Monthly Archives: May 2007

Fintor

Fanadir Laguna, repülőroncs újra, ezek nem a legjobb búcsúmerülések. Szerencsére másnap Ramadán voltunk, itt pedig egy utolsó randi a Sweetlipsekkel, pár emlékezetes fotó és kimostam a cumóm száradásra ítélve. Tekintetem már búcsúzott a kéktől, gondolataim már hazafele szálltak, és a közelgő feladatok szorítását egyre jobban éreztem. Indulok haza. Szummázva 5 hónap téli Vörös tenger, 200 merülés után a végére azért elkap a fáraók átka, hát ezen én is csak nevetek, bár szó szerint visszafogottan. Hazaérkezem.

Repülős roncsmerülések

Az Aerplane sorozatban a gépek rendszeresen vízben landoltak, a benn ülők meg mintha tengeralattjáróban ücsörögve várták volna a mentőcsapatokat. Van tehát csomó alapja a feltételezésnek, hogy a vízben lévő repülőgéproncsok egytől-egyig ép vonalvezetésű, látványos objektumok. Nos, hétfői napom során Zodiakkal és Aláékkal mentünk ki hármasban megnézni a MÍG-et. Vadászgép, eltalálták, pilóta víz fölött ugrott. A történet körülbelül ennyi: minket pontosan a roncs felett ugrattak. A két szárny, a futómű egy része, a korallba ágyazódott kerék, és a hajtómű citromként összefacsart torzója mesélt a korallbaépülés egykori kalandjáról. Egy biztos, ez nem a filmes verzió, életszerűen romos szétszakadt kusza törmelékkel van dolga a szemlélőnek.

Vagy 8 perc után már a szeszélyes koralltömbök között cikázom, hol romosabb, hol dúsabb, hol zavaros, hol tiszta áramló vízben keresem a látnivalókat, nem is gondolva arra, hogy visszataláljak a kiindulópontra. 50 percnél bólyát lövök, kisvártatva fel is vesz a Zodiák.

Ha már vizesek vagyunk, megnyomjuk a Hausreefet, a három hónapja elsüllyedt hajót. Szerintem nagyon cool roncsot lehetne csinálni belőle, oktatási célokra is ha kell. A vártnál több időt eltöltöttünk fényképezéssel, de kellemes kis merülés volt. Azt hiszem készült pár érdekes kép végre Rólam is, de az ott lakó vitorláshalpárról biztosan.

Brothers safari 7. – Utolsó mártózás

Hajnal, felsorakozunk, én rajzolom a vázlatot, meg lehet a legjobban is izgulok. Az egyetemes tájékoztató után átbeszéljük a csoporttal a tervet: Small Giftun Archway, drift. Az, hogy hogy smint egy sima drift lett belőle 36 méteres max. mélységgel egy teknőssel és két tanulsággal, az egy másik történet. Első tanulság: pontosan tudom, hogy hol kell ugrani legközelebb. Második: tudom, hogy a letörés szélén lévő pillér után már nem találni semmi, de semmi érdekeset, a plató függőleges falai lankásabbá válnak, nem tartogat érdekességet a mélység a következő 10 perces szakaszon. Legalábbis semmi nagyot: se hasadék, se üreg, se torony, se semmi. Néztem Google-n, Abu Ramada 1500 méter. Vagy radarral, vagy pár drift merüléssel azért kíváncsi lennék mi lakik ezen a vonalon itt lenn a víz alatt. Misztikus hely, több öreg profi nyugvóhelye, így aztán fellélegzek magam is, mikor ügyesen elérjük a reefet, emelkedünk, decozunk kifele, bár már semmi szükség rá, csak safety stop jut. A hajónál 2 giga nagy muréna úszkál 6 méteren, a túra végén nem lehet annyira érdekes, mert csak hárman figyelgetjük.

Innen kezdve gyorsak az események: reggeli, pakolás, fotózás, beállás: Hurghada. A program strand, mi meg Crashékkel kirongyoltunk a városba, bevallom csak mert dolgunk volt, én maradtam volna a strandprogramnál. Este csomagostul, félcsapattal újra ki, s miután kultúrséta keretében hazaköltöztem, irány a Hefti, halvacsora! Ez a kis étterem az utóbbi időben a törzshely ilyen tengeri lakmározásra, egyszerű, ahogy az árak is. Persze a kapuban kiderült, hogy sokan inkább beleolvadnak az éjszakai forgatagba, így ötösben maradtunk a lakomára, kicsit kesernyés szájjal. Az ízek kavalkádja ezt elsöpörte, vegyesben kértünk kalamárit, rántva, grillezve (utóbbi ínyencfalat), scampit vörös rizzsel, meg salátákat. Rettenetesen bezabáltunk, mindezt 190 LE (6300 FT) összértékben, csókolom a Macdonalcot! J

