Silky cápa – selymes félelem

Útijelentés 6: az előző hét filmsztárai a cápák Elphinstonon – itt merülünk mi is egy jóízűt – szívdobogtatót. Mi is van, ha robog feléd egy cápa? …

Négy darab mutatja, hogy egyenként is tudnak gorombák lenni. méretes, ezüst színű torpedók, ahogy érdeklődve körőznek a búvárok körül. most vannak Elphinstonon, tehát induláskor jó esélyekkel neveztünk be egy cápaműsorra. Driftelünk egy hosszút Shaab Marsán, majd második hajóként lekötünk Elphinstonra. A hajó alatt rögtön megjelenik egy cápa, mutatja is a hátát, kiáll az uszonya. A briefing ennek megfelelően horrorisztikus, de kertelés nélkül be kell látnia mindenkinek, ez itt nem Disneyland. Ha az áramlások dolgoznak, akkor kékben, harmincra merülni nem olyan játék, azt meg kell úszni, azaz tempózni kell hozzá. Ez pedig csak az eleje, akkor már csak fél tucat dologgal kell foglalkozni, hogy minden normális módon történjen. Így történt, hogy két csónakban, tizen futottunk neki. Már nem a matróz szeme alapján ugrottunk. Az első transporttal megnéztem, honnan fúj az áramlás, így áramlás eleln küzdeni feleslegesen nem kellett. Kiúsztunk a nyergen végig, közben csak egy napóleon úszott nekem, rendesen a szemembe nézve. Cápa, se más nagyvad nem mutatkozott, szinte tök üres volt a bluebox körülöttünk.

A plató legvégén, harminckettőn fordultunk. Innen drifteltük végig a zátonyt, hogy még ha lehet, akkor a déli oldalon, a hajó alatt cápázzunk egyet. Útközben hatalmas kalászhal felhőbe futottunk. Ahogy hatoltunk be a halrajba, úgy lett egyre sűrűbb, sötétebb körülöttünk minden, kizárva afényt. Érthetetlen módon behúzódtak a fal mellé, mozdulatlanul tömörültek, már egymást sem láttuk szinte. Lassítottunk, elmerültünk a hallevesben, amiben pár óriás travelly járőrözött. Ezek azok a pillanatok egy merülés előjelét pozitívra váltják – a búvár légzése lelassul, az idő megáll, az agyba pedig bevésődik az észlelés lenyomata.

Percek múlva elérjük a hajót. kedvezőtlenek a fények, fehér, tejes homály kéklik kontraszt nélkül. mint egy lefagyott PC, halálos üressége. Egy sötét foltra fókuszálok, ami így cápaformát nyer. ketten vannak. Úsznak, alattunk pár méterrel, komótosan, de kört formálva. Aztán kezdődik a tánc. Nekiiramodik, púpoít kicsit, fentről fordul, egyenesen felém, gyorsít, éles szögben jön felém, sebesen, kezemben a kamera megremeg. azt nézem, hogy kézzel, vagy a fogantyúval verjem pofán, ahogy fejjel ront felém. Támadóhelyzet? Szembefordulok vele, billenek feléje, ahogy ő ívben kitér. nem gondolok semmire, csak arra, hogy ez elég élesen kontaktra megy, ha közelér, elsőnek ütök. Mikor már  azt hiszem, ez meg is fog történni, élesen kifordul a szituációból, hogy a többiek felé ússzon. kutyaként körbejárja egyesével őket, majd figyelmét a hajó felé fordítja. Figyelünk körbe, de a másik példány nem muattkozik. hát, ez így elég para. Cápámk a hajó alatt, befolyó, beeső inputok után ácsingózik. gyakorlatilag a felszínen a vízvonal körül cirkál. Nem bánjuk azt sem, hogy csöppet sem érdekeljük – így legalább stresszmentes a találkozó.

Az éjszakai merülés helyett búcsúparty, reggel 6-os búcsúmerüléssel. A hazaút hosszú, a búvárélményektől csordultig telt szív, nehéz, amit becipelünk az otthoni hétköznapokba. Ilyen egy hét az élet napos oldalán – ennyi volna az idei Abu Fendera krónika.