Csapatmunka, napirend

  • 0

Csapatmunka, napirend

gorgonia down underCsak összejött a meló. Igaz, az Öreg néha nagyon érdekesen viselkedik, de nem lehet rá rosszat mondani. Csinálja a saját dolgait, csak remélem, hogy nem tervezi, hogy megint 5 napra elmegy Dubrovnikba. Tény, hogy kalkuláltan keveset alszik, hiszen a palackokat is meg kell tölteni. A 4-5 órás alvásoktól kezd zombiként kinézni. Személyi segédjeként Darija a hajón alszik, no meg a szerb nyelvűeket okítja, segít dolgokban. Részünkről Mikóval mi is korán kelünk, beálltunk fél hétre, nyolcra a palackok a hajón, meg persze a cuccokat is kiterítjük, szereljük. Dodo – azaz kedvenc helyünkön kávé, majd jönnek is a vendégek. Merülés amíg végzünk, majd pakolás. Szerintem nyár végére nyúlnak a kezeim, mert a mólótól a sorompóig kell flangálni délután. A szerpentinen tolatásból vizsga minden nap, aztán meg futni kell egy kört.

Hnovi teljesen katasztrófa közlekedésből, majd 10 kilométeres a kör, amit futni kell. Persze egyirányúsítás miatt megszűnt az eddigi surranópálya, de azt a helyiek sem veszik komolyan. Biztonsági okokból alternatív úton kell rallyzni a temető mellett, hogy az ember visszaérjen a főútra. Mára bejáratott az útvonal, pszichésen is – nem akartam az elején elfogadni, hogy ekkorákat kelljen szívni minden nap. De hát a merülések végül is meg kell, hogy érjék. Ha nem mi kompresszorozunk, akkor még világosban végzünk is. Szieszta, haverok, buli fanta. Hogy ebből mi fér bele, míg jön az esti csendes kaffard, az kiábrándító. Az ember szervezete kívánja a pihenést, a jó abrakot, meg a nyugalmat.


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár