Szárazon

  • 0

Szárazon

A hazai gyártás elég gyerekcipőben van – csak mert nem vagyunk egy hatvanmilliós nemzet. Egyszerűen szűk a hazai piac, külföldre betörni pedig nehéz volumen nélkül terjeszkedni. Ilyen példa pl. az uszonygyártás, a Najade fins, vagy a szegedi Murena Fin, ami az uszonyos úszóink sikerén mérhető. Búvárkodásban a Divelabs hivatott beállni a sorba, ahol már cseh, szlovák, német, angol szakemberek egy ideje állnak. Kína tömeget gyárt, a manufaktúrák minőséget. Kis szériát, speciális igényeknek megfelelően. Összehasonlítottuk a konfekciót – ami mellékesen nagyon jó – a tapasztalati úton csiszolt, méretre szabott száraz ruhákkal. Az eredmény itt látható, uszodai tesztmerülésünk után:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Első találkozásom a száraz ruhával valamikor a kétezres évek elején lehetett. Méretre készült, tömörített neoprén, maximális anyagerősséggel. Impozáns termék volt, sugallta azt a biztonságot, hogy ez melegen és szárazon fog tartani hosszú időn keresztül. A baj csak az volt, hogy májusban már lehetetlenség volt beöltözni, hiszen az embert azonnal kiverte a víz. Mire a habokba ereszkedtem, már átáztam az izzadtságtól. Azt, hogy egyedül nem tudtam felvenni, meg sem említem, mert csak mosolyogni való.

Sokat nem merültem vele, a hátsó fogasra került. Különleges téli alkalmakkor, vagy maratoni, egész napos oktatómerülésekkor használtam. Ha tehettem, inkább a kezes, felrántható neoprénben merültem és szkeptikus arccal figyeltem a trilaminált ruhákat, illetve az egyre többet feltűnő tech búvárok szerelékét.

Következő száraz ruhám már trilaminált lett. Aláöltőzőnek lecserélve egy síoverállt egy háromezres Aqualung lett – no, ez így komfortosabb volt, már egyedül kezelhető, apró hibákkal. Néha rakoncátlan buborékok akadtak a redőkben, máskor a táguló levegőt úgy kellett erőszakkal kikergetni belőle, ha emelkedésre került a sor. Erősen túl kellett súlyozni a komforthoz, amit ritkán éreztem felhőtlennek.

Saját démonjaim árnyéka vetődött a száraz ruhás merüléssel kapcsolatos véleményemre. Mindaddig, míg Szarka Géza kolléga be nem mutatta akaratlanul a könnyebbik utat. Olyan olajozott egyszerűséggel öltötte magára viseletes szkafanderét, hogy az tanulmányokat érdemel. (Márkanév: Divelabs)

Aztán jött Zénó, aki kezdeti szárnypróbálkozások után, párszor csatakká ázva, fagyva, sarokba dobva beszálló öltözékét, Divelabs ruhára váltott. Kezdő felhasználóként Géza olajozott lazasága köszönt vissza. Ez azért már felkeltette az érdeklődésemet, magam is szerét ejtettem egy tesztmerülésnek. Az Aquaword 5 méteres medencéjében teszteltem, jelesre vizsgázott mind a ruha, mind az aláöltözője. (vékony, vagy vastag thermo anyagból készítik, kifejezetten kényelmes és jó minőség!)

Ma, a technológiai evolúció után körül belül ott tart a ruha, hogy testarányokhoz igazodik a modell. Azaz az alapkonfekció a végtagok hosszát, a törzs méretét veszi alapul. Új generációs műanyag cippzár került rá, tartós, kezes változat. Új, kónikus vagy harang alakú latexmandzsetták könnyítik meg a fej és csuklók tömítését. Van lepattintható változat is belőle, azaz lehet száraz kesztyűs megoldásra is cserélni rombolás nélkül. Kényelmesebb, lágyabb a régi guminál, precízebb a neoprénnél a latex – nem képzűdik ránc, ami a vizet bevezetné a ruha alá.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Három szín, három modell. Ugyanaz a gyártó.

 

A vállszelepek tájolása jobban sikerült, a levegő nem reked csak úgy a ruhában, nálam kezesebb volt a légtelenítés mint az előző modelleknél. A befúvó szelepek Apeks forrásból vannak. A ruha anyaga spéci, több színben kapható, akad már lélegzős anyag is, ami a túraruházathoz hasonlóan a nedvességet kifelé vezeti. Hmmm!- szkeptikus tesztelőké a pálya – avagy hiszi a piszi! Említésre méltó még a saját logóval-felirattal ellátott, két darab, masszív, kétfakkos zseb a combokon, a korrekt (bohócbiztos) “húzentróger” és a lábbeli kialakítása – minkét verzió – elég jól sikerült. Akinek pedig ez sem elég, még kevlár erősítéssel páncélozhatja ruháját extra opció keretében.

A képen látható három szín eljutott szépen hozzánk, így már nem csak szériafeketében lehet merülni, hanem akár terepmintás változatban is. Ez alkalomból, a szabásminta és megfelelőség valamint használói komfortfokozás céljából rögtön az uszodába mentünk. A száraz ruha specialitás alapjain rögtön végigszaladtunk – szóval a mosolyok őszínték, a ruha működik. Ezeket már nem artistamutatvány és sportélmény felvenni!



Lehet kérdezni, mennyire más száraz ruhában merülni? Alapból az “óvszeres” példával kezdené egy laikus, de azért a különbség sokkal nagyobb.

Itt, a ruha alatt található levegő közlekedik, ami felhasználható arra, hogy egy közel vízszíntes, stabil testhelyzet egyensúlyába kerüljön a búvár. Nem lógnak többé a lábak, kevesebb mozgás is elég – azaz stabilabb a pozíció. Érdemes oktató videókat nézni, pl. a GUE rendszer alapgyakorlatait. Így aztán említést érdemel az uszonytempó, a fordulás, illetve az előre-hátra dőlés kérdése.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kulcskérdés a levegő kiengedésének tudománya, ami készség kell, hogy legyen, nyíltvizi merüléskor.

Használat közben derül ki, pár apró finomság. Ilyen az ólmok elhelyezése, mennyisége. Ólomöv kifejezetten háttérbe szorul – hiszen szóljon, ha valaki látott tech búvárt övet csatolni. Aláöltöző és palack függvénye a kisúlyozás. Dupla palack esetén 3 kiló normálismak – vagy akár soknak számíthat! a dupla palack pedig egy sajátos stabilitást ad, a hozzá való dupla háttámlás winggel. (szintén gyárt a Divelabs – mégpedig jófajtát)

Aztán, az uszonyra is térjünk vissza. Látva  Techdiver machinációkat, simán lehet hátrafelé úszni. Ehhez a széles, rövid, gumiuszonyokat tudjuk megfigyelni, amiket mint propeller használ egy ilyen száraz ruhás öregharcsa. vagy éppen kiscsibe – hiszen ma már sokan azt tartják, hogy sima OWD is lehet valaki, ha Winggel és száraz ruhával kezdi a búvárszakágat. Én az oktatót minősítem: nem szabad elfelejteni az utat, amit a letisztult, saját stílus, komfort és vízbiztonság eléréséhez megtettünk. Nem találja mindenki komfortosnak a “páncél” viselését, alternatívának igenis ott van a monopalack, a shorty és a fürge, hosszú uszonyok használata. Nemáltalános egyéni igény dupla palackot cipelni, sem barlangok mélyére ereszkedni. Minden igényhez, megfelelő konfiguráció társul, ahogy a hétköznapi életben is viseljük ruháinkat.

Ami biztos, hogy most többen vagyunk egész szezonra komforthoz juttatva, hiszen akár napos novemberben, márciusban, mehetünk merülni az Adriára, júniusban az 5 fokos Grüner See-re. A hideg víz, az átöltözéshez fújó szél egyaránt nem probléma. Itt van hát a Divelabs – jó magyar márka született. Mi meg menjünk merülni!


