Első napok
Category : Blogroll , Egyiptom , Karas diving blog , Uncategorized
Befutott a jóhír, az elkönyvelt repjegyek mégis fixen megvannak. – részletek- Lassan minden otthoni ügy elrendeződött, kezdek fellélegezni. Különösen sok szó lesz a lélegzésről, hiszen amúgy freedive hőskor kezdete virrad fel. Lesz VB Sharmban, s jelenleg is zajlik a Blue Hole-nál egy megmérettetés (Triple Depth), itt vannak szerbek, csehek, ukránok, de hát én nem vagyok ismerőjük. Tök öncélúan fejleszteni, tesztelni jöttem magam, s látni, hogy csinálja egy profi az oktatást.
Merültünk két napot, az egyszerűbb merülésekkel nincs is gond, a húsz méterrel sem volt gigszer, így vágtunk bele a harmadik napba. Canyon, híres-hirhedt gyönyörűség, képtelen kéződmény, hihetetlen hasadék! Nos, a csapat egy rávezető drift után a délutáni futamnál visszatért hogy benyomuljon. Nem véletlen, hogy megvan a mikéntje, ezzel együtt rizikója ennek helynek. Mert itt a tervek megdőlnek, szétesnek, a mélység meg mélység, no meg ezzel járó mámor is.
Gondolhattam én, hogy sima lesz, mint ereszkedünk, s haladunk irányba, de nem! Lett légyen a négy ember kicsi csoport, de mindenkinek megvan a története rá, hogy mi miért alakult másképp. Az én verzióm is zavaros, de hogy be menni nem úgy sikerült, s kijönni sem, az idő el is telt, az emberek el is tűntek meg elő is kerültek, dekót is kaptunk meg nem is, el is fogyott a levegő, de maradt is, tetszett is, meg döbbentünk is, ezek az elemek itt mind megvoltak.
Ráadás a pszychikai nyomásra egy kis gyomorbántalom, ami hidegrázós lázzal, savval, puffadással előző este rámérett. Nem is ettem 24 óráig semmi ételszámba menőt – de mára már a javulás útjára léptem. Azért komorságom oldandóan úsztam kicsit lábra gyúrva, majd benyomtam a bázis vacsoráját, hogy új erőre kapjak. S holnap újra megkísértjük a Canyont…
Tény, hogy a mosolygás után jött a jeges borzongás, meg a hideg verejték! No nem a reptéri klíma volt túlméretezve, hanem beleszaladtunk a szigorba. Kérem szépen a búvár jegyeink 30 kilóig jelentenek védelmet, aztán a kézipoggyász 10 kilo lehet. Egyikünk 42 kilós csomagját meg visszadobták, mondván, hogy túlméret, ilyet nem lehet feltenni a gépre. Emberek sorát varrták be túlsúlyra, amit én hírből se nagyon ismertem eddig. Rögtön kezdett nehéz lenni a 14 kilós videopakkom, meg a laptoptáska… Ráadásul a szállíthatatlan cuccot is szét kellett dobni, hogy beleférjen a 30-ba. Mire ezzel valahogy kész lettünk, utolsók lettünk, valamint az ügyintézők hátán púp s a gépindulás lehetséges késleltető tényezői. Ezért is sikerült előnyösen megoldani a súlyos kérdéseket.
Dejavu – Dahab, ismerős, porosabb és szutyibb, mint emlékeimben. Meglepetésképtelen gyors beilleszkedés részemről, csak a csoport elkerekedett szemeit látva bukkan ki belőlem a nevetés. Akklimatizálódni kell Gyerekek! Akklimatizálódni! Ilyen klassz helyet nem is álmodtatok még, csak érezzétek, kapjátok el a feelinget! – mondom nekik. Racionális elmémmel értékelem toporgásukat, bár elgondolkodom rajta, hogy milyen értelemben vagyunk messze Nyugat Európától: a jóléti országokból sokan vásároltak itt ingatlant, alapítottak éppen céget, vagy vállalkozást, s jönnek ide sokan ma is, merülni, s pihenni. S a Dahab komfort, az itteni feltételek és körülmények egy percig sem ingatják meg őket – mint mondjuk az enyéimeket most. Hát, ez nem éppen a jövő évezred utcaképe, s emiatt is kaland minden pillanat. Ez nem fogható sem Hurghada, sem Sharm, sem más turistakaptár tündérkertjéhez. S mi itt vagyunk végre!
