Category Archives: Egyiptom

Brothers safari 5.- Salem Expres

Az egyiptomi fiúk egy konzervdobozra sem hasonlító vázlattal birkóztak gyöngyöző homlokkal, mikor szerényen kivettem kezükből a táblát és felrajzoltam egy erősen hasonlító roncs képét: a tragikus sorsú Salem Exprest. Hany egy olyan plasztikus elbeszélést tartott a tragédiáról, hogy egy gyengébb motívációjú búvár merülés helyett virágkoszorút helyez a vízre. Azért maradtunk páran, hogy leereszkedjünk, sőt, kacérkodtunk a behatolásos tervvel. Mivel csapatom vegyes volt, és Hany a rangidős nemlegesen bólintott, (2:1), tehát a logikus, ismerkedős terv merülését szorgalmaztam. Körbeúsztuk a roncsot, nem hagyva ki semmit, mutatva amit kell: a szétszóródott sok személyes tárgyat, mentőcsónakokat és poggyászokat. Mint egy vízió bukkantak elő elmémből a felpuffadt, hullafoltos torz áldozatok képei: a vizihullánál halottabb és zombibb rémséget kitalálni nem lehet. Ha nem lett volna áramlás, meg felejó látótáv, akkor lett volna jobb csak a merülés.

Tömeges roncsmerülők számára sem lehetett panasz, épp csak észleltük jelenlétük, kivétel egy duplatankú sötét alakot. Azt hittem technikai búvár, de mikor úgy tűnt, hogy összeveszett az árbóccal, és egyéb helyeken is belekötött a hajóba, akkor más szemmel néztem rá: készen állva a technikai mentésre: Ez abból áll, hogy az életét vesztett búvár felszerelési tárgyait még a víz alatt magunkhoz vesszük. Te Úristen! Az ilyen amatőrök miatt lesz a technikai búvár fogalom pejorativ értelmű, hiszen a felszerelés nem a biztonságot, meg levegőmennyiséget növeli csak, hanem a merülés terheit, meg a szükséges gyakorlatot is. Ezt vele valószínű nem közölték, ahogy azt sem, hogy úszni tudni kell, erővel, szuflával bírni, IQ sem árt ha van. Nos, a pali mint később kiderült csoportjahagyott orosz éppenwoter volt, akinek szimpatikus volt a mi csoportunk, bár én nem hagytam volna szólózni a vezére helyében, ha látható problémái vannak a vízzel.

Kiérve mondják a fiúk, csikóhal a horgonyon! Láttam? – Hát vazze, életem kevéske csikóhalrandija nem az Expresen tötént eddig. Kihagytam volna? Nem tudnék róla? Scrolloznak a kizáró okok, hiszen amit tudok ezekről a pici kis finom élőlényekről nem vág egybe a roncs fizikailag biztosított körülményeivel. Mikor előkerülnek a fényképezők már remegek: nem lehet, hogy nem láttam mit mutogatnak!? Nos, a képen ott virít egy kis fitos, Pipefish! Hát nem hiszem el, hogy tanult DM, meg Vörös tengerjárta öreg veteránjaim így szemüveg nélkül egy közönséges kis csőhalat csikóhallá léptetnek elő! Abszurdum, mint oktatójuk morgok rájuk egy pitbull elborult tekintetével.

Tobia Arba következik, ami laza kis gyakorlómerülés. Úgy hozzászoktam a nagy méretekhez, hogy a sekély kis tornyok közötti slalomozás mérsékelten lelkesített, a sok búvártól pezsgőfürdővé varázsolt víz sejtette, hogy a búvárkodás tömegsporttá vált. Azért a végére tök cool merülés lett, pár érdekes geg színesítette a fakó látótáv homályát. De hát én annyi mindenen mosolygom egyébként is, Iflap kontra Crash palackelzárása csak egyike volt a dolgoknak.

Brothers safari 4. – Nightdive

Emlékszem még arra, hogy olthatatlan szomjjal, minden merülésre kész vicsorogtam a tengerparton, csak mert még nem volt megtöltve a palackom. Ilyenkor ha éjszakai merülés került sorra, csak még jobban felszította a kedvet, főleg, ha forró nyár éjszaka nyomta ki az emberből a verejtéket és álmot. Nos, bevallom, az utóbbi időben már csak különös indokkal vagy hangulatban vagyok csak hajlandó a pihenésre szánt éjszakából éjszakai merülésre áldozni. Ennek egyik oka az, hogy kevés extra élménnyel kecsegtető helyet jegyezhetünk fel annak, aki túl van már pár tucat vadászó tűzhalon, spanyol táncoson, murénán és társain. Nos, ez a mostani éjszakai portya kötelező körnek ígérkezett, haladóimat vittem spec éjszakai, merülésre. Igaz, ezúttal a szafari legnépszerűbb éjszakai merülése indult valami össznépgyanús részvéttel, ezért olyan totál kiterjedő briefingre került sor, hogy szerintem merülés nélkül is megállta volna a helyét.

