Ágota: Malajzia úti- és búvárblog

  • 0

Ágota: Malajzia úti- és búvárblog

Category : News , Uncategorized , Úton

Egy elmaradást pótolva adnám közre az alábbi beszámolót, amire számosokom is van: a blog olyan, hogy magam sem írhatnék jobbat egy út után. A szerző maga is Kerasub Diver, azaz tanítvány, akit többen ismernek már előző túráról. Sipadan általunk is preferált álom-úticél, amiről az író egyiptomi túránkon személyesen is szívesen mesél. Addig azonban itt a cikk és sok-sok fotó. 

agota_5688.jpg

Búvárkodás Sipadan szigetén

Mit tesz az ember lánya, ha már merült úgy 45-t? Hát persze hogy elutazik Sipadanra. Kételyekkel, félelmekkel: kevés merülés szám, nagy levegőfogyasztás, rettegés a cápáktól, áramlástól, borneoi lázadások teszik fel az újabb kérdőjelet (március elején nem messze Sipadan térségétől a fülöp-szigeteki Sulu szultán fegyvereseit a maláj légierő bevetésével állítják meg majd onnan patthelyzet). Mire hallgassak, mit kövessek? Aztán eljön a döntés pillanata. Mennem kell. Selmeczi Daniékkal, a Red Sea Boats csapatával tartok én is (a víz alatti fotók természetesen Dani munkái)

Egypt air-rel Bangkokon át érkezünk meg Kuala Lumpurba. Mondom érkezünk meg. Mert volt pillanat, amikor a megérkezésben nem voltam biztos és ez a pillanat olyan 10 ezer méter magasan volt. Nagy utazók azt mondták: csak a szokásos turbulencia…de én tudom, hogy zuhant a gép. nem sokat, csak egy kicsit. épp annyit, amennyiért már érdemes róla említést tenni. Szóval izgalom volt már rögtön az út elején. Aztán a reptéri szállás Kuala Lumpurban mosolyra fakaszt mindenkit, főleg hogy csak franciaágy és közös takaró van és mindezen mértes férfitestek osztozhatnak. A szoba nem nagy állíthatja több tripadvisor bejegyzés, ami egész pontosan azt jelenti, hogy olyan pici, hogy mindössze kétlépésnyi. Ajtót kinyitod, már az ágyra érkezel, onnan pedig rögtön a fürdőbe. Táskák éppen hogy beférnek. De a célnak kevés dolog felel meg ennyire, mint ez a picinyke szoba. Alhatunk a kora reggeli repülés előtt. Belföldi járattal megyünk tovább Borneora. Tawauban 3 órás repülőút után vár minket a mikrobusz, ahova gyorsan bepakolják a csomagokat. elgondolkozok a sok csomag láttán: tele fotósokkal a csapat. Mekkora érték kerülhetett be az autóba? Nem sikerült az út végéig sem megszámolni, mennyi gép volt velünk. Ami biztos, úgy 6-10 váz, hozzá nem kevés obi, 4 géphez víz alatt tok, külső vakuk, egy video házzal, lámpákkal…lehet osztani-szorozni. A búvárcucc már csak kerekítési tényező. Merülés számokban sem szűkölködik a csapat. Röpködnek az ezres számok, húzom be a nyakam rendesen, az aggályaim meg tovább erősödnek….

 

agota_5797.jpgTawauból jó másfél órás autózás után érünk Sempornába, ahonnan 40 percnyi hajózás után jutunk el a Seaventure olajfúró toronyhoz. Látjuk a liftet a torony oldalán, neten biztosan mindenki utána olvasott, felkészült, tudjuk, hogy ez visz minket fel a welcome drinkhez. Alig várjuk, hogy kiszállhassunk, majd mondják, hogy ma nem működik, majd holnap. Így a lépcsőn fel, ahol már vár az ebéd, szétnézni sem sok időnk van, kipakolunk, összeszerelünk, aztán hajrá az első briefing és check dive. Mivel a lift még nem megy, teljes menetfelszerelésben hosszú lépcsőn le. Első pár lapátolás után görcsöl a vádlim, és a talpam, bakker ez így nem lesz ok, masszírozom a merülés alatt a lábam, ami szerencsére csak lámpalázas volt, mint jómagam, így a másnapi sipadani merülésre összekapta magát. Apropó: a torony. Valamennyi búvár egyöntetű véleménye szerint a legjobb választás volt. Nemcsak az ár miatt, hanem a logisztika, praktikum és nem utolsó sorban a kuriozitása miatt is. Első ránézésre nem a legvonzóbb szerkezet az tény, a szemközti Mabul sziget cölöpös bungallóit szemünk sarkából sóvárogva nézzük, de az első nap végére egyértelmű, hogy nem vágyunk a bungallókba, a toronynál jobb nincs. A lift a check dive végére megjavult, így a vízben a pallóra ki kellett csak ülni és már visznek is fel minket. És így történik ez minden nap. A platformra 6 ember beáll, leküldik a hajóhoz, hajóba be, majd hajóból a vízbe be. Ez így meglehetősen ízületkímélő, ugye? Majd hajóból 6 ember platformra ki, kúszik fel a szerkezet, öltözés le, evés, pihi és kezdődik minden elölről. Nincsenek felesleges méterek, séták, izzadás a tűző napon. Minden a búvárért. A guide-ok elvégeznek mindent. Nekem egy szavam nincs. Palack feltöltve mindig 200 barra, összeszerelve, odakészítve a hajóban ahonnan én ugrani szeretek. 5csillagos kiszolgálás ez nekem, még ha rozsda és zaj kíséri is mindennap.

hivatalos video

A check dive-t a kezdeti izgalmam miatt élvezni elfelejtettem, pedig volt itt is már sok minden. A környező bázisok naponta szállították ide a búvárokat, nekünk, ha energiánk lett volna, akkor korlátlan merülésre lett volna lehetőségünk. Mesterséges zátonyokat építettek a torony alatt, 10-15 méteren bóklászunk végig, szerencsére áramlás nincs, így a házi pygmit is megnézhetjük. A halrajok már itt is impozánsak, nudicsigák is megmutatkoznak, muréna kukucskál ránk a merülés végén.

Estére érzem, hogy készülnek valamivel, és amikor a zenekar rutinosan elkezdi játszani a happy birthday-t, és nemzetek fiai mosolyogva tapsolnak, majd érkezik a torta HB Ágota felirattal, zavarba jövök teljesen, remeg kezem-lábam, nem vagyok én ehhez szokva, de hát így érdemes öregedni 🙂 még egyszer köszönet érte a kis magyar csapatnak.

Sipadan 1. rész

Sipadani merüléseink kora reggel indultak. Érdekes, hogy máskor reggel nem bírok felkelni, de most fél6 kor elsőként ott voltam a cuccoknál és húztam magamra a ruhát. Hát igen, ez a különbség a mindennapi megszokás és az izgalmas várakozás között. (ruha: többen egy szörfnadrágban merülnek, a víz sztenderden 30 fokos, csak én vagyok bundában, de az öltözködést kibírom, lent pedig nekem megfelel az 5mm is) A hajó még a reggeli pirkadatban indul el velünk, Sipadanra egy jó 20 perc alatt érkezünk meg, ahol gyors regisztráció, majd jöhet a várva várt merülés. Dani nincs velünk, így a guide valamiért engem szemelt ki, hogy a briefinget tolmácsoljam a többieknek. Azt sem tudom, mit beszél, annyira izgulok. Mondok valamit, amivel sok mindent lehet, hogy nem fognak kezdeni: hogy bumpheadeket várunk meg tekiket, meg hogy a fal a bal kézen, meg hasonlók… no mehetünk, toporog mindenki.
1044717_10152947238700276_622292096_n.jpgA hely neve coral garden. A csónakból csobbanunk be egyesével. Kíváncsian dugom a fejem a vízbe, mivel olyat is olvastam, hogy Sipadan sem több mint a „vörös”, csak több a nagyhal. Hát kérem, rögtön mosolyra húzódik a szám. Ezt szeretem én, nevéhez méltó a hely. Sekély vízben, mint egy teletömött virágágyas, van itt minden. Nem jutunk le szerintem 3 méterre, amikor mutatják, hogy megjöttek az óriás bumphead parrotfisch-k. Úgy érkeznek, mint akik bemutatóra készülnek, és nem érdekli őket, hogy a helyünket még el sem foglaltuk kényelmesen. Jönnek szépen sorban. Megfontoltan, céltudatosan. Az útjukra nem engednek be. Termetük már tekintélyt parancsol, így kitérek előlük.

Nézem őket, kíváncsi lennék, honnan jönnek és hova mennek. Mint egy körhinta faragott figurái mozognak minimálisan fel, alá. Néhányan aztán kizökkennek a zarándok útvonalból, egy kisebb korallfakra feltapad egynéhány, rögtön vakuk világítják be a csoportosulást. A felvonulás még javában tart, amikor merülésünk első perceiben a kötelező barrakudák is megjelennek, rajban, ahogy illik. Ó apám. Nincs unalom, jönnek jackfishek, tekik. Kapkodom a fejem, néznék mindent sokáig. De nagy a szereplési vágy, Sipadan minden lakója be akar nekünk mutatkozni nagy hirtelen. a végén csak vigyorog mindenki.

Következő pont a Barrakuda point itt ezerrel történik minden, cápák „támadnak” jobbról, balról lentről fentről. Húzom be a karom, lábam, ezek nem szerénykednek, nem a távoli kékben mutatják csak sziluettjüket, priváttánc ez a javából. De nemcsak cápashow-ra szól a jegyünk, hanem a tekik is érkeznek rendre, majd rövidesen barrakudák zárják el az utat. Továbbra sem győzőm kapkodni a fejem, itt tényleg minden irányból cápa érkezik, keresni, csalogatni nem kell őket. Akkora az izgalom, hogy azt megfigyelni képtelen vagyok, hogy milyen fajtákat látok, nálam az osztályozás, kicsi, nagy kategóriára oszlik. Pulzusszámom még mindig az egekben, amikor jó nagy jackfish rajhoz érkezünk. Látom Ben elhelyezkedik pár méterrel lejjebb egy sziklahasadékban, és alulról szemléli a rajt. Lemegyek mellé, felnézek, a plafonon a sziklahasadék, mint ablak nyílik meg, és mintha gyorsvonat száguldana el felettünk, úgy húznak el a jackfischek. Beterítik a teljes látómezőt, parádés látvány, élvezetes pillanat. Azt hiszem, kellene egy reduktor folyamatosan vigyorgó szájhoz is.

Nyugalom helyett újra egy kis izgalom a merülés második felére, amikor az áramlat, mint expressz nyom minket ezerrel tovább. Előre kerülök, kapaszkodok egy sziklába, lebegek, így várom a többieket, amit máskor nem szeretek, most ezt is élvezem. 11 vigyor újra a hajón, elégedett a csapat, nagyon is.

Hanging gardennél Cat mondja ugrás után cápák lesznek (hát mi más….). és ott vannak. Mindez persze áramlás kíséretében. Be vagyok én még mindig tojva, akárhogy is mondják, hogy nem kellene. De hát ez még csak a beginning, még csak ismerkedünk. Egész termetes cápák mozognak a szürke terepen, de sokáig nem illetlenkedünk cápa földön, az áramlás a falon visz tovább minket. A fal mellett végig természetesen tekik, tekik, és tekik.

Három merülés van egy sipadani csomagban. Mint korábban megtudtuk, extra hajót lehet kérni délutánra még két merüléssel extra myr-ért. Cat kérdezi a harmadik merülés után hogy visszajöjjünk-e, fordítom a csoportnak a kérdést, majd, mint a kisgyerekek a repetánál 11 ember kiabálja egyszerre hogy iiiigeeeen.

1010552_10152910847875276_1076245394_n.jpgDélutáni merülésünk a turtle cave-nél kezdődik. Leúszunk a barlang bejáratához, elmondják h nem szabad beúszni, na jó max 10 métert beúszhatnak a fotósok, ha akarnak képet készíteni. Mivel nem vagyok barlangfun, megvárok mindenkit szépen kinn. A barlang egyébként azért érdekes, mert azt mondja a rege, hogy a teknősök ide járnak meghalni. A barlang alja finom homok, amit a gyakorlott búvárok is könnyen felvernek, és ilyenkor a kijutás esélye meglehetősen lecsökken. Mivel sajnos több baleset is történt már itt, komolyan veszik a szabályokat, így nincs felesleges kockáztatás a csapatnak. Újra nekiveselkedünk a barakuda point-nak, ha már a délelőtti olyan örömmerülés volt. Megpillantok lentebb egy tekit, első blikkre, mint egy pingpong asztal. Na jó akkora lehet, hogy nem volt, de hossza volt majd’ 2 méter szerintem. Dani is megérkezik, fotózza őt rendületlenül, majd Anitával is készülnek közös képek. Végignézem, mutat, hogy állhatok be én is apró barátunk mellé képet készíteni. Nem sokkal utána jackfish gömb formálódik, fotósok veszik körbe. Elhagyjuk őket is, mert emlékezetes barrakuda akció bontakozik ki. Lenyűgöz a látványuk. Az összes fotós itt van, keresi mindenki a pozícióját. Nem merek közelebb úszni, a kompozíciót nehogy elbarmoljam, majd Dzsibu mutatja, hogy ússzak be, mert Dani kérte. Persze utólag kiderült, hogy őt kérte, de harcedzett katonánk ezt a lehetőséget továbbpasszolta volna nekem. Mikor megindulnék, látom, hogy Dóriék már a barrakudáknál vannak. Dani rendezgeti őket, így én inkább visszahúzódok. Aztán amikor úgy éreztem, hogy a búvárok csoportja oszlik, közelebb merészkedtem a halrajhoz. Nem rontok rájuk, csak közelítek és várok, hogy ők ússzanak körbe. Nem a tudatosság vezetett, inkább egy kis sutaság. Vágytam a halak közé, de féltem is tőlük. Aztán forgolódok és látom, hogy ott vagyok, bent. Barrakudák keringenek körülöttem. El sem hiszem. Hangosan dobog a szívem, kiabálnék mindenkinek, hogy hahó, itt vagyok, de ehelyett már megint csak vigyorgok magamnak. Elindulok lefelé, amikor látom, hogy talán két fotós a gyűrű alatt van, hogy most örülnek-e nekem, vagy szidnak, az majd kiderül….a lényeg hogy bent voltam. Aztán a hajón kapom is az instrukciót Józsitól. Ha legközelebb beúszok, ússzak a halak felé és onnan nézzek lefelé és úgy helyezkedjek, hogy a fotós legyen középen, mert így nem tudott jó képet csinálni, hogy feltapadtam a szélére. Hoppá, még kép is lesz…..oké értem én hogy nem tökéletes kép, de kell ennél több nekem így első nap végére?

 

agota_5906.jpg

 

Sipadan 2. rész

A sipadani merülések között az időt a szigeten töltjük, ahol vagy egy macska harap bele a gyanútlan Anitába, vagy egy méretes varánusz állja utunkat a mosdó felé menet. A szigeten egyébként a pihenő búvárokon kívül állandó jelenlevőként csak a hadsereg képviselteti magát. Maga a roskadozó támaszpont, mint vígjáték díszlete, az egész pont olyan, mint a „Kincs, ami nincs”-ben a magára maradt japán katona. A támaszpont előtt mulatságos sorompó, faragott fapuska, majd mögötte függőágyakban heverésző militari, homokzsákokból épített védfal mögött puskáját a búvárra szegezve mosolyog a 45 kilós katona…. Akiről még nem tettem említést, van egy snorkelesünk is, aki komoly felszerelésben adja elő, nem ma kezdte. Minden merülést végigkövet. Miután kiérünk a merülések után, első kérdésünk felé: „na milyen volt?” Mire ő: „kurva jó. van itt minden, le sem kell menni.” Egy dolgot kifogásol csak szüntelen: „nem lehetne olyan helyre menni, ahol nincs ennyi cápa???”

Következő napi sipadani merüléseinket már nyugodtabban veszem, talán azért is, mert alig aludtam mióta otthonról elindultunk, így lassulok rendesen. De elfelejteni ezt a napot sem fogom. Mid reef-nél lemaradok a társamtól így Cat mellé szegődök. Mutatom neki, hogy az erős áramlással szemben szenvedek, így feljebb emelkedünk, ahol érkeznek a jackfishek, köztük egy cápa . Cat meg akarja fogni a farkát. Uram atyám. Mit akar ez a fiú? Nézek szét, merülő társak sehol, áramlás az van, kapaszkodni muszáj egy sziklába, ez meg cápafogócskázni akar?! Mentem volna inkább Toszkánába, az nyugisabb lenne. Az áramlás utána forog össze-vissza, kapaszkodunk, utazgatunk vagy 50 percet, és csak nézelődünk. Érdekes egyébként Sipadanon, hogy nemcsak úszkáló teknősükkel találkozunk, hanem a falon, a kisebb üregekben is rengeteget látni belőlük, ahogy pihennek. Aztán egy triggerfish alapos munkában van, szájával egy hegyoldalt bont el, lavinát okoz a víz alatt. Így már érthető a hangsúlyos fogsor. Azt hiszem, itt már illene felsorolnom azokat a fajokat, akiket a cápák és tekik miatt eddig nem is említettem, na de majd később tartok egy névsorolvasást. Egy hatalmas nagy salátakorallnál jön össze a csapat, benne muréna, fotózkodik mindenki. Nem sokkal előtte még Győző heverészik egy cápa mellett, fotózza, van rá ideje, néha azt érzem a cápák itt modellkedést szívesen vállalnak.

A drop offnál bajlódok egy kicsit a fülemmel, így lassan ereszkedek lefelé. Látom, hogy mindenki teper le kb 30 méterre, mert mutatja Ben, hogy van valami a szürke homokos padon. Gondoltam kb egy krokodilhal miatt lehet ez a paláver, hív le engem is, mutatom a fülem nem oké, maradok fenn….hát egy leopárdcápa húz el tőlük….sajnálom magam, meg a fülem. Lapátolok utánuk továbbra is felettük, amikor Ben veszettül veri a halántékát. Pöröly, pöröly. Hol bameg?! Nézek balra ki a kékbe: semmi. Látom Gergő is hasonlókat bábuzik. Továbbra is csak kapkodom a fejem, de semmi. Hát ők látták én nem ….a fal mellett haladunk tovább, ahol olykor-olykor csatlakozik a csapathoz egy-egy kecses szürke útitárs. A szirti cápák olyan természetességgel közlekednek mellettünk, mintha ők is befizettek volna erre a túrára, csak ők jobb úszók, így aztán gyorsan leköröznek minket. Gergő mondja, hogy az egyik épp hogy neki nem ment….egyébként már azt veszem észre, hogy kezdem megszokni a társaságukat, a pulzusom már nincs az egekben.

Egyik merülésünk végén mindenki egy újabb jack fish gömbnél pörög, Anitával az apraját kutatjuk, én egy kék zászlóshallal fogócskázok, imádom a színét, gyönyörű kontrasztos. Bogarászós, nézelődős merülés végén a safety stopnál mutatja Cat: cápa, mutatom: köszi láttam, ott úszott el…..aztán mutogat még mindig. Nem az a lényeg szöszi, hanem amelyik itt szunyókál előttünk. hoppá…. Pali bácsihoz izgatottan visszasietek: „gyere csak itt óriási cápa” mutatom. Befekszik a kicsike elé mindössze pár centire, és szemből villantja be, amit annyira nem értékel cápánk, így három villanás után elsurran. Én megesküdtem volna, hogy legalább két méter volt, mikor kidugjuk a fejünk a vízből, mondom, hogy ez k nagy volt, azt mondja Pali bácsi, hogy ááá, volt vagy 80 centi……(mindegy. lexikont egyelőre még nem tervezek írni. itt jegyzem meg, hogy minden, amit leírtam, lehet, hogy nem valós, magyarul túlzó és csak én láttam olyannak, annyinak és akkorának, ahogy az itt szerepel J)

agota_5961.jpg

 

Mabul, Kapalai 3. rész

Harmadik nap nincs jegyünk Sipadanra, így jöhet Mabul és Kapalai. Készít fel minket Dani, ez nem olyan, mint Sipadan, ez makrós hely. Képzeltem sötét homokot, kis látótávot. Ehhez képest a merülések végére akváriumban végzünk és a makros, keresgélős részek is izgalmasak voltak nemcsak a fotósoknak, hanem nekünk is, főleg hogy guidjaink mutatnak mindent. Kapalai bungallói előtt frogfishel indítunk, a kis sárga csúfság a talajon szendereg. Szerencsés, hogy ezzel a fizimiskával is ilyen sokan kíváncsiak rá. Következő fellépő egy flumboyan fish pár méterrel arrébb, csodaszép mély színekben. Ilyet még korábban soha nem láttam, teljesen ismeretlen számomra, egész közel fekszünk hozzá a homokos aljzaton. Nézem, ahogy araszol előre. Nem zavarják az őt körülvevő nagy testek. Vadászik továbbra is. Egyszer csak egy átlátszó hosszú láb (én nyelvnek gondoltam, de Dr felvilágosított, hogy az is egy láb) csap előre, ragadja meg áldozatát és csemegézik el rajta. A merülésen mesterséges zátonyok között úszkálunk, rengeteg nudi branch, egész apró kis murénák, rákok. Merülésünk utolsó részében a homokos részt akvárium váltja fel, itt már a korallok között nézelődök, halak játékát követem, szerencsére felnézek, így látom, hogy Ben mutatja, hogy pár méterrel előttem egy óriási muréna, így a fejünk nem ütközött össze…leaf scorpion fisht mutat Ben, egyből kettőt, mert egy kevés lenne. Ez így jó lesz, gondolom, tetszik ez a terep is, de nemcsak nekem, mindenki lelkes továbbra is.

Mabuli merülésünknél céltudatosan indulunk, semmi felesleges úszkálás, ugrás után rögtön zúzunk le pygmihez. 30 méteren vár minket elvileg, Ben keresi a lámpával, gyorsan meg is találja. Józsi bekészíti a gépet a gorgonia elé, mutatja, hogy menjek mellé, és ahogy beszéltük az lesz a feladatom, hogy hátulról adjam az élfényt a pygminek. Élfényt. Bakker az élét megvilágítanám, ha látnám, de a kis lovacskát sem látom. Aztán csak előkerül, világítom veszettül, nézem, hogy villan-e a vaku. Hát, nem igazán. Ójajj akkor lehet, hogy én rontok el valamit….Nem néz rám rosszallóan, így talán mégsem én vagyok a szűk keresztmetszet. Pygmicske (azért a képző, mert van vagy 3 mm az egész) repked egyik ágról a másikra, mint pompom a mesefilmben. Hajszálvékony kis farkincájával ügyesen kapaszkodik meg mindannyiszor utazása után. Tündéri látvány, már amikor látom. J Aztán egyszer csak egy rúd végén megjön egy Gopro fentről két vakuk között, majdhogynem koccan az objektívvel. Gopro kitartó, de hogy ebből mi látszik majd a felvételen?!…búvárember türelmes, Józsi nem morog a kukucskamera miatt, tovább próbálkozik, a vaku már egyszer-egyszer villan is, aztán dob egy ok-t, hogy most már mehetünk. Utólag kiderül a kép sajnos nem lett tökéletes, fotózni tömegben nem lehet. 30-ról emelkedve folytatjuk, deko nélkül megússzuk, csemegézhetünk továbbra is a fal mellett. Merülésünk végén találkoztam az eddigi legédesebb halacskával, amit eddig láttam. Volt vagy 5 cm hosszú, kellemes barna szín nagy fehér pöttyökkel, fehér oldalsó uszonyai úgy hullámoznak, mint egy katalán táncos ruhája. Hosszú keresgélés után megtaláltam: baby spotted sweetlips fish.

Mabul paradise dive-n megyünk a mandarin halacskáért. Cat felkészít minket, először lesz egy csikóhal, aztán egy teki, és utána jöhet a mandarin. Ugrás után zöld lébe érkezünk, mit fogunk itt látni, te jó ég, de hamar kitisztul a látómező szerencsére. Cat hamar a csikóhalnál csörömpöl, rá is tapadunk mindannyian. Józsi beállítja a kamerát, mutatja, hogy ne menjek semerre, hátulról világítsam csak. Aztán kezek, kamerák mindenfelől, jön a dzsuva, sikerül a homokos talajról uszonnyal indulni valakinek. Látom, Józsi rázza a fejét, menjünk innen, mutatja, nem tud képet készíteni a homokviharban. Én maradok még egy kicsit, mert Gergőnek a kompakthoz is próbálok világítani. Már csak ketten vagyunk, de aztán Józsi is jön vissza. Kell neki ez a csikóhal. Lámpát tartom rendületlenül. Arra figyelek, hogy nem az objektívbe kerüljön a fény, a fénycsóva elfut a kamera mellett. Röpke negyedóránk ment rá egy képre, de utána mutatja a víz alatt, hogy azért lett jó kép, nem volt hiábavaló próbálkozás.

Ismét csilingel valamelyik guide. Mutat a homokos talajra, fotósok rohanják meg a kis kerek valamit. Mint a mediamarkt-ban kiárusításkor olyan nagy a tömörörülés. Vállt-vállnak vetve nézik a kis teremtést, én fentről mosolygok mindezen, aztán oszlanak, ebből nem lesz díjnyertes kép senkinél. Pár lapátolás után feltűnik egy fekete fehér kígyó, Józsi portréra beáll, remélem nem hív ellenfénynek, kígyókkal nem barátkozom. Csíkos úr veszettül küzd valamiért a homokban, először csak a feje, majd az egész kígyó copperfildeset játszva eltűnik a homokban. Homokpad alján épp csodálnék egy bohóchal családot, amikor Ben fogja meg a vállam és fordít el 90 fokkal, egy termetesebb kalmár felé. Szép világos halványkék, csodálgatjuk, majd elveszítjük a csapat felét. Palackok fénylenek jobbra, elindulunk hát arra, akkor látom, hogy Cat egy mesterséges zátonyon keresgél nagy elánnal. Józsi is már mellette. Na itt lesz a mandarin remélem. Cat mutogat, és feltűnik a kis sötétkék apróság. Hát ő is kisebb, mint amit vártam. na világítsunk! de hát ez mozog mint a hiperaktív kisgyerek, el is tűnik nagyon gyorsan. Vagy egy jó 10 percet sasoljuk még az erdőt, de mandarin úrfi sehol. tovább indulunk, kicsi elsüllyesztett hajóroncs tetején egy méretes teknős fekszik, azaz pózol emelt fejjel, méltóságteljesen. Nincs az a kameraállás ahonnan ne fotózták volna le. Teki elhúz fel levegőért. Téma hiányában meg gondoltam időnk is a végéhez jár, biztos kellene felmenni, amikor egy jó méteres kalmár érkezik. Sötét testén úgy futnak a fények, mint egy ledes kirakatdísz. Fentről követve úszok utána, csodálom, amikor valaki beúszik alattam, gondoltam valamelyik lelkes merülő társ az. De nem, hanem teknősúr méltóztatik visszafeküdni szokott helyére, nagyon nem zaklatta fel a sok búvár jelenléte. Na most mutat cat, húzás fel, 57 perc 100 bar. ilyen sem volt még.

