Kettőt egyből

  • 1

Kettőt egyből

Kimon M plusz Chrisoula K. Káosz ez az Abu Nuhas a sok roncsával! Ahogy emlegetik a lencsés hajó, meg a kőlapszállító. (Collins szerint minden bizonyíték adott, hogy Chrisoula helyett a kőlapos hajót Marcus névvel azonosíthatnánk igazából!) Mondjuk, a bal szélső kettő vashegyről beszélünk. Kivonultunk UP meg Halász Jani csoportjával, azaz én a videokamerával igaziból véve. Ugráskor még nem sejtettem, hogy két roncs lesz, de az élet hozta a dolgot.

shaab_abu_nuhas_1.gif

Relatíve hamar körbe és keresztül kasul beúsztuk a “lencsés” hajót, (bal szélső) igazából nem volt túl attraktív roncs, a belső terek meglehetősen üresen tátongtak és nem voltak folyosók és emeletek sem egymáson igaziból, ami volt, azzal hamar végeztünk. A reef tetején ugyanígy töprenghetett UP a sportcsoporttal, mikor hozzájuk csapódtam. Pár perc úszás jobbra, ahol rátaláltunk a következő roncsra. Ja, Abu Nuhas erről híres, sorba vannak állítva a hajók, roncsbuhiknak ideális vadászmező. Egész jól néz ki fentről.

Mondjuk a felső szintet beúszom gondoltam. Vagy az alá is, és úgy tettem. Aztán egyszer csak ott tartunk, hogy tekeredünk lefelé, be a hajó belsejébe, be a műhelybe, be a gépházba. UP ledobja a maszkot, esztergál egyet, ott a fúrógép, ott vannak a nagy hajómotorok… Szépen benn vagyunk a roncsban, tizenhatos méteren, ki sem jönnék, de hát a palacknyomásom végre száz alatt van, komputerem is közeli emelkedésekre bíztat. Olyan harsány elégedettség vesz rajtam erőt, hogy dudorászni kezdek. Aztán még bejárjuk a roncsot hosszában, a raktérbe zsúfolt vastag kőlapoktól a hajóorr mellett kupacban álló hegesztőpalackokig. Kellett ez a merülés, mint egy falat meleg kenyér. Kenyér? Phuu, ennék bizony egy friss toronyit… De ne is beszéljünk az evésről, hiszen hamarosan megyek haza. Holnap vége a safarinak, majd pár nap, aztán repülök…


  • 1

Legcsúcsabb éjszakai merülés díj

shuab_sernaka.jpegfisherboatwrack.jpgfisherboatwrack2.jpgSernaka, halászhajóroncs, napnyugtadive. Azaz a Zodiac az őszi napállás szerint négy óra után fut ki velünk. A cél nincs messze, a tornyon túl, a szirtek külső oldalán nyugvó halászhajóra kell rámerülni, majd visszaevezni a hajónkhoz. Elhangzik a harminc méter mint referencia a tájékozódáshoz, lámpát viszek, nem is videokamerát no meg a túra végére beedződött búvárokat.

Sernaka, wreckdive. Halászhajó nyugszik lenn, amin a kapitány rokonsága révén van történet. Sudánból jöttek vissza, hallal vastagon megrakodva, örülve a szerencsés fogásnak. Valahogyan emiatt lehetett, hogy gondtalanul közelítettek a szigethez és zátonnyal ütköztek. Nem kapott súlyos sebet a hajó, fenn is maradt  a zátonyon. Próbálták a süllyedést megállítani, ugyanakkor pakoltak ki a hajóról sebesen. Egy érkező hajó, aki segített volna vontatni, már csak a mentésben segíthetett: a sérülült test egyre gyorsabban telt vízzel, majd lebillenve a zátonyról elsüllyedt. Próbálták kötelekkel rögzíteni, hálókat is bevetve, de nem sikerült sem a reefen, sem az közelében tartani. A nagy vashajó egyszerűen leszánkózott a homoklejtőn harminc méterig.

lionfish.jpgMi pedig egyenesen fölötte ugrottunk. A esti kék alattunk már teljesen feketének tűnt. Húsz méteren bekapcsoltam a lámpát, majd irányt véve az árbóchíd felé kormányoztam a csoportot. Csip csip – mondta komputerem, ami a harminc méteres mélységre figyelmeztető jel nála. A roncs érintette a harmincat valóban, azt is az árbócai révén, a test alattunk ferdén lefelé túlmutathat ötvenen is. Nos, harmadik merülés gyanánt nem kívátam bonyodalmakat, negyvennél befékeztünk, körbesúsztuk amit lehetett érni. Az utolsó szórt fények kezdtek elenyészni ahogy a nap lebukóban volt. Azt érezhettük, hogy legalább száz méter mélyen borul ránk a félhomály, az észlelhető valóság lámpáink fényében ölt testet, azon túl pedig a képzelet leírhatatlan szörnyei lopakodnak. Voltak itt üveghalak, emperor hal, muréna, no meg tűzhal az ismerősök közül, tökéletesen beértem velük. Még mielőtt elvarázsolt volna a helyzet és a nitrogén kombinációja, az árbócig emelkedve népszámlálás, majd irány a reef! Már csak vissza kell találni a hajónkhoz.

A merülés következő tizenöt percében erodált, kopasz, homokos, tejszerű látótávolságban tapogatódzva fogadtuk a beteljesedő éjszakát. A következő negyed órában változatos szirtek és letörések között haladtunk a hajó felé, majd el is értük azt. A ráadás tíz percben a hajónk farának reflektorai fényében térdeltünk hét méteren, a kavargó, sistergő vízben halak ezrei között. Csak cikáztak, kőröztek, valami követhetetlen de ösztönös koreográfia szerint. Körülöttünk szétvált a forgatag, mintha varázskör védene bennünket.pok.jpg lionfi.jpgremete.jpgEz a tűzhalat nem hatotta meg, szemmel láthatóan fejjel neki akar úszni a Kowalski reflektoromnak. A fenyegetés nem használ, csak jön előre egyre, hiába lendítem felé – marad hát a kikapcsolás. Az aztán elkedveteleníti, néz más irányt.

A tűzhal amikor lebeg, akkor még nem éhes. Vagy pedig rajta a prédán, az alkalmas pillanatot várja. De amikor be van indulva, tempózik a méltóság legkisebb jele nélkül: akkor falmós bizony! Ha lett volna időm, akkor csak megnézem, hogyan vadászik, de a gyomrom szerint vacsora esete forog fenn, alighanem már minket várnak megint. Fel! – adom le a jelet Barninak és Fecónak. Egyhangúan azt szavazzuk, hogy ez volt az év éjszakai merülése!


Aktuális események:

Barlangi bújócska

Blogtár