Turnusváltás

Turnusváltás

Egy a hathoz arányban, a mai nap folyamán esedékes manőver. Semmi merülés, viszont egy teljes nap, egy olyan hétfő, ami semmiben nem különbözik a többi naptól, ahogy a szombat sem. Na jó, a vasárnap az itt is fél árbocos hivatalos munkaszünet, kiváltképp, ha a vendégek épp hétfői haza utazásra pihennek rá és önállóan pakolgatva jól meg vannak nélkülünk.  Szóval csak azt próbálom megfogalmazni: nem olyan, mint otthon a hétvége utáni gonosz, büntetős hétfő. Olyan, mint másik nap, azaz  így üres házzal sem éppen holiday – nekem.

Nem akarom fényezni magam, de egy lakatlan üdülő (vagy börtön?) szigeten is képes vagyok lekötni magam, a bármitől a semmiig kaliberű dolgokkal, amiket csak én vagyok képes elintézni, mert Chuck Norris nem ér rá. Az idő úgy robog át itt a hétfőre készülő emberen, hogy mire kicsit is körülnéz, már a keddre készül. Vagy épp egy másik hét másik napjára. Az idő néha lóugrásban halad. Ehhez nem kell semmi más, csak egy tetemes távolság a normális időléptékű születési galaxisodtól és meglátod, hogy a tér és idő hogyan torzul. A tér ezen torzulásával egyet értek: langyos tenger, meleg éghajlat, pálmafák. Csak barátságos és dekoratív szüzekből van roppant hiány.

Amúgy alvással kezdtem a napot. Igaz, hajnali kettőkor. Addig a médiaipart gyaláztam, minek eredményeképpen egy nagyon kis faintos DVD került ki a kezeim közül. Délben volt a nagy kontra, avagy az érték felmérés. Egyszerűen kivettem a celofánból a egy másik Indonéz búvárbalhé promóját és végignéztem, a szakértő résnyire szűkült szemével és kritikai érzékeivel, látva a párhuzamokat, metszéspontokat vélt és valós relációkat az én művemmel összevetve. Szigorúan. Na ja, téma és kivitelezés kiértékelve oda-vissza. Levontam a tanulságokat, azaz őszintén meg kellett állapítanom, hogy az olasz úriembertől nem kell leckét vennem, ami a filmipart illeti. A dolgok fejben dőlnek el, én meg néha egész jó fej lehetek, a kész mű erre enged következtetni. Szerénységem – mert az vagyok ám – akadályoz benne, hogy megmutassam másnak. Mert ahogy vesszük, egy egyéni kis videó, az sablonos tucat film, extra tartalmat ne várjon senki. Az van rajta, amiért fizetnek: ki, hol, mit csinált. Semmi több, csak pár kis céges adalék körítés-filmecske. Na, ezek már inkább vállalható alkotások – de mert vannak nálam amatőrebb csávók, a profik miatt azért én nem igen publikálnám őket. Mondom ezt egy büszke, törekvő kolléga filmjét lepontozva, kicsivel később pedig porig alázva egy profi mágus alkotásától. Fejlődni kell, márpedig nem vissza, majd szólok, ha megértem a felfedezésre.

Fejlesztés kell ehhez. Egyrészt megjöttek a Malajziából csempészett japán lencséim, amikkel kicsit javítunk a kamera kilátásain. Optikailag. Az én konstrukciós tevékenységeimhez most dódtak kilátások. Ugyan felügyeltem mint egyke fehér vezető a szigeten lévő munkaerőket, a munkafolyamatokat, építkezéstől a vendég fogadásáig, ami majdnem macerásabb volt, mintha én csinálok meg mindent egymagam. Persze túlzok. De ha annyi kezem és lábam lett volna, mint a helyi erőknek és annyi helyen tudok lenni egyszerre, akkor egy óra alatt végzek. Így csak maga a szemmel és szóval serkentés órákat vett el az életemből, a családomtól, meg a projektből. Déli ebédszünetre sor került a fejlesztésre is, azaz a lámpakar üvegszálas megalkotására. Emlékszem, férfiúcska voltam mikor legjobb cimborámmal hajógyártásba kezdtünk. Az aceton és a műgyanta szaga régi emlékeket, letűnt idők feelingjét, ügyetlen és éretlen csajozós korszak nosztalgiájába repített…

A kar félig el is készült, a napokban pedig a végére érek, ez már a hármas verzio számot viseli majd. A negyedik az lesz, hogy lekoppintok egy profi változatot, legyártatom, vagy egyszerűen megvetetem valakivel, valahol. Addig nem is gondolok a családalapításra, meg az abból elrabolt időt sem számolom. De megöregedni csak mindezek után tervezem. Fő hogy az embernek legyenek komoly tervei a jövőét illetően.
Ezért aztán kicsit lazulgattam víz alábukásból: kopoltyúteszt, bőrlégzés, miegymás. Sajna most eléggé nem megy ez az ipar. Hogy is menne, mikor tele a fejem fűrészpor szerű gondolatokkal, amiktől aztán mindent tudok csinálni, csak lélegezni nem sikerül elfelejteni.

Abszurd. Mindegy. A Nap már nem fog sütni, mikor is meteoritként csapódik be az új turnus. Friss kókusszal oltjuk szomjukat, aztán lefektetjük őket, briefieng, check dive mára kilőve. Egy emésztő gondolatom van csak mára: borotválkozzam, vagy szakállt növesszek?