agota_5778.jpgMabulra esténként ki lehetett menni a bázis hajójával. Furcsa kettősséget mutat a sziget. Egyik oldalon drága bungallók a turistáknak, másik oldalon pár lépéssel arrébb a legnagyobb szegénység. Sok időnk nincs a szigeten tartózkodni, csak sétálgatunk a helyiek között, akik vagy közönyösen fordulnak el, vagy pár ringlit reményében mosolyognak a kamerába. Leginkább gyerekek szegődnek utunkba, akik pénzt nem kérnek, csak az óriás lépteinket próbálják követni, pózolnak rendületlenül a fényképező láttán. Ők már hozzászoktak a turistákhoz, nem vagyunk nekik különösebben érdekesek. Szívem összeszorul sokszor, nagyon sok a beteg kisgyerek, a szemük, bőrük valamilyen fertőzéstől sebes. Mindez teljes Sabah tartományra igaz egyébként, ahol az emberek, több mint egyharmada a mélyszegénységben él. Próbálok nem visszaélni a fényképezővel, nem cirkuszban vagyok, nem mászok az életükbe. Csak aki engedi, arról készítek pár felvételt.

Este nekiesek a reef könyveknek. Vagy négyet-ötöt magam elé veszek, elkezdek jegyzetelni, hogy miket láttam. Telik a papír nagyon gyorsan. Lehet, hogy felesleges is kiírni egyesével. Egyszerűbb lenne, hogy trópusi halak….És ami a lényeg, hogy mindenből sok van. Képtelen az agyam megjegyezni az összes mintát, szint egy-egy fajon belül, így annyit írok fel mindössze, hogy snapperek, sweetlipsek csíkos, pöttyös, kicsi, nagy, batfishek, sügérek (na abból olyan igazi óriási azért nem volt, de volt olyan, amelyik többször körbeúszott, hát közös fotóra nem dugtam össze vele sem a fejem). Doktorhalakból sokféle, papagájhalak sem szűkölködtek mintázatukat és számosságukat tekintve, szegény napóleonhalak alig kaptak már figyelmet a nagy kavalkádok közepette, az angyalhalak, vitorláshalak, pillangóhalak pedig már csak a statiszták szerepét kapják. A homokos talajon kis szempárok figyelgettek kifelé, Gergő fotózza is őket, megtalálom a könyvben a fajt, nekem eddig ismeretlen volt (magyarul nem is tudom) yellowbarred jawfish. Apró halakból, rákokból sincs hiány. Tisztogató garnélák, languszták, üveghalak, apró bohóchalak, bohóchalakból is természetesen többfajta, a kommersz némó mindenfelé, de van itt panda clownfish, pink clownfish, stb….mi volt még? matis shrimp, leaf scorpionfish, krokodilhal rengeteg, kőhal, skorpióhal, kékpöttyös rája, üveghalak, nudi branch-ből legalább 10 félét láttam, a nevüket nem írtam ki, volt egész pici is, kb 1,5 cm hosszú, hogy gyerek volt-e vagy póni, nem tudom. Soft és kemény korallok, táblakorallok, óriási szivacsok….. Aztán a csoportokban nem maradtak el a vörös soldierfishek, travellerek, egy-egy tonhal,  a sárga farok úszójú kék fusilierek és egy rakat másik hal, amit egyrészt meg sem jegyeztem, másrészt, ha folytatnám, így írásban már unalmas lenne….

A negyedik nap táján muszáj kihagynom egy pár merülést, hasogatnak az izmaim. Pihenni kell, nem akarom túlterhelni magam. A pihenő az izmoknak jót tett, kész vagyok a következő merülésekre. De sajnos következő estére már legyengülök. Hőemelkedés jön szépen….majd láz. Ezt ki kell aludnom, mert holnap Sipadan vár még. Sajnos a láz maradt, így én is. Utolsó napi 5 sipadani merülést akármennyire szerettem volna, lázzal nem mertem vállalni 🙁 Összességében a többiekhez mérten nagyon keveset, mindössze 15-t merültem. Az érdekes az, hogy hiányérzet mégsem maradt bennem. Mivel élményekért jöttem és nem merülés számokért, nem távozok üres kézzel, azaz fejjel, agyam vizuális központja alaposan feltöltődött ezen „kevés” merülés alatt is.

agota_6237.jpg

Borneo:

Sempornából kis mikrobuszokkal indulunk el Sandokan felé. Jó 6 órás út várt ránk. Mivel a láz miatt innom kell bőségesen, nekem már Sempornában nagyon mennem kellene ki… De hát nincs hova. Elindulunk az autókkal, de az út mellett sem étterem, sem egy warung, sem benzinkút, semmi. Maradna a természet lágy öle, de ott meg ömlik az eső. Számolok magamban, de feladom, jelzem, hogy álljunk meg. Így esőkabátban zuhogó esőben, két mikrobusznyi ember mellett eljött a pillanatom. megkönnyebbülés J