Lemerülve a vízbe, relative 20-mre lejtő letörés fogadott, olyan korallformációkkal, hogy El Shouna már itt szívembe lopta magát. Aztán a sok tűzkorall, liliombokrétákkal gazdagon, az integető kis szellemrákokkal, a féltucat dancerrel igazán kellemes emlékeket hagyott bennem. Előjött az egykori emlék, az óra 48 perces éjszakai akcióról, amihez majdnem itt is lett volna kedvem. Fegyelmezve magam, a 30-perces terv szerint a hajóhoz értünk, itt azért majd 10 percet mókáztunk a leszűrődő reflektorfényben. Na ez egy fullos nap volt, csak ha lehunytam is szemeim a víz alatt lebegtem, korallok között úszva. Na, ez a safari lényege!

Arab est: a szakács bedobja a tortát, a staff tapsol és táncol, Amir meg bohóckodik. Kicsit erőltetett műsor, a zene ugyanaz, ami a taxiból bömböl reggel a füledbe, ha pedig középre rángat egy szőrös arab férfi, hogy táncolj vele, akkor próbálj meg derűsen mosolyogni. Képzeld azt, hogy választhatsz: lehetsz lány, vagy fiú is! Óriási, cizellált, folklorikus tánc, bevallom belőlem maga a zene már elutasítást vált ki. Nos, ezzel voltunk páran egyformán így, amin Amir kicsit megsértődött, mi meg nem annyira, mint mondjuk Chris tehette volna.

Brothers safari 1. – Baljós előjelek

Ha tengerjáró emberként valamit is adnék a babonákra, akkor lehet, hogy komoly aggodalmakkal vágok neki a safarinak. Előjelek pedig voltak. Nem jó ómen az utolsó napokban hajót cserélni, ezt minden tengerész tudja. Az pedig, hogy a búvárruhám elcserélték, hazavitte egy távozó vendég egy hete, csak még egy sróf volt idegrendszerem feszülő húrjain. Ugyan egy hasonló neoprénnel kellett vigasztalódnom, meg izgulnom, hogy a túra előtt visszacseréljem. Ez olyan ügyesen történt meg, hogy a csoportom megelőzött a hajóra érkezéssel, legalábbis úgy hittem. Mégis én értem előbb oda – aggódva azon, hogy elvesztek. Na, megérkeztek örülve megint a viszontlátásnak, miközben uralni szándékoztam a méhkaptárnyi felbolydulást. Már csak egy baljós árnyék ugrott elő a fedélzeten: 180 kg ólmon kell osztozni huszonhármunknak. Na, rendeltem is 80 kg-ot tüstént, miközben vakartam a fejemet: ma semmi nem volt tökéletes még. Történt, hogy reggel még egy hazautazni készülő búvárom kereste hiába útlevelét, na itt is maradt az utazási iroda gondjaira bízva, arccal Kairo és a konzulátus felé, hogy harmadnap, kényszerű utazáshosszabbítással hazaérkezzen.

Tehát aznap nem én voltam az egyetlen aki aggódott, útban valami ismeretlen és szeszélyes fordulatokkal tarkított kalandtúra résztvevőjeként. Márpedig úton voltunk, Gota Abu Ramadán elkövetve a majdnem lehetetlent: checkdive, az eredeti súlymennyiséggel, lévén nem raktak fel plusz súlyokat. Fohászkodtam, hogy ne kelljen több problémát realizálni, erre egy szoba oda-vissza csere akcióját kellett levezérelni. Kiderült, másnak sem jött be a szoba: tehát van egy üres, mostohakabin a hajón, talán pont kísértettel? Ez lett az arab guidoké.  🙂

Ahogy a hatalmas és szép hajón mámorosan bóklásztam a többi utassal, a sok baljós jel kezdte értelmét veszíteni, az eligazítás és vacsora után pedig csak azt zsongta a hajómotor, hogy „Megyünk merülni, irány a Brothers kistestvérem!” Úton voltunk hát.

