Majdnemmerülés. Mintha egy poros mesekönyvbe lapoztam volna csak bele. Ismerős szörnyek, árnyak bukkannak elő, idézik a helyeket ahol jártál már, valóságban vagy képzeletben. Megtett utazások sejlenek elő, vagy olyanok, amiket évtizedekkel ezelőtt mások tettek meg. Nem csak a könyv lett poros, megfakultak a jelmezek, por lepte be a mézeskalács házat, rojtos a köpönyeg és elöregedtek az utat szegélyező fák. Mégis meséket idéz minden.
Ezzel valószínű nem sikerült leírnom azt a hangulatot, amit az egykori Tata Fényesfürdő hordoz – mert hogy ott jártam, életemben először. Mindaz, amit hallottam, az történelem. A 60-as években kezdődő magyar búvárkodás pár fejezete íródott itt. Tata a tavak városa. Meleg, 22 fokos, bő források ontják a vizeket, amik nemcsak tavakat képeznek, hanem egykor a Dunáig terjedő lápvilágot hoztak létre. Ma ebből az ingoványos, forrásokat ölelő természeti csodából kevéske maradt, de egy része pont a Fürdő területén ered.
Tehát kiszállunk a kocsiból és beüt a “meseország” feeling. Az egykor tertmészetből kihasított placcon állnak a régi CK bungallók, egykori vállalati üdülők, táborhelyi alkalmatosságok. (Úristen, hova lett az a vállalati kultúra, amikor a cégek pihenési helyeket kínáltak a melósaiknak???) Sajnos az idő nem állt meg, öregedő, kopott festék fakón, pattogva mesél arról, hogy a gazda mással van elfoglalva, vagy talán nincs is. Ahova Techbúvár barátom kísér, az más érzéseket ébreszt: a bázis. Kis faházikó, otthonos, árnyas hely 5-6 búvárnak.
A műholdas térkép fölé hajolunk és próbálom átlátni a foltok alkotta valós terep mibenlétét. Ez a Láperdő, ez a Körtés tó, ez itt csatorna, ez meg teljesen elzárt, védett terület, itt minden eredeti ingovány, itt van a Katonai tó, itt is vannak források, itt szűzforrás van (???) itt meg ez a kicsi a Feneketlen tó – mutogat Gábor. Így megtudtam a lényeget. Dehát nézzük a valóságot, fókuszáljunk csak rá a világra rendesen!
Maga a búvár medence ad otthont számos forrásnak, percenkét köbméterekben tör fel a víz a homokos aljzaton. Az egykori szénbányászat következménye képpen elapadtak a természetes források, mára azonban kezd az egyensúly kialakulni, visszatérnek a vizek eredeti medrükbe. Látványra egy körbebetonozott, ódon strandmedence, amiből most emelik ki az agyagot. Azt az agyagot, amit az apadáskor hordtak bele, hogy a medence funkció megmaradjon. Ma már ez az agyagréteg a feltörni akaró vizeket zárta el. A kotrás eredménye látszik: szinte forr a felszín, szénsavas buborékok emelkednek, buzog a víztükör az intenzív utánpótlástól. A tó vize télen-nyáron 22 fok, hozama percenként 22 000 literre tehető most, úgyhogy ellátja a város körüli tavak egy részét, míg mások saját forrásokból tápláltak.
Továbbhaladva a láperdő felé, ér az igazi meglepetés. Itt kezdődik az a rész, ahol az ember átlépi a küszöböt. A túloldalon nappal tündérrózsa virágzik, kacsák, mocsári teknősök birtokolják a kristálytiszta óriás akváriumot, amiben fentről égerfák nézik tükörképüket, lent pedig hatalmas, sose látott vízinövények kínálnak labirintust a lenti létformáknak.
A fantázia határtalan birodalma pont itt kezdődik, lidércek, manók különleges világa suttog az éjszakába.
Megidézett ez a hely és tudom, vissza kell térni ide. Búvárszemmel a víztől lobogó, fortyogó homokban lehet itt oktatást tartani, néhány palack erejéig, aztán meg kémlelni minél többet a páratlan természet gyöngyszemét.
Nyilván mindenki belevaracskolna a láperdő hívogató vizébe minden búvár. Nos, ha mindenki ezt tehetné, akkor paradox módon senki sem tehetné. Hetek, hónapok alatt eltűnne az, amit mostani formájában kínál. Tehát így kell rá vigyázni, így kell megcsodálni. Ez az egyetlen lehetőség. Oda kell mennünk. Fokozottan védett terület. Egyedülálló. Kiemelten ajánlott látnivaló mindenkinek, aki kirándul, szereti a természetet, esetleg, ha búvár. (Video búvárszemmel: bluedeepclub, marlin, saját film… majd lesz az is.)
A hely tehát alkalmas a merülésre, ráadásul egész évben, ami mellett , különleges vonzerővel is bír. Nálam bejön!
