oka annak, hogy visszafordultunk.

Amúgy szép az erdő, hajaz az otthonira. Sok zöld, buja növényzet, madárfütty, dús csend, sóhajtozó fák. Körbeölel, bár pár helyen felhallatszik a tenger moraja, ahogy valamelyik szirten törik a hullám. Izzasztó pára, ahogy az emberen folyik a víz. Zárt cipő, hosszú nadrág, hosszú felső, sok szúnyogriasztó burkolt be minket, próbálva elfedni a dús testszagok páráját. Kevésbé sikeresen. Utat vágni a dzsungelben férfimunka, azaz nem túl nehéz, se nem megerőltető, főleg ha a kőfejtéshez hasonlítjuk. Különösen akkor, ha nem tart tovább két óránál. Eltévedni az erdőben vidám dolog. Csak egy helyen vágtuk környezetbarátabb stílusban az ösvényt, amit visszafele rögtön el is veszítettünk. Olyan ez, hogy megy az ember, megy az ösvényen, aztán egyszer csak növényzet állja az útját. Megfordul és a probléma ugyanaz. Elkezd vizsgálódni és rájön, hogy körbe vette az erdő…

Öt percünkbe került, mire újra rátaláltunk a helyes útra. Nagy szívszorító eltévedés esélye azért nem állt fenn: szigetünkön kicsi, homokos part fut körbe. De arra elég dús, sűrű, átvágandó erdőzet akad, hogy az ember elgondolkodjon azon, mennyire más élmény otthon teniszközvetítést nézni a fotelből. Amúgy az erdőkerülők titkos élete nem lehetetlenség. Étel-ital is akad itt elég biztosan – szúnyog formájában mi is találtunk.  De hát ez egy másik szakma.

Én visszatértem a búvárkodáshoz, de beszereztem egy méretes machetet. Fenem a következő dzsungeles sétára. Két esőmentes napot követően mehetnénk be mélyen Batanta erdeibe, a paradicsommadár nyomába. Tehát várjuk a jó időt!


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Aktuális események:

Barlangi bújócska

Blogtár