Tihany meg másik 3 – nem a Te napod stílusban

Tihany meg másik 3 – nem a Te napod stílusban

A katasztrófa lassan, elnyújtva bontakozott ki, mint egy magát kérető ledér nő a ruháiból. Személyes ballábas kezdés eredménye-e, vagy csak a dolgok makacs természetéből adódó kicsinyes durcás bosszúhadjárat, az meg nem mondható. Kicsi ösztönös szorongással ültem a Dodo kávézó teraszán, gondolkodva, minden rendben van-e? A lista eddig: transfer, palackpakolás, előcuccolás szerelés Ok. Bejelentkezett egy 14 fős csapat, kísérő Zodiakkal, introra, van még egy család is, meg a megszokott Csipet Csapat. Ez teltház szerű, konfliktushatár létszám? Lehet, hogy izgulnom kellene.

Tíz óra nulla perc: kifutunk, a 8-kor bejelentkezett 14 főnek se híre, se hamva, többiek vidáman behajózva menetkészek. Első akció Tihany – szeretett, megunhatatlan roncsunk. Először szerelem össze kintlétem alatt a videokamerát: ideje forgatni valamit. A balsejtelem ott lebeg, duplán ellenőrzök mindent, összeszedetten merülünk. Terv: behatolni a roncsba.

Lemerülés előtt lebegünk az orrkötélnél, nincs áramlás. Gyanús, a hely sem stimmel. Persze, mert tíz perce sodródunk, nem fog a horgony. Mindenki a felszínen, Dragan gázt ad, a hajó megy, újra dobja a horgonyt. Mókás felszíni úszás, kárörömmel: Darija team a vízben öltözve még jobban elsodródott, ők szemlátomást duplát úszhatnak. Na, ideje gyorsan lemerülni, mert Dragan arca, ahogy a horgonykötelet tartja nem egyértelmű: talán még a roncs fölött vagyunk. Csapat le! Csúszás le a horgonykötélen, sötétlő roncs messziről feltűnik: szemem a kamerára tapad, másik szemem ugrál, elemez a fej, a nitrogén már harminc méteren ellentart. Azért pereg a film, csodás a látótáv, végiglátszik a roncs, nekiiramodom, nyomomban a csapattal. Feltűnik, hogy a horgony búcsú nélkül sprintel a talajon szántva mint egy felturbózott sportkocsi, felkavart csíkot húzva maga után. Ez kék emelkedést jelent biza. Azért húzom a csíkot én is, ledermedve, mintha a 15 fok hatna rám, pedig csak a filmezés izgalmától nem fordul hátra a fejem. A roncs tatjánál operatőri szögben fordulok, hagyva, a kamerába beúszni a csapatot, lekommunikálva minden aktuálist, majd alá a hajócsavarnál keresztül. 40,3 méter, fedélzet, majd át a fedélzeten a hajógyomorba zuhanok. A jó K. Életbe! – ez kisebb, mint terveztem, értelmes kijáratból hiány van, minden tetőnyiladék benőve éles kagylóperemekkel, és valahogy végre szélesnek érzem a vállaim – nem is férek ki talán.

Összehúzom magam, kisuhanok, aztán drukkolok a követőimnek készenlétben állva. Sima ügy, phuu! – langyos volt! Tovább evickélünk, király a látótáv, filmkockákba sűrűsödik előttem a merülés. Az első rész felett vacilálok, de lemondok a beúszási kísérletről: még mindig habzik a szám a bosszúságtól: a D6-om persze, hogy dive off üzemmódban hagytam, mint egyszerű amatőr. Hiába, szokni kell még a jót. (ha nem kapcsolom ki, akkor egy jóízű fejesugráskor bekapcsol, aztán letilt két napra a repülésről. Vagy kitalál valami más szankciót.) Tehát minden stresszemhez hozzá, séróból merültem, ami elismerten egy hibaforrás bármely merülésnél. Nitrogénes elmeszázalékkal kamerával, horgonykötélvesztve de szuper csapattal, komputeremen a felelhető információkkal, mint pontos idő és dátum haladok valami végzet felé. Szerencsére ez a hajó orra, ami elfogy alattunk, szépet mutatva, kék vízben élesen láthatóan. Kék emelkedés: kommunikáció lassan körbeér, tekintetek felfelé fordulnak. Emelkedünk, miközben valószerűtlen lágyan halványodik alattunk a roncs, növekszik a fény. Társam komputerére kacsintgatok, de azt látom, amit gondolok. A helyén minden, kivétel a hajó, ahova mennénk. Tájolok egy irányt a horgony nyomát követve, aztán korrigálok az áramlás miatt, eltelik pár perc, türelmetlenül várom a deco végét, aztán felbukkanok… A hajó közelében. Lágy áramlás sodor a körém gyűlt csapattal a hajóhoz. Én magamba roskadva állapítom meg: nem az én napom. Mikó mondja: polip, muréna, angolna, meg valami tengeri harcsa, mások más csodákat láttak, míg én a parával szemeztem.

Második, harmadik menet: Posseidon City alias egy merülés egy intro. No komment, kajak jó volt, eltekintve attól, hogy állandóan úgy éreztem, hogy valaminek nekiütközöm. Jah, visszapillantó tükör nélkül hátrafele barlangban filmezni nem megy újabban ezek szerint.

Negyedszer: good wrack: Patrolac. Na ja, ez is klassz sláger. A víz hideg, dermedek, de legyűröm a merülési időt. Most már szerencsésen végződik a nap, nem szúrok ki magammal. Mikót küldöm horgonyt kiakasztani, hadd vizsgázzon ebből a szakmából. Persze a hajó húz mint atom, víz alatti száguldás a kötélbe kapaszkodva. Szeretem ezt a műsort, azt hiszem, iparosítani kell az eljárást… Csapat biztosan a felszínen, mi is kimászunk, aztán roló – elég. Holnap is lesz nap.