Herkentyűk titkos élete

Siratómese

Tíz nap, tizenegy éjjel. Dahab. Még az is belefér, hogy itt hagyom egy fogamat. Barni mint a fogászat Ásza, és Tom Hanks, mint fogfájós számkivetett jelenik meg a szemem előtt. Utóbbi kaviccsal kalapálja ki a rosszalkodó rágókát, míg Barnabás preciziós művészettel megmenti a sajgó elemet. A kényszer nagy úr bizony, négy nap kivárás után helyi fogorvos kezére adom magam. Adel Professzor PADI mosollyal fogad: látszik, hogy a fogfehérítés menő iparág, ő maga a reklámember. Implantátumban utazik, hírdeti számos  diploma a falon. Széles mosolya legalább negyvenöt remekbe szabott fogból villan fel. Nem, nem villan. Ez állandó kirakat, az ember nem húz bőrt a fogára! Ellensúly képpen a szemeit forgatja, néha nagyra tágítva, miközben lelkesen gesztikulál. Kacagva mutatkozik be, igen sármos. A Liliomfi előadásán láttam ilyen bevonulást. Ezek után kételyeim a rendelő felé fordulnak:  de semmi zavaró. Húsos kampók nem lógnak, vérfolt mentesek a falak, csapóajtó a padlón sehol nem látszik. Műszerezettség kilencvenes évek vége, kézi eszköztár sehol elöl. Rejély, mivel dolgozik, talán van egy kafa kombinált svájci bicskája. A fotel megdől alattam, majd dobunk egy TV-showt: bekapcsol egy nagy LCD-t, a betol egy ceruzakamerát és idegenvezet a saját számban. Ugyanabban a pózban gyors röntgen. Ehhez lehúz egy konzolt, fotópapír a szájba, optika célra tart, lő. Védőöltözet smafu.