Monthly Archives: July 2007

  • 0

Satu

Nincs képem elemzésekbe bonyolódni, de most a következő héten érdekes történések lesznek. Próbahét, kiderül az, amit elképzelni sem tudtam: megpróbálunk búvárbázisként működni. Fantáziával nem győzöm hogyan, de kell.

palackok.JPGÉrkeztek emberek, jönnek, vannak, hétfőn startol az erőltetett menet című futam. Az első problémával most találkoztam: kézbe vettem (volna) a reggeli palacktöltést. Állapotokból kifolyólag fel kellett adnom – tehát a két teli palackot lenyúltam, ebből tartok ma bemutatót, no meg intézkedem, hogy valaki specialista feltöltse a maradék készletet holnapra. Megint elöntött a szomorúság, hogy ez így van. Ha nem lennének kellemes élmények, ha nem lenne itt a tenger, a napfény, nem jöttek volna hozzám merülni bizalommal, bizony isten már nem lennék itt. Hogy nem upgradeltem a montenegroi búvárkodás témakörét még? Igen, valóban. Ne kérdezzétek többet. OK?!


  • 0

Wireless – on, freedive

freedive.JPGDragan beköttette az internetet a ranchra. Élet a ranchon, egy lakókocsiban emlékeztet a kempingezésre, csak itt nincs tömeg. Van gyümölcsös, áram, antik guggolós klotyó és hidegvíz. Most meg már van állandó netkapcsolat a világgal. Áramszünet és üzemzavar esetén persze nincs, de jó érzés, hogy akár netezhetnék is, helyből: otthonról. Mostantól.
Horvátországban napok óta tüzek dúlnak a hegyekben. Esténként a lángoló foltok olyanok, mintha vulkán oldalán magma csorogna. Tehetetlenül nézzük, ősi félelemmel: nincs is olyan messze az a tűz. Aztán látni lehet, hogy közelebbi hegyek is lángot kapnak: olthatatlan ebben a hőségben – nem is látunk tűzoltókat semerre, se helikoptereket. Nappal negyven fok felett a hőmérséklet, árnyékban 37!

floating.jpgkarasfree.JPGEsemény: ma végzünk a hajóval. Közben egy freedive stationt is létrehozunk, úgyhogy a hőség elől való menekülés megoldottnak tekinthető. Jólesik a tudat, jól esik az edzés. Az elmúlt napokban főleg ebben merült ki a búvárkodás, klassz kis lebukásokkal a jó hűvös vízbe. Az edzéseredmények alapján jó lenne csak kihajózni, és tréningelni valamelyik kafa merülőhelyen. Például nagy kihívás lenne a Patrolac, a Kathedral, vagy akár a Posseidon City is…

Persze, jó lenne ott lenni Egyiptomban, a világbajnokok edzésein. Egyszer ott lesz Martin Stepanek, egyszer pedig a nagy Umberto Pelizzari tart tanfolyamot. Álom, álom, édes álom…

“Read More”


  • 0

Vicces menet – fundive

norge.jpgJavában nekiugrottunk a hajnali hűvösben a festésnek. Már az alapozóra nyomtuk a fehér zománcot, mire kilenc óra lett, már verejtékben fürödve. El is kellett menni a közeli strandra egy éktelen fürdőzésre. Találtunk egy betontömböt egy füllel, benne kikötőkötelet. Nos, ez a hét méteres platform volt a móka tárgya már napok óta. Csomókötési gyakorlatok egy levegővel. Nos, ezt a tömböt kötözgettük szervezetünk lehűléséig, majd visszatértünk folytatni a munkát. Norvég cimborám másodmagával vigyorog. Mondom neki, vagy segít festeni, vagy ha merülni akar, akkor délben jöjjön. Dragan is jön, szerinte meg megyünk merülni.

Nos, egy német bázis nem rántja elő a dokkból a munka alatt lévő hajót!
Nos egy montenegroi ennyire nem kötött gondolkodású, tehát a frissen-festett- félben lévő korlátokkal elindultunk merülni. Sőt! Felvettünk pár régi búvárarcot is. Ilyet talán csak az öregek láttak még eddig, mi menet közben festettük a hajót. Szerettünk volna már végezni az általunk kitalált ütemezés szerint. A két merülés persze belefért: Posseidon City, meg Plava Spilja… A napi hőség elől a legjobb búvóhelyek.

cavein.jpgcavein2.jpgcso.jpgcso2.jpgpc1.JPGMindkét barlang fullos formáját hozta: az előző években szinte minden nap csoportok túrták fel a barlangot, azaz a kezdő, lebegésképtelen egyedek maguk mögött húzva a felkavart üledékből képződött kondenzcsíkot tették tönkre bármilyen fotós, videós, vagy csak nézegetős élmény bekövetkezését. Most nem volt gomolygóbelső tér: sikerült is élvezni a merülést – mindkettőt! spilja3.JPGspilja4.JPGVagy 105 percet menni egy tizenkettes palackkal. Mestertanítványtól nem rossz, mi?

Ezt az egész napos kihajózást összefoglalva: vicces egy menet volt: azok kevésbé nevettek, akik belemarkoltak a fehér korláton száradó festékbe, de a fundive nekünk ennyit megért.


  • 0

Hajózási helyzet

norma2.JPGHa biztosítási csalásban utaznék, akkor minden tétet feltennék a Normára. Kis hajónk biztosan landolhatna a tengerfenéken egy óceánátkelés során, főleg, ha sikerülne elegendő öngyilkosjelöltet toborozni hozzá. Az egészséges szemnek se szép látvány, ha csámcsogó rozsdafoltokkal kell szemeznie, vagy korhadó fába mélyednek az ujjai. Nekem mégis takaros kis hajó a Norma2, még ha mostoha gazda kezében van is. Mikóval ki is használtuk a munkaszünetet: mesterkurzus elmélet mellett nekiugrottunk egy kis optikai tunningnak. festes2.JPGfestes.JPGKitűzött cél a búvárplatform rendbetétele, korlátfestés, ruhaakasztók, ponyva karbantartás és rögzítés – no meg rendrakás. Pár nap, és megnövekedett komforttal(!?), jó érzéssel futhatunk majd ki merülni. Bárki bármit is mond, szeretem azt a kis hajót.
Tessék? Hogy ez hogy jön a szezonba? Mikor merülni kellene tucatszám? Kérdezzétek Dragan pajtást, mit csinált az elmúlt hónapokban…


  • 0

Mamula ürege – csigafonalak – fonálcsigák

Norvég srác csatlakozik a bázisszemélyzethez. Gyorsan rábeszélem a víz alatt készülő fotóalbumra, miközben már úton vagyunk a roncshoz. Patrolac nekünk, az öreg, leszázalékolt hadirokkant. Egyre szebb lesz, ahogy a halászhálókat is benövik a moszatok és algák. Vastagodik a köpeny, absztrak módon a hálóval elfüggönyzött terekben halak teszik napi sétájukat. Él a roncs, szép is nagyon.

mikobranch.jpgGyorsított pihenő után Mamulánál ugrunk: irány a Sárkányfog sziklák. Szeretem ezt kis cakkos sziklakertet, hiszen rengeteg szivacs és moszat növi be. Kevesen ismerik a telepes hidraállatokat, ezek közé sorolható legprofibb szakértőként a fonálcsiga, amely egyenesen rajta legelészik. Miattuk jöttünk ide, csinálni pár szép felvételt, aztán meg megnézni a part menti fjordokat. Nem kell nagy léptékű csodára gondolni: lekerekített sziklák között játszik a fény, benne sziklahalak napoznak. mamulacavern.jpglightcave.jpgfonalcsiga, nudibrancs, montenegroTitkos szifon, ahova strandoló sosem merészkedik, csak búvár téved be. Éppen a Nap állása kedvezett, fényjátékban volt részünk. ezt elnéztem volna egy darabig – míg akár odébáll a világító égitest, de már ideje volt indulni: majdnem egy órába telt, mire körbeeveztünk, vendégünk palackürüléséig.

Ha gyorsan lemegy a két merülés, akkor sziesztéra is jut idő: Rose lett az úti cél. A minap Dragan úgy manőverezett bele egy kikötőbójába, hogy le kellett vágnom a hajócsavarról. Az okozott kárt is most igyekezett megjavítani, mi meg burkoltunk jófajta sört addig. Hát valahogy így néz ki egy jófajta, lötyögős nap – az ember csak elégedett az élettel.


Barlangi bújócska

Blogtár