Vendégszáj

  • 1

Vendégszáj

csapat.JPGMindenki mindent beszél. Igazából rosszat nem mondanak, vagy azt csak nem nekünk? Mindegy, itt az ideje, hogy dicsekedjek kicsit, örüljek a jó vendégeknek, a sok szép merülésnek, búvárbarátnak. Tengervilági kapcsolatként itt járt Attila és tanítványai, akik mondták, hogy visszasírjuk őket, képeink már fel is töltötték az oldalukra. Nos, igazából igen, igen, mert olyan jó időnk volt, hogy jókat merültünk, ahogy kell, miközben meg nem kellett merülésre oktatni őket.

divetree.JPGVelük esett meg a zsibbasztórája, a nagy polip esete, meg sok hosszú és szép merülés. Voltak persze oroszaink is, akikről megint csak jókat mondhatok. Kétszer is jöttek introzni, családostól, mindig széles vigyorral, miközben nem beszéltek igazán semmi velünk közös nyelvet.

looks.JPGDe aztán itt vannak a saját nevelések, régi haverok: Chris, Cr@sh, no meg Katabúvár az örök kalandkereső. 🙂 Tavaly sikerült kifogniuk a legdurvább hullámverést, így aztán Patrolac, Tihany, Higgins specialisták lettek. Na, idén sikerült a barlangjainkat eléjük tárni, ami meg is tette a hatását.

fuckdivers.JPGVisszatérő vendégként Leviék is felbukkantak, akikkel sikerült maratoni introt bemutatni. Nos, Levi a harmadik éve próbálja velünk a buborékeregetést, de már úgy merül, hogy veri például a négy éve haladóvá érett, vagy más trópusi vizekben kényeztetett OWD-ket.

karatekutya.JPGPersze más profik is jönnek, na ők nem túl nagy mennyiségben, pedig szerintem sokkal jobb szervizzel rendelkezünk, mint az általános adriai búvárbázisok. A jól képzett staff tudja a dolgát, még a profi német, angol búvárok is elégedetten ismétlik, hogy visszatérünk. Itt van augusztus közepe, de olyan melléhúzás nem fordult elő, hogy valaki igazán rossz tapasztalatokkal bírjon távozni. Pedig mindenkit felhoztunk….

Hétköznapjainkoz hozzátartozik a magyar Sunresortban való intromerülések és búvártoborzó programok managelése is. Persze nem csak mi magunk örgbítjük hírnevünk, azt mások is megteszik. Néha eléggé meghökkentő módon fogalmazva… Ettől kerek a világ, nem?

Folytatjuk otthon is, addig van pár hét még a montenegroi vizeken. Szeptemberben Adria egy hétvége erejéig, majd Egyiptom megint!


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

1 Comment

Iflap

2008-08-19 at 8:59 am

Az említett cikkben (http://novellaim.freeblog.hu/archives/2007/09/23/Montenegroi_utileiras/) vannak kemény részek:

Karesz, a kihelyezett fogszabályzós tesitanár kinézetű búvároktató

benzinszagú tengeri barlang szerb hajók elől való matracos meneküléssel, eldugott strand zöldség- és kecsapmentes hamburgerrel, vizmentes, szomjúságos hazaút

…..merthogy ezek a szerencsétlen búvárok egy bohóchalat sem láttak, az tuti.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár