Brothers safari 4. – Nightdive

  • 0

Brothers safari 4. – Nightdive

nightbriefing.JPGEmlékszem még arra, hogy olthatatlan szomjjal, minden merülésre kész vicsorogtam a tengerparton, csak mert még nem volt megtöltve a palackom. Ilyenkor ha éjszakai merülés került sorra, csak még jobban felszította a kedvet, főleg, ha forró nyár éjszaka nyomta ki az emberből a verejtéket és álmot. Nos, bevallom, az utóbbi időben már csak különös indokkal vagy hangulatban vagyok csak hajlandó a pihenésre szánt éjszakából éjszakai merülésre áldozni. Ennek egyik oka az, hogy kevés extra élménnyel kecsegtető helyet jegyezhetünk fel annak, aki túl van már pár tucat vadászó tűzhalon, dancer.jpgspanyol táncoson, murénán és társain. Nos, ez a mostani éjszakai portya kötelező körnek ígérkezett, haladóimat vittem spec éjszakai, merülésre. Igaz, ezúttal a szafari legnépszerűbb éjszakai merülése indult valami össznépgyanús részvéttel, ezért olyan totál kiterjedő briefingre került sor, hogy szerintem merülés nélkül is megállta volna a helyét.

Lemerülve a vízbe, relative 20-mre lejtő letörés fogadott, olyan korallformációkkal, hogy El Shouna már itt szívembe lopta magát. Aztán a sok tűzkorall, liliombokrétákkal gazdagon, az integető kis szellemrákokkal, a féltucat dancerrel igazán kellemes emlékeket hagyott bennem. nightflowers.jpgElőjött az egykori emlék, az óra 48 perces éjszakai akcióról, amihez majdnem itt is lett volna kedvem. Fegyelmezve magam, a 30-perces terv szerint a hajóhoz értünk, itt azért majd 10 percet mókáztunk a leszűrődő reflektorfényben. Na ez egy fullos nap volt, csak ha lehunytam is szemeim a víz alatt lebegtem, korallok között úszva. Na, ez a safari lényege!

Arab est: a szakács bedobja a tortát, a staff tapsol és táncol, Amir meg bohóckodik. Kicsit erőltetett műsor, a zene ugyanaz, ami a taxiból bömböl reggel a füledbe, ha pedig középre rángat egy szőrös arab férfi, hogy táncolj vele, akkor próbálj meg derűsen mosolyogni. Képzeld azt, hogy választhatsz: lehetsz lány, vagy fiú is! Óriási, cizellált, folklorikus tánc, bevallom belőlem maga a zene már elutasítást vált ki. Nos, ezzel voltunk páran egyformán így, amin Amir kicsit megsértődött, mi meg nem annyira, mint mondjuk Chris tehette volna.


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár