Benzinkutas lehúzócsel, Risan – barlangi sétával
Category : Blogroll , Karas diving blog , Montenegro , Uncategorized
A nap, mikor megjött Mikó, kotori úttal indult – hogy felvegyem az érkezőt. Mivel otthonról jött, nem kis út állt mögötte, kvázi ekkora távon két órás késés nem olyan rossz – majdnem én is így kalkuláltam. Jah, ez Montenegro, itt az idő relatíve fogalom. Tehát volt időm reggelizni, meg tankolni.
Tankolás, kártyás fizetés: 59,60 EUR. Mint nyelvkedvelő azt hittem, rosszul értem, de azért lerántották a kártyámról – nem kis felháborodásomra. Felhördülök, elnézést kér a kutas: és gyorsan leszámol 13 EUR pénzt az asztalra. Hmmm! Ez megint madárnak néz.
– Külföldi! – gondolja a kutas. Zavart színlel, és szeretné, hogy távozzak gyorsan. Én meg fogok egy tollat, és leírom az ábrát. Mindenki ért mindenkit, de kész átverés a játék. Tollam írja a papírra:
Verőfényes napsütés, Risannál megállok: már régóta fenem a fogam egy kis barlangászásra, Mikót meg nem kell kétszer se rábeszélni. Tavaly mesélte egy norvég srác, hogy ő már járt itt, és a barlang
Ezek után ne lettem volna kíváncsi az objektumra? Most pedig megtaláltam, elemlámpával a kézben sétáltunk befelé – hogy ne kelljen egyedül csodálkoznom.
Nos, a barlang évszakhoz méltón száraz volt, egy hatalmas nagy folyosó, aminek a vége eltűnt a sötétben. A padlón egy elektromos kábel és egy vízvezetéktömlő futott befelé, szóval valakik szivattyúzzák a vizet. Kaotikus szétszórt kőtömbökön kell átlépdelni, míg 100 méterre a bejárattól egy boltozatos nagy terembe értünk. A tér elnyeli a gyenge kis lámpa fényét, a sötétség súlyos tömeggé válik, ami a szemet lefelé húzza. Előttünk szakadék, sötéten ásító repedésben végződik. Tó, víz sehol. Talán lenn a mélyben, ahol a csövek eltűnnek, ahova nem ér el a fény. Se kötél, se tartalék lámpák: a küldetés sikertelen, vissza kell jönni egy komolyabb felderítésre. Barlangászni kell.
Info: van másik barlang is ugyanitt még. Felveszem a kapcsolatot a helyi barlangász erőkkel.
Ilyen kis barlangi kitérő után, más a napfény, a kinti hőség, a nyílt tenger. Márpedig ebből is kaptunk a napokban.
Van, hogy az ember apró dolgokra nem figyel, miközben a nagyobb dolgok átsiklanak észrevétlenül. Pár napja történt, hogy kihajóztunk, jóllehet gyanúsan erős szél fújt. Hullámok nyugatról, az öböl szájánál kinn pedig már erőteljes tajtékot toló óriások, néha hatalmas szélpöffenettel kísérve. Van úgy, hogy az ember azt mondja: na jó, ez így nem finom. Nos, mi is összebólintottunk Dragannal, kanyarítottunk egy hátraarcot, behimbálta a hajót a manőver, de stabil visszatérés volt.
Volt pár szemtanú a sötét parton, aki hallott, látni vélt valamit. A történet aztán legendává, majd szóbeszéddé szelidült. Persze mindig akadt egy-egy helyi kincskereső, aki tudta, hol a roncs. Ő még a dekókamrába szállítás közben is váltig állította, hogy 50 méteren, egy darabban áll a roncs, benne pedig utas, kezén rolex órával… Mesélt még kis páncélkazettáról, amit nem tudott felhozni… Persze a valóság néha sokkal prózaibb.
