Monthly Archives: July 2006

  • 0

Gyerekszáj

Category : Humor , Uncategorized

Furcsa, hogy az ember milyen keveset ér el, ha nem is próbálkozik.
Pauline, 8 éves

A szegénység és a gazdagság közt nagy különbség van. A szegényeknek nincs semmijük, a gazdagok pedig azt hiszik, hogy nincsen semmijük.
Ingrid, 9 éves

Ha a tanárok is eljárnának dolgozni, a gyerekeknek nem lenne hova menniük.
Hanna, 7 éves

Nagykoromban rendőr leszek, és mindenkit fejbe ütök a gumibotommal, Főleg az öreg, savanyú néniket, akik kiabálnak, ha focizunk.
Henning, 7 éves

Még soha nem láttam angyalt, de láttam már fogorvost!
Mimi, 8 éves

Kétféle angyal van, szokványos, és őrangyal. Az őrangyalt ágyúból lövik ki,ezért kócosabb a hajuk.
Ann-Sophie, 6 éves

Jézus nagypénteken halt meg. Amikor még élt, sürgette a tanítványait, de amikor meghalt, a tanítványok nagyot pihentek. Ezért is hívják nagypénteknek. Sírtak, de azért örültek is neki, hogy pihenhetnek egy kicsit.
Kevin, 8 éves

Külföldre úgy kell menni, hogy a boltnál balra fordulunk, aztán egy kicsit megyünk egyenesen, majd jobbra. Akkor már külföldön vagyunk, de megvan az a veszélye a dolognak, hogy Norvégiában kötünk ki.
Oscar, 8 éves

Ne vedd el házastársad dolgait. És anyák napján muszáj énekelni, különben iszonyú prédikáció következik.
Tom, 9 éves

Manapság sokkal könnyebb nonek lenni. Régen máglyán égették el őket.
Benedict, 5 éves

A testvérét az ember utálja is meg imádja is. A testvér az egy olyan iszonyú kedves seggfej.
Filip, 7 éves

Az ember a családjának mindig elmondhatja, amit gondol, és soha nem kell attól félnie, hogy valaki ugyanazt gondolja.
Hökan, 6 éves

A fiúk máshogy játszanak, mint a lányok. A fiúk állandóan csiklandozni akarnak. A lányok többet beszélgetnek, de az nem annyira érdekes.
Matilda, 6 éves

Akkor megy férjhez az ember, amikor másvalakit jobban szeret önmagánál.
Szerintem ez nem lehet túl könnyű.
Ellen, 7 éves

És akkor a pap megkérdezi, akarod-e házastársadul azt, aki melletted áll, vagy valaki mást. Általában nem áll ott senki más, ezért azt válaszoljuk :akarom.
Emil, 7 éves

Smile diver
scubi doo

Abból, aki jó nevelést kap, jó gyerek lesz. Abból, aki rossz nevelést kap, jó fej.
Tony, 6 éves

A fiúk nagyszájúbban születnek, mint a lányok. A fiúk belsejében nagy ordítás lakik, aminek ki kell szabadulnia. A lányok belsejében kis dolgok vannak, nekik elég, ha kicsit nevetnek és futkároznak.
Sofie, 8 éves

Mózes a legklasszabb . Mózes képes a tengerfenéken gyalogolni. Allahnak csak repülo szonyege van.
Daniel, 7 éves

Nem, az úgy volt, hogy amikor József megvette a szamarat, Mária olyan boldog lett, hogy teherbe esett, mindenféle segítség nélkül!
Jossan, 7 éves

A világűrnek nincs vége. Vagy az is lehet, hogy ott van vége, ahol az Isten háza kezdodik, egészen ott a kerítésnél.
Rasmus, 7 éves

