Búvárbaleset utáni visszatérés

Búvárbaleset utáni visszatérés

Amíg az embert nem tapasztalta a környezetében, a decompresszió okozta tünetekre egy emlegetett fantom szellemeként gondolunk. Amíg sikeresen, biztosan, kihágásmentesen merülünk, szinte kizárt az esélye, hogy megtapasztaljuk. De mi van, ha megtörténik? Valahol, valkivel, vagy éppen velünk? Erre ad választ az alábbi cikk, ami mindenkinek nyújt érdekes ismereteket.

Valószerűtlen szerencse – antieset

Ritka, de időnként megmagyarázhatatlan szerencsénk van. Erre nem lehet alapozni, de jó tudni hogy volt már ilyen szerencse. Ez az eset egy anti tanulságos eset. Nem követendő. De ilyen is van.

A búvár: 52 éves nő, négy éve aktívan búvárkodik, megközelítően 100 merülése van. Az elmúlt 12 hónapban ugyan nem merült, de az azt megelőző évben 30 alkalommal. Egészséges, hormon tartalmú gyógyszert és allergia miatt antihisztamint szed. Hetente 6 alkalommal mozog.

A férjével és fiával utazik, velük alkot hármas merülő társi rendszert. Ehhez a búvár túrához olyan parti házat választottak, ahonnan még a helyi de távolabbi merülő helyeket is könnyen elérték.

A merülések: A búvár a túra utolsó napján merült először, mert megfázás vagy allergia miatt orrdugulása volt. Ő, a férj és a fiú, ezen az utolsó napon, csónakból merültek. Három merülést terveztek, közülük az elsőt 35 méteren, 9 és 5 méteren 3 perces biztonsági megállóval, 24 perc fenékidővel. Ennél a merülésnél az egyedüli problémája a lemerüléssel, mert kevés ólmot vitt magával.

Felszíni 32 perc után a család végrehajtotta a második merülést: 7 méterről indulva 25 méterre mentek, 9 és 5 méteren biztonsági megállóval, teljes fenékidő 43 perc volt. Ezután a család visszatért a bungalow-ba ebédelni és rendbe tenni a felszerelést. Délután ismét merültek és szerettek volna vacsorára halat is fogni. 3 óra és 23 perc felszíni időt követően, harmadszorra 20 méteren voltak 40 percet. Hasonlóan az előző merülésekhez, búvárkomputert használtak, ami nem figyelmeztetett problémára. Megcsinálták a szokásos 9 méteres megállót, majd az 5 méteres megállón – ahol csak a szóban forgó búvár akarta szabályosan letölteni a 3 percet – a család többi tagjának sürgetésére, csak másfél percet töltöttek.

Szövődmények: A felszínen levetkőztek, felhúzták a horgonyt és elindultak a partra. Kb. 10 perccel később a búvár éles, csípők felé sugárzó fájdalmat érzett a derekában. Bárhogyan helyezkedett, nem tudott kényelmesen ülni. Újabb 5 perc után zsibbadni és bizseregni kezdtek a lábai, egészen a lábujjakig. Elmondta a férjének, de azt gondolta, meghúzott egy izmot a derekán.

A parton elöblítette a maszkját és uszonyait, de amikor lehajolt azt tapasztalta, hogy nem tud felegyenesedni. Az egyensúlyát képes volt megtartani. A bizsergés fokozódott és csak a férje segítségével tudott visszamenni a házhoz.

A tünetek kezdete óta alig telt el egy óra. Lefeküdt, de a lábai teljesen lebénultak, nem mozgott és nem érzett semmit.

A bizsergés hullámokban jött, később azt mondta, semmihez sem tudja hasonlítani, milyen érzés volt. Erős fájdalomcsillapítót vett be, amire a hátfájdalma csökkenni kezdett. Kérte a férjét, hogy keressen orvosi segítséget. Egy asszisztensnővel beszéltek, aki konzultáció után azt mondta, hogy valószínűleg dekompressziós betegség okozza a tüneteket és kamrakezelést javasolt.

Először, sem a búvár, sem a férj nem fogadta el ezt a feltevést. Ekkor már éjjel 11 óra volt. A búvár ekkor jelezte, hogy bénulása lassan javul, először a jobb, később a bal lábába tér vissza fokozatosan az erő. Az asszisztensnő felvette a kapcsolatot a kamrával, DAN segítséget nem vett igénybe. A kamrához való eljutás, két óra motorcsónakozást jelentett volna az éjszakában, amire nem vállalkoztak. Egy másik kamra négy óra távolságra volt autóval. Ekkorra majdnem éjfél volt és a búvár tudott állni és sétálni. Azt határozták, hogy reggelig várnak, majd akkor elmennek a második kamrához.

A kezelés: A kezelés a baleset után 22 órával kezdődött meg. A búvárorvos a vizsgálattal nemcsak izomgyengülést, de reflexkiesést és csökkent ingerválaszt is talált. A kamrában 285 percet töltött 18 méternek megfelelő nyomáson (US Navy 6-os kezelési séma alapján), ami teljes egészében megszüntette a tüneteket. Későbbi orvosi vizsgálat semmilyen eltérést nem talált sem a hátizmokban, sem a gerincoszlopon.

Megbeszélés: Jó és rossz érzések kavarognak bennem, miközben ezt az esetet ismertetem, ahol oxigén kezelés nélkül a tünetek egy része spontán és majdnem 24 órás halasztással történt rekompressziós terápia mellett a többi is maradéktalanul gyógyult. Ritka és szokatlan eset ez, ahol ennyire súlyos idegrendszeri tünetek (bénulás) így oldódnak meg.

A búvár a bénulást tapasztalta, további orvosi vizsgálat derítette ki, hogy e mellett reflexkiesésről is volt szó.

Szomorú, hogy a búvár nem ismerte fel, később pedig tagadta, hogy dekompressziós betegsége lett volna. A vizsgáló asszisztensnő szerencsére jártas volt a búvár orvoslásban; az ő erőfeszítésére volt a család hajlandó meghozni a megfelelő döntést és felkeresni egy dekompressziós kamrát. A lehető legszerencsésebb kimenetele lett a balesetnek.

Nem lehet megmondani, hogy a tünetek pontosan miért alakultak ki. Merülő társai ugyanazokat a merüléseket hajtották végre, sőt, ők az előző napokban is merültek és nekik semmilyen tünetük nem volt. A lerövidített utolsó biztonsági megálló miatt történhetett? Nem valószínű. A komputerek szerint nem volt ok az aggodalomra, a táblázat szerint a biztonságos fenékidőn belül maradtak. Ismeretes, hogy a mélység, a fenékidő és a merülések gyakorisága együttesen játszanak szerepet dekompressziós tünetek kialakulásában.

Sajnos ennek bekövetkeztét nem tudjuk előre pontosan megjósolni. A balesetes búvár, egyenlítési panaszok miatt az előző merüléseit halasztott. Lehet, hogy emiatt sekélyebb, kevesebb számú, esetleg rövidebb merülés lett volna számára javasolt, hosszabb pihenő szünetekkel.

Ennek a történetnek „happy end” lett a vége. Ha a búvár tünetei nem kezdtek volna spontán oldódni, ha még távolabb lett volna az orvosi segítségtől és a kamrától, vagy ha továbbra is tagadta volna, hogy dekompressziós tünetei vannak, máshogyan végződött volna ez az eset. Rendkívül szerencsés volt: de merülés közben ne a szerencsére számítsunk!

Ugyan az Amerikai Haditengerészet előírásai nem elsősorban hobbibúvárokra vonatkoznak, mégis komoly útmutatást adnak

