Category Archives: Montenegro

Jacketmizéria

Vendég merül, kötél mellett egyenesen lefele, a végpontnál fekvő roncs mélységei felé ereszkedve. Mi történhet vajon vele, mitől kellene tartania? Egyenlítés rendben, mélység már húsz alatt. Csak a gravitáció tűnik nagynak, mintha hatalmas csápok csimpaszkodnának a búvár testére, csak húzzák, le a mélységbe. Itt nincs mese, úszni kell, hisz a jacketbe adagolt levegő nem segít. A maszk szűk látóterének rabságában az ember fogolynak érzi magát. A mélységgel harcol, miközben másik kezével a horgonykötélen csimpaszkodik, uszonyos lábaival rúg az ismeretlen erő felé, próbál tempózni egyre elkeseredettebben. Küzd.

Mélység huszonhét. Végpont, elfogy a biztonság, a veszély érzete elönti tudatát, már a levegővétel is nehéz, bár szapora, segítség kell, annak ott a kötél. Kézzel küzdi testét felfelé, mászik, végre csökken a mélység. Végig ott a vezető, de ő sem ért el sikereket: minden jacketbe fújt levegő távozik a vállszelepen!!! Ketten haladnak felfelé, a csoport áll. Az ijedt búvár kimerülten siet a felszínre, vissza a hajó biztonságába, miközben teljesen hatása alatt áll a történteknek.

Jackethiba! de miért éppen vele történt ez? Hogyan hagyhatta cserben a felszerelés ilyen extrém módon? Az átéltek hatása csak eztán érződik, megszülve a sötét dilemmát: jó lenne újra merülni, vagy jobb kihagyni?

Az eset kivizsgálására összeült agytröszt nem talál kivetnivalót a hibásan működő egység állapotában: funkciók rendben, működés helyes. A rém egyszerű vállszelep több rendbeli összeszerelés hatására is ugyanolyan jól működik, mint ahogyan a nagykönyvben azt írják. A tulajdonos nem szavaz bizalmat a jacketnek, azt eltiltja a merüléstől, egy másikat pedig kölcsönöz a cégtől.

Vendégszáj

Mindenki mindent beszél. Igazából rosszat nem mondanak, vagy azt csak nem nekünk? Mindegy, itt az ideje, hogy dicsekedjek kicsit, örüljek a jó vendégeknek, a sok szép merülésnek, búvárbarátnak. Tengervilági kapcsolatként itt járt Attila és tanítványai, akik mondták, hogy visszasírjuk őket, képeink már fel is töltötték az oldalukra. Nos, igazából igen, igen, mert olyan jó időnk volt, hogy jókat merültünk, ahogy kell, miközben meg nem kellett merülésre oktatni őket.

Velük esett meg a zsibbasztórája, a nagy polip esete, meg sok hosszú és szép merülés. Voltak persze oroszaink is, akikről megint csak jókat mondhatok. Kétszer is jöttek introzni, családostól, mindig széles vigyorral, miközben nem beszéltek igazán semmi velünk közös nyelvet.

De aztán itt vannak a saját nevelések, régi haverok: Chris, Cr@sh, no meg Katabúvár az örök kalandkereső. 🙂 Tavaly sikerült kifogniuk a legdurvább hullámverést, így aztán Patrolac, Tihany, Higgins specialisták lettek. Na, idén sikerült a barlangjainkat eléjük tárni, ami meg is tette a hatását.

Visszatérő vendégként Leviék is felbukkantak, akikkel sikerült maratoni introt bemutatni. Nos, Levi a harmadik éve próbálja velünk a buborékeregetést, de már úgy merül, hogy veri például a négy éve haladóvá érett, vagy más trópusi vizekben kényeztetett OWD-ket.

Persze más profik is jönnek, na ők nem túl nagy mennyiségben, pedig szerintem sokkal jobb szervizzel rendelkezünk, mint az általános adriai búvárbázisok. A jól képzett staff tudja a dolgát, még a profi német, angol búvárok is elégedetten ismétlik, hogy visszatérünk. Itt van augusztus közepe, de olyan melléhúzás nem fordult elő, hogy valaki igazán rossz tapasztalatokkal bírjon távozni. Pedig mindenkit felhoztunk….

Hétköznapjainkoz hozzátartozik a magyar Sunresortban való intromerülések és búvártoborzó programok managelése is. Persze nem csak mi magunk örgbítjük hírnevünk, azt mások is megteszik. Néha eléggé meghökkentő módon fogalmazva… Ettől kerek a világ, nem?

Folytatjuk otthon is, addig van pár hét még a montenegroi vizeken. Szeptemberben Adria egy hétvége erejéig, majd Egyiptom megint!

Nyúl az angolnakertben

Nitrogén. Mondják, hogy mámort okoz negyven méteren. De hát a Tihany elsüllyedt hajóteste az pont ezen a mélységen hasal, kicsit féloldalra billenve, csak, hogy sokkal jobb profilt mutasson.
Ezt a profilt akarnánk valahol megörökíteni, szerkesztjük panorámaképpel, videóval, hogy Picasso fedőnevű rajzolónk meríthessen a látványból. Tekerem a kamerába a kockákat, kiúszva erősen oldalra, filmezem a roncsot. Tempózom végig a tatig, ahol besüllyedek a látvány miatt, lehetek vagy harminchéten, mikor szokatlant látok. Gondoltam shoppingolok, azaz felszínről lehulló, vagy menet közben potyogó búvárhagyatékokat keresek. De ez valami más, ami feltűnt a hajó bal oldalán. Sötétbarna kicsi pötty ugrándozik, pulzál a vízben. Uccu, gyerünk közelebb!

Óvatosan rászegezem a kamerát, mocanat nélkül lebegek, csak a szívem zakatol, miközben a nagy nyomástól aktuális nitrogén dolgozik a szervezetemen. Azaz nyom rendesen, nyúl meg pközben premier plan, szinte a lencsére tapadva táncol, mint egy kis barna valami. Mint rája, úgy mozog a köpenye, vagy spanyol táncos mozdulatokkal lejt inkább, szép, bár feje jellegzetes. Széles orr, nagy hosszú fej, mint nyúlfej – nos erről kapta nevét. Tengerinyúl, avagy Aplysia fasciata.

Ha valakinek azt mesélem, hogy nyulat láttam, kiröhög, pedig így volt! Fény híján nem látszik, hogy vörös, vagy naracs színbe hajló, apró kis kölyökpéldánya parádézott nekünk, az amúgy harminc centisre is megnövő meztelen-csigából. Lassan enged ki a figyelmem, észreveszem, hogy a környéken van még kettő! Merülőtársam is vadul fotóz, én pedig átengedem riportalanyom, aki egypillanatra sem áll meg.

Lehetünk vagy húsz méterre a roncstól, körbenézek, kutatóan, mikor meglátom a búvárhalat. Hosszú, angolnatestű függőleges úszásból fordul vissza a homokhoz, ahol fordul megint, majd betolat a lyukba. Homoki angolna? Majd lenyelem a reduktorom, akkorát nyelek, hat éve itt merülök, de erről a dologról nem tudtam. Nagy szórással, de több angolnát is felfedezek, akik trópusi társaikhoz hasonlóan közeledtünkre a homokba ereszkednek. Lesek csak nagyon, mint aki csodát látott. Ma sem merültünk hiába, újab felfedezés született.

Neki 100

Adni kell a tradícíókra, főleg ha ezek a szokások egy-egy élet-pillanatra épülnek. Békaembernél a századik merülés már jelentéssel bír: ami a tardícionális beavató megemlékezéssel is jár. Ha valaki eljut idáig, akkor kell, hogy konyítson a búvárkodáshoz, hiszen csinálja aktívan, ezzel pedig előbbre léphet a ranglétrán. Ha túl van a beavatáson főleg. Különben Poseidon éktelen haragja súlyt le reá, amit mi, merülőtársak nem nagyon szeretnénk közelről figyelni… 🙂

Ezt pontosan értette Mikó, napokkal a jubileumi merülés előtt bekészletezett pezsgőből. A kék barlangot merültük kacskaringósan, majd elköltöttük volna víz alatt a pezsgőt. Nos, ez az ünnepelt távolléte miatt elmaradt, akinek balszerencsésen egy felemelkedés után a sinusai elzáródtak, így felszíni ússzással fejezte be merülését. A balszerencse második csapása, hogy közben elhagyta a maszkját. A rút végzet további bizonyítéka, hogy a maszk pont az illetékes oktató (Karas) kezébe ereszkedett a mélyben. Jó kezekbe adta a végtelen bölcsességű tenger, hogy az igaz tanok ekép nyerjenek megerősítést és áhítatot!

Mivel Mikó nem rendelkezett tartalék maszkkal, hát kapott egyet, amely tulajdonképpen isteni ajándék Poseidon raktárából. Az ifjonc határtalan meghatottsággal, félve használta a patináns rózsaszín keretű antik maszkot, ami ennek eredményeképp lassan de biztosan meg-megtelt vízzel.

Ez 101. merülés alkalmából, elzárt sinusokkal, jó üveg pezsgővel egy snorkel bemutaótató merülésbe torkollott. A foglalkozás elérte végső célját, legalább a beavatott rangidős (jószerénységem) kellő áldomást ihatott tengeristen városánál a lelkes növendék további kalandjaira. Majd a veterán százon túliaka társasága elfenekelte saját uszonyával százas hősünk. Hát lehet ennél szebben megemlékezni?