Mantatraum

  • 0

Mantatraum

Hetekkel ezelőtt történt, de ha behunyom a szemem, akkor most is lepereg. Nem szokványos merülésről van szó, nem szimpla manta észlelés, nem is táncóra. Pár jubileumon túl kezdtem azt hinni, hogy már merültem mantákkal, mégpedig igaziból. Ezzel igy volt a profi utazásszervező vendég is, Michael. Feleséggel, egy éves gyerekkel, egy villámlátogatás, panaromáfotózás és egy egész kerek napos merülésre érkezett VIP búvár. Korrekt elmélete szerint csak azt árulja, amit személyesen is megismert. Ebből kerekedett ki neki az egy hónapos Indonéz körút, egy olyan búvárpálya jelenkori állomásaként, ami még nekem is csábitó minta. Tehát esti értekezletképp dumálunk, átpörgetve  videót, programokat, lehetőségeket, merüléseket, extrákat, legyintve a “manta pont” cimű résznél. Igy lesz mantamentes a másnapi merülési terv.

“Read More”

  • 5

Mantatámadás

Eddig azt hittem, hogy mindenkit lenyűgöz a hatalmas óriások látványa, ahogy leírhatatlan tökéletességgel siklanak a vízben. Egyszerűen a természet formatervezésének a csodái ezek az akár négy öt méteres, vízben szárnyaló lények, amikről mindig az Enterprise Űrhajó jut eszembe. Esetleg valamelyik legújabb robotrepülő az aktuális katonai szakirodalomból. Maga a gumiszerű test teljesen sima felülete is bizalmat ébreszt, eszembe sem jut bármi rosszat feltételezni ezekről a lényekről. Sőt! A helyi gyerekeket kellett győzködnöm, hogy nem vicces ötlet manta háton lovagolni, mert esetleg nem találják viccesnek és elvadulnak. Aztán csak messziről lehet majd integetni ezeknek az embernél nagyságrendekkel gyorsabban úszó mesebeli lényeknek. Mikor is csak egyetlen kívánsága van az embernek: ott lenni és hagyni, hogy a manta jöjjön a lehető legközelebb. Némelyik érdeklődik, némelyik flegmán tüntető lassúsággal kőröz, de akad amelyik kacéran majd betakar, ahogy közvetlen a közeledben fordul. Látod a kis foltokat, az apró részleteket, a légzőredőkbe belenézhetsz, azon túl nem látsz semmi mást, hisz a sok négyzetméter mindent eltakar. Csak a manta van, meg Te, köztetek a méter is semmi távolság ilyenkor, morogsz, hogy nincs akkora széles látószög a világon, amibe ez belefér, meg tán más eretnek gondolatod is van. A pillanat szüli, amit hazavinnél, örökre, egy kis üvegcsében. Aztán mint a Potter storyban, néha bele-bele merülnél ha merengő hangulatod támad. Hazudok, ha azt mondom, hogy a manta az ember barátja és közel jön. Vadon élő állat, nem veszélyes vadállat.

Mansuár Manta ponton merültünk, ami azért más, mint a házi telep, mert itt tisztogató állomás van, fix térdelős-fekvős kukkolóhely, a ráják meg sorban jövögetnek. Decemberben nem volt szerencsénk nagy show-hoz, de amúgy fix hely, ezt használja a környék összes safari hajója is attrakció gyanánt. Hiába számoltuk ki a szombatot kizárólagos látogatási napnak, mire odaértünk, már volt itt egy liveboard, akik épp végeztek. Társalogtunk, figyeltük az arcokat, de nem igen jutottunk (mint konkurencia) értékes infókhoz: állítólag egy példány úszkál lent. Hát, nem túl kecsegtető kilátások, bevallom vakaróztam, hogy a finnyásabb kritikus vendégnek most akkor beajánljuk, vagy ne. Dilemma: van manta, nincs manta? Merülve lehet megtudni, gyerünk lefele!

“Read More”