1. “Azok a búvárok, akiknek komplikáció mentes, csak fájdalommal járó dekompressziós betegségük zajlott és teljes tünetmentességet értek el 10 perces oxigén belélegzés után 18 méteren, 48 óra tünetmentesség után visszatérhetnek búvárkodni.” Ez túlzásnak tűnik hobbi búvárok számára. Véleményünk szerint 2-4 hét pihenés és tünetmentesség mindenképpen javasolt a visszatérés előtt.
2. „Azok a búvárok, akiknek komplikáció mentes, csak fájdalommal járó dekompressziós betegségük van, a kezelést megelőzően neurológiai vizsgálattal nem találtak eltérést de a tünetek oldódása 10 percnél több időt vett igénybe, a Haditengerészet 2 hét pihenőt javasol.” Ez is túl gyors hobbibúvár számára, aki valószínűleg több napos túrát, naponta többszöri merüléssel tervez. A legkevesebb 4 hét kihagyást tartunk szükségesnek.
3. „Ha a búvárnak keringési, légzési vagy idegrendszeri tünetei vannak, mint pl. zsibbadás vagy gyengeség, a Haditengerészet 4 hetes pihenést ír elő.” Hobbibúvárok számára legkevesebb 6 hét ajánlott.
4. „Ennél is komplikáltabb esetekben, amikor a tünetek a kezelés után is fennállnak, vagy hosszú kezelést igénylő esetekben (4-es vagy 7-es táblázat), a Haditengerészet 3 hónapos kihagyást rendel, majd az újbóli búvárkodás hivatalos búvár orvosi vizsgálat engedélyezheti.” Olyan hobbi búvárnak, akinek ennyire súlyos tünetei voltak, a búvárkodás teljes abbahagyása javasolt, vagy minimum 6 hónapos kihagyás után, részletes búvár orvosi vizsgálatot és konzultációt vegyen igénybe.

A legjobb tanács annak a hobbi búvárnak, akinek dekompressziós betegségük zajlott, hogy:

– várjon még 4 hetet a teljes tünetmentesség elérése után

– majd keressen fel búvár orvost, aki megállapítja, hogy mekkora a kockázata újbóli balesetnek!

Előfordulhat bárkivel, hogy búvárbalesetet szenved. Hogy mi az oka a balesetének egy dolog. Sikeres kezelés után viszont szeretné folytatni a merüléseket. A nagy kérdés, hogy mikortól, milyen feltételekkel merülhetünk ismét.

Kérdés: Nemrég – két nap búvárkodás után – dekompressziós betegséggel kezeltek. A második napon először 12 és 15 méteren voltam, egyik merülés sem tartott 35 percnél tovább. Felszínen eltöltött időm másfél óra volt majd 3 órás szünet után következett a harmadik merülés, 24 méteren. Felemelkedés közben lecsúszott rólam az ólomöv és 13.5 méterről nagyon gyorsan emelkedtem. Ez este ¾ 9-kor volt.

Másnap, délelőtt 10-kor, a karom és a könyököm fájni kezdett, zsibbadt és bizsergett. Tudtam, hogy ezek a dekompressziós betegség tünetei és délután már kezelésen voltam. A könyököm továbbra is fáj, mintha lehorzsoltam volna, de ettől eltekintve minden más tünetem megszűnt. Készülök felkeresni az orvosomat, mert szeretném folytatni a búvárkodást.

Mi a jelenlegi ajánlás, dekompressziós betegség után mikor lehet biztonsággal visszatérni?

Válasz: Minden búvárnak nehéz szembenézni azzal a ténnyel, hogy tüneteit bizony dekompressziós betegség okozhatja. Helyes döntést hoztál amikor gyors segítség és kezelés után néztél. Sajnos sok búvárra jellemző a „várjuk ki a végét” hozzáállás, mert nem könnyű elfogadni a dekompressziós betegség lehetőségét. Sok esetben a késlekedés kedvezőtlenül befolyásolja a végső kimenetelt. Egy nemrég született DAN felmérés szerint, ami a dekompressziós betegségről szól, a balesetet szenvedett búvárok 50%- a csak a tünetek megjelenése utáni huszadik óra elteltével részesültek kezelésben. 30%-uk, napokkal vagy hetekkel a kezelés után sem tudott teljesen tünetmentessé válni.

A szervezet reagálása a kezelésre függ a tünetek súlyosságától és a késlekedéstől. A fennmaradó, enyhe tünetek többsége gyulladásos eredetű néhány hét alatt megszűnik. Néhány esetben, tartós fájdalom csontelhalást jelezhet, mivel elzáródik a csont egy részének ellátására szolgáló ér. Ha ez ízület része, akkor a további búvárkodást nem javasoljuk.”