  • 0

Karel Gott, Lady Karneval és a búvárok

Olyan kevés a jó buli, hogy már a harmadik percben azt sajnáltam, hogy a korábbi rendezvényekről hiányoztam. De hát, végre, itt toporugtunk Hegyeshalomban a kavicsos vízparton, ami Ady szavaival élve a magyar ugar kifejezés példáját hozza, főleg ha az osztrák területhasznosítás gyakorlatát ismerve gondolok bele. Igen, itt voltunk, az alig változott “halmi” tavon, ahol most a Karnevál sátrai sorakoztak, kívül pedig sorokban a látogatók autói. Páran itt sátraztak a tavon, páran pedig a környék szálláshelyeit foglalták, ami érezteti a fesztivál mottóját: sörök, pálinkák és baráti társalgások folynak egymást rég ismerő, rég látott búvárok, oktatóik és persze pár szervező, utaztató és gyártó cég jóvoltából. Legfőbb kapcsoalt a résztvevők között a szervező maga a Lighthouse DC, akit Dahabból és szafari hajójáról ismer a közönség határainkon túl is, így nem csoda, hogy a szlovák nyelv meghaladta a magyar használatát. Itt volt a Cressi, a Divelabs és persze a helyet adó Deepex búvárbázis szakembergárdája.

Az alapanyag tehát adott volt, már csak az agymenés kellett hozzá. Akik jelmezt húztak, azok bizonyították, hogy enenk sem kellett hiányát szenvedni. Volt itt Hófehérke és 7 törpebúvár, Freddy Kruger (személyes kedvencem) vigyorgó dekoltázsú cseh leányzók és gyíkot sétáltató ősemberek, plusz mindenféle farsangi kellék búvárszerkóval kombinálva. Szervezői csúcsot nem sikerült dönteni, azaz anno volt már 133 jelmez, ami merült, köztük zseniálisan kivitelezett ötletek – lsd. a rendezvény előző anyagaiban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A show a bográcsos főzőversennyel kezdődött, vagy 8 helyen lobogtak a fűszeres illatú étkek. Az ergya esős idő elől sátrak nyújtottak fedezéket, de a búvárkodni indulók már készülődtek a vízbe. Ugyanekkor sokan a vizipipák sátrában ültek dahab módra, mások a Kabai szervező rumkollekcióját tesztelték – és akik itt a merülés nélküli ösvényen haladtak, azok már a sörcsapoknál és pálinkakínlóknál derülhettek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mi magunk is a gyors merülésre voksoltunk, nehogy a kísértések eltántorítsanak józan céljainktól. 31,5 méterig merültünk, az 52 perces kör alatt. A kotrásból itt maradt szállító szalag romjain jutottunk lefelé, de volt itt egy autó és egy utánfutó is “installálva” a búvárok kedvéért. Maga a lejtő a part vonalát követi, ideális terep mondjuk egy kezdő tanfolyamhoz. Találkoztunk pár kishallal, sügérrel – mitől jött a gondolat, hogy ahol kishal megterem, ott a nagy sem éhezik. Egy félszeg, negyven centis csuka bizonyította tételt.

“Read More”

  • 0

Divelabs

Évszakból adódóan a száraz ruhás merülések idejét éljük. Pillanatnyilag két száraz ruha tulajdonosa vagyok, majdnem tíz éve használom őket. Bevallom, maga a beöltözés, az irdatlan ólomtömeg, a körülményesség eléggé elidegenített a technikai merüléstől. Csináltam párat. De a gyümölcs nem érett be a mai napig. Ma viszont eladó mindkét száraz ruha és rendelés alatt az új. Vajon mi történt?!

logo_white.png

Megismerkedtem a DIVELABS márkával.

“Read More”

Barlangi bújócska

Blogtár