Ilyen barézdákat csak igen erős, és hatalmas hullámok rajzulnak 32 méteres mélységbe, 1500 méterrre a parttól. Mindenesetre itt köszöntött ránk a kifordult motorblokk, meleltte a gép farka. Kicist távolabb a szétszóródott, forgácsnyi darabkák között a pilótafülke darabja: benne a pedál, és a kormáányszerkezet váza. Meghúztuk, hát billent ahogy kell. 12 percnyi látnivaló akadt, pont 4 percre a dekóidőtől. Visszavitorláztunk a kis áramlásban a horgonyhoz egy komótos emelkedésre. Közben azon járt az eszem, hogy mekkora szakértelem és kutatómunka kellhet ennek a roncsnak a pontos történetére fényt deríteni. Vajon milyen gép volt? Mi lett a pilótával, ki volt, hol élt aztán? A gondolatok csak szálltak, ahogy a buborékok felfelé. Azt hiszem, mi itt végeztünk: búvárnak tartom magam, nem kutatónak, engem újabb látnivalók érdekelnek.
Négy nyárral mögöttem már eléggé ismerem a helyi mentalitást, így aztán a koncerttel kapcsolatban komoly pesszimista képekkel küzdöttem. Mladen szerint semmi gond, Devor meg csak vállat vonogatott. Reggel jövet magyar vendég mondja, hogy a koncertnél az út Budva felől le van zárva teljesen. Én a kompra sorokat jósoltam, lehetetlen közlekedést Tivat felől. Égtem a vágytól, hogy a csúcs előtt odaérjek, mert értelmetlen sorban állni nem szeretek, mikor jófajta strandon is heverészhetek az országúti dekkolás helyett. Ezt meglovagolva 11 után már úton voltunk. Null zökkenővel értük el Budvát, strand, kaja, óvárosi szemmerengetés, melegítősör. Majd nyolckor pontban zökkenőmentes érkezés a koncertre: Jaz beach elé. Nos, itt tényleg kiirtottak ezek egy erdőt, és olyan kafa salakmotor pályát csináltak, hogy tutti centi porköpenybe burkol majd a várakozás csomó autót. Még volt lehetőség kinn parkolni okosban, innen mentünk gyalog tovább. Jah, az, hogy buszokkal viszik be az embereket, az nem működött, a parkolóból mindenki 
Persze tékozlóan bebuktam az 50 pénzes jegyet, mert elég lett volna a P3 is, 36 EUR-ért, de némi káröröm töltött el a VIP helyek 500 EUR csomagjáért, vagy a 67 EUR-ós P1 klasszisért. Mikor kijött a színpad, pont ott voltunk, a banda egy jó parasztköpésre pózolt, miközben meg lehetett számolni a ráncaikat. Aztán kijött egy bazi nagy, bálnányi nyelv, meg mozgott is, aztán az ember sérója megremegett, mikor lángoszlopok törtek az égre. Persze nem a zséért csinálják, de vérprofik: elröpült a két óra, ahogy Jaggerék is helikopterrel a meghajlás után, még a ráadásszámok helyett. Ezen azért rágtam magam, míg a helyi kollégák meg az egyik összekötő beszóláson: Jagger szerbül köszöntötte Szerbiát, Horvátországot, Albániát, meg az oroszokat. A házigazdák örültek a hiányos felsorolásnak, szevasz montenegro 🙂 A sör 5 EUR volt literje, de meleg, szóval nem fogta el a torkomat. Szerintem ez a tény a koncert szervezésének mélypontja, más ember vagy koncertrejáró elleni merénylet nem történt. Jó volt látni élőben a bazi nagy színpadot, Jaz strandját éjjel, a bontás alatti színpadot meg a rengeteg kamiont, ahogy pakoltak el vérprofin, utasítások nélküli néma üzemzaj közepette.
Még mielőtt valaki sajnálna, hogy itt a 30 fok melegben merülni sincs időm és szétrohangálom magam, megemlítem, hogy holnap azért érdekes lesz a story: Budván és azon túl nézek szerteszét, majd pedig Rolling Stones koncerten folytatom az estét. Mint örök koncertkerülő, ezt most azért nem hagynám ki, ha már eljöttek ide a szomszédba. Tehát nem kis izgalommal várom a holnapot…