Lehetett vagy fél 12, mikorra az utazással telt a nap, meg járulékos fáradtság és a hullámok ringatása legyőzte az izgalmat: hamar álomba merült a sok utas. Lehunytam a szemem magam is miközben próbáltam kirekeszteni a sötét gondolatokat és aggodalmakat, míg rám tört a mélyalvás békéje. Csak ameddig szokatlan ringására nem ébredtem.

Brothers safari 2.- Szigetek

Valami nagy megkönnyebbüléssel, derűs jókedvvel néztem az ismerős világítótornyot, a darabka szárazföldet, ahogy kötelekkel rohangálnak a Zodiákok: kikötöttünk Big Brothersen. Mindenki viccnek hitte a reggel 6-os briefinget: nos tegnap reggel még a reptéren lézengtek, ma meg már a Brothersen ébrednek merülésre készen. Mindenki felspannolva várta a lehetőséget: a bekonferált kalandot. 60 kilométerre nincs szárazföld, térerő közelbe sem ér, szóval kinn vagyunk a nagy kékben. Csak le kell menni, hogy kicsit beszippantson.

A gond pont ezzel van, nemcsak a merülésvezetők ráncolják a homlokukat, a henem a 6os briefing résztvevői is.

Nos, az első három merülés vidáman le is megy: az emberek kicsit mérsékelt elvárásokkal néznek előrefele: ugyan örülnek, hogy az áramlás vitte őket, ezért szerintük nem is túl erős, nagy Napóleonhal is volt pár, Numidia roncsa is bejött, a szigetreszállás is parádés volt. Csak cápát látni azt meg ráérünk a következő napokon is. Szóval szép falak, igazi dropoff merülések voltak.

A második reggelen Big Brothers, 3 csapatban rajzunk ki, ugrás Zodiákból, cél az Aida roncsa, 35ös max mélységgel figyelni, a mélységbe lógó vastömeget, majd továbbúszni az áramlással, ahogy az előző alkalmakkor is. Nos, szó volt áramláspontról, átmeneti szembeúszásról, szóval mindenki felkészülten futott neki annak, amire nem lehet felkészülni.

Mi mint harmadik csoport ugrottunk, de mintha mosógépbe érkeztünk volna, az áramló víz ellen rögtön evezni kellett, nehogy a reef tetején ragadjunk. A csapatot szétfújta a víz aztán ahogy rendeződtünk, ott találtuk magunk a Numidia tetején újra. Ezúttal szembeáramlásban. Na, ráfeküdtünk a vízre, egyenesen, húzódva a visszaáramlásokra, az állóvizes foltokra, próbálva a 30as mélységgel, mivel a roncs miatt idáig ereszkedtünk. Araszoltunk előre, egészen az első kiszögelésig: ott olyan erővel folyt a víz szembe, hogy a szájreduktor és az octopus egyszerre kezdte fújni a levegőt. Hátranéztem, változó sikerrel tempóztak áramlással szembe, ki lemaradva, ki előretörve. Nos, az én szirtemnél akadtak meg ők is. Lestem az alkalmat, hogy jelezhessem a fordulót mindenkinek: falba ütköztünk.
Roncsig visszavitorláztunk, ezúttal 8 méteren próbáltam valamit haladni a tervezett irányba. Fal! – ahogy az áramlás ugyanúgy megállít, kapaszkodásos technika jön, lobogunk mint zászlók. 30!- mutatja Fecó, a többiek is kerek szemekkel bólogatnak. Fél kézzel kapaszkodva lobogok, rántom elő a decoboját: ez szerintem egy nyilvánvaló effektje a befejezésnek. Mint falevelek a szélben, úgy kapja fel a csapatot az áramlás, aztán visz a zátony felett. Tova… Igyekszem a reef mellett maradni, mert talán a Zodiac itt talál meg legkönnyebben. Felbukkanva a safety stopból már a túlsó oldalon sodródtunk, a zátony mellett, számoltam 20 percet, mire a hajóhoz érünk. Biztonságban voltunk, de mindenkiben lobogott még az adrenalin, ahogy erősebb erővel kerültünk szembe. Erre mondjuk a méretes hullámok is rátettek, de mindkét arab guide egy egy Zodiákkal, meg szürke arccal jött vissza értünk. Azt hiszem, szakmailag aggódtak a helyzet miatt, ahogy Brothers bebizonyította, hogy tényleg tud meglepetést, illetve életveszélyt produkálni: az előző két csoportot is elfújta a nagy víz.