Innen meg ugorhat a történet, hiszen a vég az vég, több merülés nem lévén csak a visszaszámlálás ketyegett a hazautazóknak. Az meg elkerülhetetlenül megtörtént másnap. Csak ott ültem a reptéren a többi idegenvezetővel, a hirtelen bekövetkezett vége után, semmi dologgal, a safai millio emlékezetes pillanata rezgett bennem, a padló még hullámzott kicsit, a hőségben pedig a feszültség utolsó cseppei párologtak el belőlem.
Még egy hetem volt hazautazni, legsürgősebben pedig legalább egy napom aludni.

Brothers safari 6. – Avatós Advencedek

Koraeste már Gota Abu Ramadán álltunk megint és úgy éreztem, valaki nagyon átvert az idővel, hiszen nem lehet több három napnál, hogy itt kezdtük a túrát, mégis egy hetet számláztak. Nem stimmelt sehogy sem, elvesztek a napok. Terv szerint demage, azaz sunset dive lenne, magyarul napnyugtamerülés. A rossz nyelvek szerint lemegy a nap, jön az este, se nem látod a nappali halakat, se a vadászni indulókat. Nos, én ellentétes vélekedés szerint tereltem volna a csoportot a Zodiákba a különleges merülés végett, hogy inkább reggel 5-kor harcoljam haladóimmal tájolás, bailout vizsga frontján, de a közhangulat inkább lemondott az Akvárium ilyenkori látogatásáról. A csapat új haladó búvárokat akart avatni!

Nos, Borbély és Feco mártírok komolyságával és tüzes tekintetével nézett az iránytűn keresztül a távolba: csak reméltem, hogy látják a kicsi számokat is. Kezdett sötétedni rendesen. Meglepetésre amúgy pilota státuszú kollégám a 9 perces útvonalat 18 percre bővítette. Hát tudhatná, hogy ez bukta: ha kifogy a palack, vagy ha időt túllép az ember, az pont olyan végzetes, mint repülővel talajszint alá bukfencet beszorítani, vagy üzemanyag nélkül repülgetni. Szerencsére Fecó jobb gyakorlatot mutatott be, egyértelműbb útvonalat futva. Mivel besötétedett, kiosztottuk a lámpákat: bailoutból nincs felmentés! – vagy öten álltak körbe a helyszínt megvilágítani, természetesen alulról. A gyakorlat: minden kézben, rögzítve, felfűzve, palack elzárva, leeresztve, vízbeugrás, komplett beöltözéssel szabadon, semmit el nem vesztve. Ez a gyakorlata a komplett feladatmegoldásnak, ami egy komoly választóvíz a vízbiztonság és a bizonytalanság között. Aki ezen túl van, az már nem egy labilis kezdő, aki megijed kis maszk víztelenítéstől és csak kéz a kézben tud merülni. Nem kérem, mi komoly kistigriseket képzünk! – mégis elszorult a szívem az éjszakai bailout gondolatától. Személyesen biztosítottam a legényeket a mintegy 11 méteres helyszínen.

Mikor Fecó felbukkant csak annyit mondott: hát ez különösen perverz gyakorlat. Megnyugtattam, hogy én kicsit sem élveztem, tehát ezt a részt magával kell tisztáznia, egyébként magas elismerésem és két apró de súlyos észrevételem a gyakorlatért. Fodrász kadét gyakorlata kisebb ámulatot váltott ki a sómarta öreg búvárszemekből: olajozott, fegyelmezett akció volt, nulla felesleges mozdulattal. Könnyed csávó, ha kicsit megerőltetem magam, büszke is leszek rá. Felbukkanva elosztottuk a csapatot egy éjszakai merülésre, aztán visszacsúsztunk látni valamit. Ezúttal nem filóztam az éjszakai merülésen, hisz már semmit de semmit nem kellett hozzátennem, nyakig benne voltam szó szerint a nagy sós, fekete levesben. Jellah, azaz gyerünk le!

A német mikroelektronika valahol harcbaszállt a hajón uralkodó feszültséggel: kis Kowalski fényszóróm utolsókat pislogta, azaz akksi üres, hiába lógott a töltőn. Petya Hartenbergere is morzésik, majd hallgat a sötétben, Fecó körömpiszkáló lámpabüszkesége maradt számunkra a fény az éjszakában. Ha másik Péternél nincs három lámpa, akkor szerintem ez a merülés a közepén befejeződik. Így aztán megfutottuk a merülést, érdekességet nem látva ugyan, a vacsora legvégére toppanva a szalonba.

Szenti sokatsejtetően vigyorgott: 150 alkalmából kicsit elpaskoltuk ugyan a seggét pár napja, de most két advanced popó várta a beiktatást. Nos, Fecó és Borbély hősiesen túlesett a csattanós felavatáson, majd ünnepélyesen át is vehették a kártyájukat. Az biztos, hogy sok haladó több marketingkérdésre tud helyesen válaszolni, de ilyen biztosan merülni csak kevesen közülük. Számomra fontos, hogy haladó tanfolyam végére komoly sejtésekkel rendelkezzen valaki a biztonságos merülésről, amit gyakorlatban be is tud vetni. Erre ők is méltán lehetnek büszkék, hiszen teljesítményhez köthetően tényleg jelent rangot az Advanced kártya.

Brothers safari 5.- Salem Expres

Az egyiptomi fiúk egy konzervdobozra sem hasonlító vázlattal birkóztak gyöngyöző homlokkal, mikor szerényen kivettem kezükből a táblát és felrajzoltam egy erősen hasonlító roncs képét: a tragikus sorsú Salem Exprest. Hany egy olyan plasztikus elbeszélést tartott a tragédiáról, hogy egy gyengébb motívációjú búvár merülés helyett virágkoszorút helyez a vízre. Azért maradtunk páran, hogy leereszkedjünk, sőt, kacérkodtunk a behatolásos tervvel. Mivel csapatom vegyes volt, és Hany a rangidős nemlegesen bólintott, (2:1), tehát a logikus, ismerkedős terv merülését szorgalmaztam. Körbeúsztuk a roncsot, nem hagyva ki semmit, mutatva amit kell: a szétszóródott sok személyes tárgyat, mentőcsónakokat és poggyászokat. Mint egy vízió bukkantak elő elmémből a felpuffadt, hullafoltos torz áldozatok képei: a vizihullánál halottabb és zombibb rémséget kitalálni nem lehet. Ha nem lett volna áramlás, meg felejó látótáv, akkor lett volna jobb csak a merülés.

Tömeges roncsmerülők számára sem lehetett panasz, épp csak észleltük jelenlétük, kivétel egy duplatankú sötét alakot. Azt hittem technikai búvár, de mikor úgy tűnt, hogy összeveszett az árbóccal, és egyéb helyeken is belekötött a hajóba, akkor más szemmel néztem rá: készen állva a technikai mentésre: Ez abból áll, hogy az életét vesztett búvár felszerelési tárgyait még a víz alatt magunkhoz vesszük. Te Úristen! Az ilyen amatőrök miatt lesz a technikai búvár fogalom pejorativ értelmű, hiszen a felszerelés nem a biztonságot, meg levegőmennyiséget növeli csak, hanem a merülés terheit, meg a szükséges gyakorlatot is. Ezt vele valószínű nem közölték, ahogy azt sem, hogy úszni tudni kell, erővel, szuflával bírni, IQ sem árt ha van. Nos, a pali mint később kiderült csoportjahagyott orosz éppenwoter volt, akinek szimpatikus volt a mi csoportunk, bár én nem hagytam volna szólózni a vezére helyében, ha látható problémái vannak a vízzel.

Kiérve mondják a fiúk, csikóhal a horgonyon! Láttam? – Hát vazze, életem kevéske csikóhalrandija nem az Expresen tötént eddig. Kihagytam volna? Nem tudnék róla? Scrolloznak a kizáró okok, hiszen amit tudok ezekről a pici kis finom élőlényekről nem vág egybe a roncs fizikailag biztosított körülményeivel. Mikor előkerülnek a fényképezők már remegek: nem lehet, hogy nem láttam mit mutogatnak!? Nos, a képen ott virít egy kis fitos, Pipefish! Hát nem hiszem el, hogy tanult DM, meg Vörös tengerjárta öreg veteránjaim így szemüveg nélkül egy közönséges kis csőhalat csikóhallá léptetnek elő! Abszurdum, mint oktatójuk morgok rájuk egy pitbull elborult tekintetével.

Tobia Arba következik, ami laza kis gyakorlómerülés. Úgy hozzászoktam a nagy méretekhez, hogy a sekély kis tornyok közötti slalomozás mérsékelten lelkesített, a sok búvártól pezsgőfürdővé varázsolt víz sejtette, hogy a búvárkodás tömegsporttá vált. Azért a végére tök cool merülés lett, pár érdekes geg színesítette a fakó látótáv homályát. De hát én annyi mindenen mosolygom egyébként is, Iflap kontra Crash palackelzárása csak egyike volt a dolgoknak.