Apnea Academia: az első nap
Category : Blogroll , Egyiptom , Karas diving blog , Uncategorized
Héderezés: Dahab után körülményeink gyökeresen megváltoztak: turistabarát 4* ölel körbe, igényes épületek, körbevéve ápolt zölddel, virágokkal, fazonra nyírt bokrokkal. Szállásunk ragyogó, tágas 3 személyes, no kommment. Ellátás egyiptomi allinclusive: azaz minden, ami alapszolgáltatás, fizetés mindenért, amit megkívánsz, fagyitól az alkoholig fizetős. 
Azért ez paradicsom, mi meg ledobhatjuk az ékszíjat! Azért tanakodtunk, mennyire is tegyük: ugyanis Pelizzari bácsi nem arról híres, hogy gyengekezű. Körbenézve az ember sejti, hogy ki úszkál hasonló uszonyban: nagy, hosszú cucctáskás emberek mászkálnak a tengerparti ösvényen. Egész sokan vannak!
Felvirrad a hétfő reggel, mi meg tök izgatottan állunk a gyülekező ponton. 12 ember jött össze az angol tagozatra, vannak németek, horvátok, akad szlovák, ausztrál és angol. Meg mi hárman magyarok! 
Persze párhuzamosan olasz kurzus is zajlik, de teljesen külön csapatban edzik őket. De még hogy edzenek!
Hamar kiderül, hogy csináld, tanulj! – elven zajlik itt minden. Az alapoknál kezdjük, s haladunk mind tovább, a részletek teljessége felé. Napi 3 elmélet, 2 gyakorlat, azaz 4-5 óra vízben ázás!
Már az első napon előkerül a sledge, mindenkinek van 2 csúszása: no limit kategória, avagy amit a filmekben láttam élőben! Vonakodom, mintha csak a bika szarvát kéne megmarkolnom, de azért fogom, és fejjel lefelé robogok is a kékségbe! Micsoda érzés! Csak arra kell figyelni, hogy a nyomáskiegyenlítéssel el ne maradjak a mélységtől. Küldöm a levegőt felváltva a maszkba és a fülbe, de egyre kevesebb az utánpótlás, ahogy összenyomódik a tüdő. Azért csak-csak tudok levegőcskét préselni, s már-már elengedném az ördögszekeret, rohanjon nélkülem, mikor koppanással megállunk a végponton. Mozizok csak, dolgom semmi. Az oktató ott pislog szemben velem, nyitja a csapot, fújja a ballont, s mi máris megyünk felfele, mintha liftbe csimpaszkodnánk. Vigyorgok csak, ahogy tágul a nyomáscsökkenéstől összepréselt tüdőm, úgy szabadul fel bennem valami eddig ismeretlen örömérzés. Hát ez igen franyó kis játék, vaaao! Ujjongok is a felszínen, s alig várom a második kanyart.
Persze ez nem játék: ha nem tudsz egyenlíteni, s ezt lassan fogod fel, akkor későn ereszted el a szánt. A lendülettől süllyedsz még kicsit, ha meg nem kapod el a kötelet, s elég mélyen is vagy ahhoz, hogy magad is süllyedj, akkor tovább préselődik a tested. Ha ez a dobhártya, vagy valamely arcüreg, akkor van egy kis barotraumád, s mondjuk elúszott a folytatás, lehet, hogy gyógyulás miatt kiestél.
Iszonyat terhelés napi 5 órákat fel-le úszogatni – tudtuk meg az első estére. Na de minden nap ilyen lesz? Olyan ez, mint egy gyerekkori edzőtábor: nincs kedvem ötvenedszer lebucskázni, de kell. S minden kísérlettel, minden próbával az ember közelít ahhoz, hogy jobb legyen. Edződik mint a vas, s a technika, csiszolódik mint a gyémánt, fizikailag alkalmassá válunk újabb és újabb határokat átlépni. A saját, eddigi határaink.