Csak akkor üsd meg a másikat, ha nagyon muszáj.
Henriette, 7 éves


  • 0

Blue Cave – az elérhető barlangi úszkálás

Érdekes feelinggel kúsztam be az aprólékosan feltárt Kék barlangba. A film kockái szinte életre keltek, a felfedezés hideg, pezsdítő nyugalma adrenalinnal keveredett. Mögöttem lelkes kezdőkkel lámpámmal biztosítva (a látványt) nyomultunk, a sötét üregekbe. Az angol csellóművészem nem volt a helyzet magaslatán, a német óriás pedig shortyban, szemmel láthatólag egyedül de velünk merült – hasonló felfedezésbe mélyedve a 8 wattos LED lámpájával. Hogy mindenki megkapja a magáét bevittem őket a résbe, majd a jobbos szifonba. A Csellós nem volt kommunikációképes, és rendszerhiba lépett fel újra a lebegésében: genyó módon az utolsó 3 méteren jacket fújással feltoltam a szifonba: – Oh my Good! kiáltott fel, nem igen számítva a fejleményekre. Leakadt a hardver, tetszett neki piszkosul, még egy darabig csak csodálkozott hangosan. A komjuterébe mélyedt germán szerintem analizálta a helyzetet, a levegőt, radarmetszetet készített az üregről, és a központ engedélyére várva megtorpant. Biztos, hogy nem a türelmes, két perces integetésre jött fel hozzánk. De itt volt a helyén minden, a Barlang című film “helyszínén”, tele ráérzéssel, élvezve a merülést!


  • 3

Cave – A barlang

“Romániában egy kutatócsoport XIII. századi apátság romjaira bukkan a rengeteg mélyén. A felfedezés döbbenetes és hátborzongató, az apátság ugyanis egy hatalmas föld alatti barlangrendszer fölé épült. A helybeli biológusok szerint a barlang egy ismeretlen ökoszisztéma rendszert rejt ezért segítségül hívnak egy csapat amerikai barlangászt, hogy kiderítsék, mi lakik a mélyben. Jack (Cole Hauser) és fivére Tyler (Eddie Cibrian), a két adrenalinfüggő specialista, a világ legkiválóbb búvárjaival lát hozzá a felderítéshez. Az elit egység, amelynek Charlie (Piper Perabo) és Buchanan (Morris Chestnut) is tagja azonnal megkezdi a feltárást. Azonban amit a barlang mélyén találnak, nem egyszerű ökoszisztéma, hanem egy ismeretlen új faj.”

Sonypictures, film honlapja
Est kritika
Moziplussz kritika

cave
cave Felébredtem, elvonási tünetekkel. Látnom kell valami filmet – pláne, ha búvármozi. A netes anyagok szerint sem gagyi, úgyhogy bekészítve a reggelit, indult a hajnali DVD! A story tényleg elég sejtelmesen össze lett rakva, szakmailag sem kellett elhajítanom az eddig szerzett tudásom, pár filmes felütéstől, effektől eltekintve, szépen filmezett, gyönyörűen bevilágított helyszíneken ment a hitech barlangi akció. Pár erős fordítási és forgatókönyvi beszólás meg nem hallása esetén, győz az élvezni akarás, filmet rég látott, kiszáradt szemüregeimből majd kiestek látógumóim a képektől. Ekkor már tudtam, hogy ha nagy leszek, akkor csakis újralégzős szuperbúvár leszek! Régi ábránd kezd egyre szilárdabb céllá válni, a filmet meg nézze meg mindenki egy zacskó popkornnal, a fotelban hátradőlve. Aztán menjen barlangot merülni, mondjuk irány a Molnár János! Feledhetetlen. Hogy honnan tudom? Kipróbáltam a kombinációt: nagyon bejön!