  • 0

Beépülő elem

freedive_mantas.jpgEldőlt, kész, a kocka el van vetve. Elvállaltam. A főnökék hazamentek, Emő kollegína és jómagam maradtunk a bázis élén. Ő mint resort igazgató, én mint búvár szakvezető. Ez a feladatkör kettős funkció tartalommal bír éppen: egy az, hogy részt venni, tapasztalni mindent, mint külső nézőpont. Kettő, mint részévé, egyfelől  vezetőjévé válni annak a valaminek, ami működő egységet jelent.
Az első hetem az durván a külső nézőpontra korlátozódott, miközben bele kellett néznem mindenbe, a lehető legkisebb részletekig belemenően. A Waterfall túra, a Manta Point, a Passage túra, más merülések, a folyamatos csodálat amivel ezt a helyet szemlélem, az lehet állandó témája a bejegyzéseknek. (amiért mindenki azzal vádol, hogy én itt csak nyaralok! Ok. majd írok listát, miről kell lemondani cserébe) Mind emellett a munka rész nem kívánkozik erre az oldalra, lévén belügy, tehát maradjunk annyiban, hogy akad teendő és felelősség, hisz szakmailag címezve kaptam egy egész oldalas munkaköri leírást. Hogy van-e benne valami rendkívüli? Fura, hisz kicsit olyan az egész, mint egy nagy terv része, mintha minden amit eddig tanultam, tapasztaltam, csináltam, annak ez lett volna a célja: eljutni ide. Hogy aztán ennek mi lesz a célja végül, azt nem tudom: egyszerűen ismerkedem a feladatokkal. Ez pedig egyelőre nem okoz nehézséget, de kihívást jelent. Kihívás tekintélyt építeni, elfogadtatni magam az itteni munkásokkal, betanulni mindent minél előbb, no meg rendben tartani ami hozzám tartozik. Hosszútávon. Az egyetlen cifraság a dologban, megszerezni az érvényes vízumot, azaz el kell szállnom Kuala Lumpurba, kilépve az országból. Könnyű leírni, meg odavetni, hogy van egy utam, de valljuk be, a sziget nyugalma és békéje után az ismeretlen  nagyvárosi dzsungelbe egy szál egyedül fejest ugrani, az szívdobogtató kalandnak ígérkezik.

Pótlólag hát ha időm engedi visszamenően felteszek pár bejegyzést még, meg írok konkrétumokat a bázishoz, lejutáshoz, stb. A FLickr-en vanank feltöltött képek, ezeket frissítgetem, lévén hogy a világgal műholdas internet kapcsolat fűz össze. Aki akar, elér mailben, ill skypon: karax74 az aktuális nevem. Tehát élek, csak másfelé. Ne tessék elfelejteni se engem, se búvárkodni!


  • 0

Checkdive: Manta Point

seahorse_boat.jpgNem volt sok idő benyomásokat gyűjteni. Egyszerűen a csapathoz vágódtam és ott találtam magam a Manta Point-on. Másfél órányira a bázistól van a hely, két zátony között áramló vízben kell hasalni: ez egyszerre kajálda, illetve tisztogató állomás a rájáknak. Két féle is kering itt, jellemzően a fekete ördögrája, azaz mobula helyi névvel illetve, meg a manta, a nagy fehér hassal. A csapat hogy ne zavarja meg az állatokat lehasal a fenékre, a “nem mozog!”, “nem lélegzik!”, a “szemét óvatosan forgatja és figyel!” – utasításokra. Ezek a nagy, akár öt méteresre is megnövő állatkák meg csak kerengtek körülöttünk-mellettünk elhúzva, néha hármasával sokkolva bennünket.

Fenséges látvány. Jómagam ugyan a csoport körül figyelgettem és bármelyik nagy sziklánál leálltam volna. szemlélődni. Meg kell mondani, minden várakozásomat felülmúlta az élővilág. Ez a délutáni harmadik merülésen, Pulau Urun bugyogtatva át kellett értékelnem: ez a hely mégcsúcsabb volt! Ugrás után rögtön elragadott az áramlás, mintha egy nagy porszívóba szippantottak volna, úgy kapott fel a víz. Lobogott körülöttünk minden, miközben expreszként száguldottunk előre benne. Fajmeghatározás volt: itt minden van, minden él.

Mint később kiderült a szakirodalomból, itt olyan 1300 halfaj él (Maldív 800, Lombok 850, Sipadan 950, Wakatobi 970, Milne-öböl 1100) a föld koralljainak háromnegyede megtalálható itt, amiből cca 600 kemény-korallfaj. És akkor arról a sok-sok legyezgető gorgóniáról, szivacsról, algáról, moszatról nem is beszéltem, amik itt szoronganak a dúsan benőtt sziklákon. Valószínű, hogy hasonlóan pozitívan ítélte meg a helyet az Ausztrál professzor is miután egy óra alatt 284 fajta halat regisztrált. Ez több, mint a Karibi szigetvilág és Vörös tenger halfaja összesen? – ezt mondják kérem. Azért a Wobegongot (szőnyegcápa) simán felismertem, de mi lesz a sok mütyűrrel? Főleg akkor, ha ezek a kis színes snecik állandóan nyüzsögnek, bújnak. Makrósoknak tutti a hely, főleg ha akarnának mandarinhalacskát is fotózni, mert itt az is van. Csak most kezdem felmérni, mi minden van itt. Elképesztő!


Barlangi bújócska

Blogtár