Az út mellett végig rengeteg olajpálma. Azaz csak olajpálma. Ültetvény-ültetvény hátán. Van ahol teraszosan ültetik a fákat. Mint Balin a rizsföldek, itt úgy rajzolódnak ki a pálmaültetvények. A zöldellő bujaságot barna földutak tagolják. Pálma, pálma és pálma. Ameddig csak a szem ellát. Az út meg csak nem fogy. Folyamatos előzések. A kis kocsink alig cammog fel a hegyre. Az utak hol vannak, hol nincsenek. A pénztelenség meg a természet megszabdalta rendesen, a földmozgások miatt az aszfalt néhol érdekes formát vesz fel. A pálmaligetek között a nagy esőzéseknek köszönhetően bővizű barna folyók mindenfelé, vasszerkezetű hidakkal, mint ahogy azt a délkelet ázsiai háborús filmekből ismerjük. Aztán egy híd már a sötétben, annak sem korlátja, sem aszfaltja nincs, csak úgy van a két part között, döcögősen is megyünk át rajta. 5. óránál ismét felszökik a lázam, itt már kezdem a pokol útjának érezni ezt a távot. Este a rubophen plusz antibiotikum, no meg a kényelmes és nem utolsósorban csendes, kellemes klímájú sandokáni szállodai szoba megteszi hatását. Reggelre frissen ébredek. Láz sehol. Így mehetek a többiekkel. Reggeli után a sepiloki orángután rehabilitációs központba érkezünk. Etetésre várunk a szaunának beillő tűző napon. Gépek bekészítve, mindenki feszülten vár. Amíg a főszereplők érkeznek, mókus szalad be, pillangókat fotózunk, majd egyszer csak aprócska orángután jelenik meg az etetőn, majd egy pár makákó. Még egy kicsi orángután, vékonyka egyem meg, majd egy terhes anyuka. Játszadoznak, nem sietnek, nem produkálják túl magukat, minket észre sem vesznek. Megvárjuk, míg eltűnnek, majd elindulunk kifelé a parkból. Jobbra tőlünk mozog a növényzet, látjuk, hogy egy orángután a mellettünk levő sétányon van. Még egy, ott is egy, nézd…mutogat mindenki a másiknak. A helyi vezetőnk is kezd izgalomba jönni, mutatja, gyerünk előre, pár méterrel arrébb összeérnek útjaink, ott várhatjuk őket. És tényleg jönnek. Még egy még egy és még egy. Összesen négyen vannak centikre tőlünk. Itt már vigyázni kell, mert annyira közel vannak. Helyi vezetőnk egyre idegesebb, mert ezek a majmocskák nem játszadozni jöttek hozzánk és nem is kajabemutatóra. Itt már ők a nagyfiúk, még ha csak a derekunkig érnek is… az egyik érzékelteti is ezt erőteljesen, Dani gépét venné el. Dani higgadt fiú, nem esik kétségbe, kamerát átadj másnak, hagyja, hogy a nadrágját húzgálja az orángután. Egyre csak táncol az orángután csapattal. Zsákutcában van, a járat végén őserdő. Én itt feladtam, elindulok a kijárat felé. A vezetőnk mondja, hogy nagyon szerencsés „denjiel”, hogy ennyivel megúszta, meg hogy ő még ilyet nem látott. Hát kis magyar csapatunknak különleges produkciót mutattak az orángutánok, míg mások videofelvételen ismerkedhetnek velük, mi lepacsizhattunk velük. (mármint a bátrabbak természetesen)

agota_6017.jpg

Kinabatangan folyóhoz ismét esőben érkezünk, esőkabátokat fel, esőben indulunk meg felfelé a folyón kis csónakokkal. A Borneo Nature Lodge-ben ebéd vár, utána rövid pihenő. Megtudjuk, hogy a folyóban nem lehet úszni a krokodilok miatt, hogy a villanypásztor a lodge körül a vad elefántoktól véd. Két órás hajókázás következik a folyón, várnánk elefántot, de az sajnos ma nincs, de van fekete sárga csíkos kígyó fölöttünk a fán (ojajj), aztán egy hornbillszerű madár (vagy lehet, hogy pont hornbill) sárga csőrrel. Másik hajónk izgatottan int, hogy forduljunk vissza, Dóri észrevett egy orángutánt. És tényleg ott van, a kicsinyével a hasán ül a fák tetején. Percekig figyeltük, ahogy csemegézett. Utána borneói nagyorrú majomsereg készülődik esti pihenőjükhöz a magasban, de előtte még bemutatóznak nekünk egy rendeset. Van anya a kicsinyével, artista számok oda vissza a fiatalabb generációtól, a legnagyobb hím nincs formában, vagy már nagyon fáradt így csak a hátát mutatja nekünk. A folyón továbbhaladva makákók ugrálnak a part menti fákon mindenfelé. Egy termetesebb gyík a fán pihen, egész közel megyünk hozzá. A másik csónak egyszer jelzi, ők látták egy krokodilt is….kétórás hajózás végére a fények is eltűntek, szürkületben érünk vissza. Vacsorára készülve a szálláson elemlámpa az ég felé mutat, magasban a fatörzsön egy lamur kapaszkodik és néz ránk rémülten az erős vallatófényben

Ismét elégedett mindenki, vacsi után szétdől a csapat, a dzsungel zenekar nyomja egész éjszaka az altatót.

