Ünnepi megálló
Category : Blogroll , Papua Paradise , Uncategorized , Úton
Kellemes Karácsonyt ugyan nem kívántam eddig, de remélem mindenkinek szép, meghitt ünnepben volt része. Utólag is békét, békességet, nyugalmat a Karácsonyhoz, amelyet erre felé kicsit másképpen élünk meg. A fehér ember hozta el ide magával, az esőerdőkkel borított trópusi szigetekre. Itt bizony hiány van a hóesésből, a száncsengésből, no meg a gyanta illatú díszes fenyőkből. Nincsenek évszakok, így aztán nem változott semmi sem az ünnepekre: minden olyan, mint az auguszusi nyár: a Nap hétágra tűz, a hullámok pedig a finom korallhomokos parton lágyan törnek meg. Igazán idilli, csak hát gyakorlatilag minden és mindenki távol van, akik amik a Karácsonyt azzá teszik ami lényegében. Persze ki tudja, milyen is az a bizonyos igazi? Gyerekkori nosztalgikus emlék, hiszen az idők mindent megváltoztattak, mások vesznek körbe mikor meg kell állni szent este, ahogy az idő is megáll egy pillanatra. Mágikus pillanatok ezek.
A varázslat pont nyolc órával előbb történt, itt, Pápua föld szélén. Műholdas kapcsolat kötött össze szüleimmel, akikkel hosszan beszélhettem, bár nekik is készülniük kellett az ünnepre. A barátokat pedig lekéstem egy nappal. Nem volt egy átgondolt igazi ünnep, dolgainkat nem igazán tudtuk félretenni. Merültünk, szerveztük a bázis életét, hiszen vendégek vannak. Volt aki egy lakatlan szigeten, meghitt romantikus vacsorával ünnepelt, volt aki csak korábban ment aludni. A munkások és családjaik pedig több időt tölthettek együtt a neves alkalomból – ami csak bonyolította a helyzetet.
December 25-én átmentünk a faluba, ahol nagy-nagy körmenet volt. Na, ilyet se mindennap lát az ember, a falu apraja nagyja ott sürgött forgott. A muszlim kissrácok inkább a vízben pancsoltak, siklottak a habokon fakéregbe vájt kis deszkáikon. Ahogy a tengeri hullámok, úgy a Karácsony is elsuhant. Nem maradt utána semmi, csak hiány, pár gondolat és egy kis honvágy.
Sziasztok! Aki nem ismerne, vagy eddig még nem találkoztunk Fügedi Balázsnak hívnak és nagymesterünk Karas megbízásából az itthoni ügyek intézője lettem. Vagy nem volt más jelentkező :)! Sokan kérdezhetik, hogy mi az oka annak, hogy eddig nem jelentkeztem. Nos, igazság szerint nekem is, mint minden földi halandónak a búvárkodás “csak” a hobbim – második szakmám. Nem engedheti meg magának mindenki, hogy bejárjon távoli vidékeket, amikor csak kedve tarja! Igaz Karesz??? Tehát eddigi bokros teendőim – ugyanis tanítok 
Katz hosszú hajó, nagy orrú árja zsidó srác. Két közös vonásunknak köszönhetően akadtunk össze: ugyanott laktunk KL cityben és ugyanolyan hirtelen kellett mindkettőnknek indonéz vízum. Egyébként Uruguay polgára, budapesti nagyapával, magyar kuzinokkal. Éreztem én az elején, hogy nem egyszerű a társas utazás, de szólóban meg uncsi. Míg én felkészülten álltam a feladathoz, addig Katz komám nem rendelkezett sem fényképpel, sem kitöltött vízumkérő lappal, se pénzzel, sőt, még csak a követségre való belépéshez elengedhetetlen hosszú nadrággal sem. Szép kezdés…