  • 4

Superman a Tihanynál

Megint színes nemzetközi vendégsereg jött össze, kész kívánságlistával. Hallotta már valaki az Adam Klimek nevet? PADI super-prof-all spec-inst-trener. Superman Adam Klimekes pólót visel. Szóval a pók nagy (technikai) mellénnyel meg a barátnőjével megjelent, egy uniformális PADI oktatói mosoly ezerwattos fényét szórva leendő hódolóira. Töretlen önbizalommal konferálta be magát, névjegyet osztogatva, kétséget sem hagyva felőle, hogy soha többet nem látjuk errefelé hiszen ő a trópusi vizek tanfolyami manufaktúrájának egyszemélyes géniusza. Miután közölte, hogy szabadságon van és csak úgy merülgetnek, furcsa volt, hogy passzolták az első két merülést, mondván mélyet és roncsot tálaljunk nekik. A laptopon a roncsmerülő spec kurzus anyaga futott, ezerötszázara gerjedt mosollyal nyomta a csajnak. Gondoltam, oksa, a délutáni fényekben a Tihany megér egy merülést: legyen FUNDIVE, hónom alatt a videóval. A Klimekes buddy system elstartolt, igaz intelmeim dacára trópusi három miliben, csuklya nélkül szállva le a 15 fokos negyvenes fenék felé. Na ja, a rendszer elég önbizalmat ad a követőinek, ha okosságot csak ennyit is. Kicsit lengettem a kamerát süllyedéskor, vacilálva, hogy honnan ereszkedjem a roncsra, próbált kitörni belőlem az operatőr, de a Klimek csapat 20 méteren szétesett. Itt a hőmérséklet győzött, a leány rövid hiperventillálás után visszafordult. Klimek 35 méterről pár perccel később. Persze, ha egy PADI allspec instructor fundiveol, akkor ez nem nagy hiba. Ahogy az sem, ha egy magamfajta szoloban nyomul: de azért, hogy az legyen, egy 10 literes palackkal vágtam neki az akciónak. Ahogy leértem, álomszerű fények fogadtak, sose merültük még délután. A Thistlegorm okozott hasonló effektet, egyszerűen bámultam, és toltam a kamerát: hatalmas halrajok csodálkoztak rám, jobbra balra táncolva valami csodás koreográfiára. Nocsak nocsak: csak nem a nitrogén? Nem mentem az indokoltnál lejjebb, nekem szép képek kellettek, no meg az érzés, hogy egyedül, biztosan, a hűs csendes mélyben élvezhetek pár feledhetetlen percet.

Egyszer csak megjelent Klimek! Kerek kis feje eltorzult ugyan, de esküdni mertem volna, hogy öntelten mosolyog. Lehet, hogy a nitrogén súgta, de leszögeztem, hogy nem lennénk túl jó haverok, ha egy cellában összezárnának bennünket egy szezonra, az valamelyikünket nagyon megviselné. Intettem, hogy kövessen, tudattam vele, hogy a magányos merülés öröme, meg a horgonykiakasztás feladata az övé, és elindultam felfelé, leadni a felgyűlt nitogéneket. DECOSTOP
“Read More”

  • 0

Cave dive – kattanások

Ahol a fehér mészkő keveredik a vörössel, ott nem olyan szilárd – a réteget képező agyagosabb üledék ahol mintát rajzol a parti erodált rétegekre: ott bizony érdekesek a sziklák. Ilyen helyen van a Kék barlang (Plava Spilja), a Posseidon City, a Tijesna Garage. Ezek érdekes, kivájt, leszakadt barlangos cifra helyek, gyakran üregegyüttesek rendszere.
Ma, mivel nem volt sok jobb dolgunk, ide irányítottuk a merülést, mivel Dragan fejét vakarva közölte, hogy van valami titkos barlang. Igaz, megint közölte, hogy megyünk repülőgépet keresni 35re, de erre már tavaly sem voltam lelkes. (Nekem mindegy ki találja meg, csak nekem ne kelljen hiába keresni 🙂

A partot figyelve van számos megfigyelni való részlet, leomlás, takart üregek, ezek egy részét sikeresen felfedeztük, kellő mélységgel. Sajnos, az egyszerű barlangok sehol sem látszanak komolyabb rendszereket alkotni. Mindegyik főképpen a tengernek tulajdonítható kiöblösödés, forrás, édesvíz nyoma, vagy tektonikus repedés. Talán komolyabb szakértői elemzéssel ki lehetne deríteni, hogy mi a helyzet. Addig is mi keressük a lehetséges üregeket.

Plava Spilja
Poseidon Hall

.

“Read More”

Barlangi bújócska

Blogtár