Reggeli után a Gomantong denevér barlanghoz készülünk. Már messziről érződik a guanoval telt barlang „illata”. A bejárata pár perc sétára van, a dzsungelen át jól kiépített fa ösvényeken keresztül mehetünk. A barlang hatalmas. Az impozáns tér már a bejáratnál megmutatja magát, hogy ide érdemes bemenni. Fejünkön esőkabátban araszolgatunk a szarban (bocsánat, de ez az, akárhogy hívjuk is) befelé, csótányok a falon és a lábunk alatt. Egyszer a gyomrom nemet mond, szaporázom lépteimet kifelé, ügyelve, hogy el ne essek, szerencsére nincs dráma. Újabb próbálkozás, zsebkendővel teljesen elszorítom az orrom, szaglást teljesen kiiktatom így végigjárható a barlang (hozzáteszem a többiek simán bírták a szagokat, én vagyok csak ilyen kis mimóza). Belmagassága 90 méter, felülről több helyről is kap fényt, ezért a fotósok is csemegézhetnek. Újra eljött a pillanat, amikor megbecsülöm, amim otthon van. A kis lakásom, a munkám, ugyanis itt a barlangban az orrfacsaró bűzben kis viskók, abban is laknak és dolgoznak. Denevérfészket gyűjtenek, amit éttermeknek adnak el. Kemény meló ez is, ráadásul egyre értéktelenebb szerencsétleneknek. Barlangból visszafelé az faágak ismét összemozognak felettünk, egy orángután egyik majd másik keze már látható a magasban, úgy 20 méterrel fölöttünk. Na ez sem mindennapi. Aztán közvetlen mellettünk mozog a növényzet kiállt mindenki, hogy itt van itt is egy itt is egy, újabb faj bemutatózik nekünk, vörös levélmajmok fogyasztják a faleveleket mellettünk.

Kuala Lumpur:

Sandokani reptéren már rutinosan kezdjük a kézipoggyász rejtegetés játékunkat. A gond csak az, hogy nincs hova, mert hát tömeg az nincs, láthatatlannak itt nem fogunk tűnni. Mindez csak azért érdekes, mert a megengedett kézipoggyász súly 7kg és 1 db. Na ez nálunk van ahol eléri a 4db-t jó 20 kilóval. Szerencsére a szigor nem üti fel fejét, így simán átcsusszan mindenki büntetés nélkül. Kuala Lumpurban első programunk a Petronas Tower megtekintése, mondják nappal nem jók a fények, majd este lesz érdemes fotózni, de azért nézzük csak meg rohamléptekben. Szerencsénk van, kék égbolt, fehér felhőkkel, polárszűrő sem kívánhat jobbat, így sikerül egy pár képet készíteni. Torony aljában a szökőkutak játszadoznak, azt figyelem, meg a mindenféle nációt aki összegyűlik itt. Hűsölnék a közel 40 fokban. A PT-tól átrobogunk kisbuszunkkal a tv toronyhoz, időnk mint a tenger vacsoráig, így benézünk az újonnan nyílt akváriumba, csak mert a guide annyira ajánlja, aztán amikor megtudja hogy  sipadanról jövünk, elmosolyodik. Az akvárium tényleg csak arra jó, hogy belépőt lehessen érte szedni, tengert nem látott embernek sem túl változatos.

agota_6318.jpg

A tv torony 282. méterén van az étterem, ami jó másfél óra alatt körbeforog. A látvány pazar. Főleg, hogy naplemente készülődik, így a Petronas torony aranyló fényt kap, a látótávot megsaccolni nem tudom. Svédasztalról a gourmék szedik a mindenféle rákot, kagylót, osztrigát, azt mondják isteni. Sőt ezt többször is megismétlik. Az én fogam alá való nem nagyon volt, így a teli has nem fog felkavarodni a gyorsliftben lefelé. Közben besötétedik, próbálkozunk éjszakai világítás mellett a várost fotózni. Szuper látvány. Vacsi után séta vissza a tornyokhoz, ahol a turisták minden szögből és beállítással megörökítik a tornyot. Utolsó nap hazaindulásunk előtt meglátogatjuk még a Batu cave-t, ami egy hindu zarándokhely óriási Síva szoborral. Érkezik egy újabb trópusi záport mielőtt China town-ba indulnánk. A kínai negyedben van minden és természetesen ezek egyike sem közelíti meg az eredetit, de határozottan kínálják. Mivel nincs okos telefonom, így mellőzőm a 3 dimenziós díszítéssel ellátott tok vásárlását, üres kézzel hagyom ott a piacot. Nincs más hátra, tudja mindenki, jön a maratoni repülés. Szerencsére KL-Kairó között sikerül három ülést lefoglalnom, így kényelmesen vészelem át az utat, Kairoban marad energiám a piramis futamhoz. Piramisoknál tényleg csak egy gyors futamra van időnk, viszont mivel kora reggel voltunk, a hőmérséklet kellemes, nincs tömeg, és az ég kék-fehér kontrasztja ideális hátteret ad a piramisoknak. A képeket nézve már úgy érzem, hogy a szaturációt vissza kellene húznom, de nem teszem. Jól esik a szememnek a giccses egyiptomi kép.

Ilyenkor jön a kérdés: Visszamennél? Megérte? A válasz egyértelműen: Igen. Igen. Örülök, hogy kezdeti aggályaimat legyűrtem, jobb döntést nem is hozhattam volna. Egy biztos, hogy egy álommal így már kevesebb maradt nekem, mert ez teljesült.

Földesi Ágota 

 


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Aktuális események:

OWD-kezdő búvártanfolyamok
Tréning: november 25.
Tauchturm: december 9.
Akció, december 15-ig: Északi Szafari: 2019. április 14-21

Barlangi bújócska

Blogtár