Ezek után kis hangulatváltás jött: kollektív szavazat alapján Big Brotherssel végeztünk, irány a Small, aztán éjjel mehetünk is Elphinstonera.

Egy foxshark és kicsi szirti cápa tűnt fel a merülések során, nagy Napóleon is volt, bár nem mindenki látta a felhozatalt, hangulatilag jól sikerült mindkét merülés, miután este már Elphinstone felé szeltük a hullámokat.

Éjjel, útközben ütött be az egyiptomi valóság, aminek a végeredményét említem: Safagánál merültünk két Abu Kafant, amiket szép merülésnek írnék le. Sikerült végre mosolyogni, mikor este tényleg megindultunk Elphinstone felé.

Brothers safari 3.- Elphinstone

A reggel hatos briefingen komoly a tolongás, mégis kései: mire öltözni kezdünk már 3 speedboat érkezett Marsa Alamból, így megelőztek a merüléssel. Harmadik csoportnak érkeztünk: a terv az volt, hogy a platón pihenünk ha nincs durva áramlás: cápa meg csak jön, ha figyelünk! Lassú áramlás volt, nyugalmat sugárzó, a víz pedig nagyon tiszta és kék: olyan, mikor ujjong az ember a látványtól. A plató alattunk terült el, mint egy nagy, legörbülő orr, nyúlt kifelé, lassan lefelé görbülve. Szép volt nagyon, miután elhagyott bennünk egy szembejövő csoport, egyedül voltunk a kékség peremén, ezen a korallokkal benőtt fennsíkon. Nos, a kedvező körülményeket kihasználva elindultunk kifelé a nyergen.

Harminc alá érve a nitrogén csak fokozta a körbeölelő áhítatos nyugalmat. Körbenézve a társaim mozdulatait és buborékjait figyelve nyugtáztam: mindenki nyugodtan lélegezve lebeg. Alattunk hasadékok csábítóan integetnek, a kékben egy barakkudaraj kőröz, azon túl feltűnik egy oceanic whitetip. Szóval cápa megvan, mi kinn a szélen, mélyben, ideje fordulni: most jön a szembeúszás, némi kockázata. Nincs jó hatással az ilyen a levegőfogyasztásra, ahogy az semmikor sietést imitálva átvág előttünk egy másfeles szirticápa. További pár perc kimért emelkedés után elérjük a peremet, de itt is szembe jön a víz: ötlettől vezérelve a négyméteres plató felett átlendülve irányba veszem a plató túlsó felét. Hátha itt más a helyzet. Nos, a plató közepén egy mélyedés fogad, édeni kis korallövezet, mint egy amfiteátrum: Napoleon, muréna, és berzenkedő nagy sügér fogad. Nos, itt le is horgonyzunk a safety stop idejére a nulla sodrásban nyugalmat lelve. Süt a nap, és valóban csak körülöttünk áramlik a víz, ahogy a korallkert közepébe befészkeljük magunk. Sóhajtozom, míg benem futnak a levegő jelentések: merülés vége, felbukkanunk, bennem ott az érzés: ez volt az utóbbi két év legjobb merülése! Azt kaptam, ami nekem tetszik – nagyot, és szépet ettől a merüléstől. Csak nézek sandán Chrisre meg Crashre: a két paliból ugyanezek a benyomások sugároznak, szemük még mindig befelé dülled, szájuk mosolyog. De a többiek is ilyennek tűnnek.

Következő akció: nem jut pár, miután a többiek kettes egységekbe fejlődtek. Elöl, hátul profik, középen haladók, én meg kinn oldalt a nagy kékben. Cápacsali mondták, amiben spec igazuk volt: ha a cápák kerülik a búvárokat, a reef közelében úszást, akkor határozott oldaltávolságban van esélye találkozni velük. Nekem meg ott volt a kamera is, úgyhogy gondtalan körbenézegetéssel úsztam a csapattal. Két esemény történt: egy nagy Napóleon jött oda hízelegni, dörgölőzött a kezemhez, és játszott főszerepet a kamerának. Másik kalandban cápáé volt a főszerep, ami fonák módon közvetlen a falnál, a csapat alatt úszott el. Hát, speciel én a nagy figyelő maradtam le az eseményről, hiszen a távolság és a reef kékje elnyelte a kontúrokat.

Ötven perc alatt végigcsorogtunk az áramlással, ha pedig a többieknek lett volna elég levegője, akkor én ott marasztaltam volna sütkérezni mindenkit a reggel felfedezett korallkertünkben.

Délután part mellett köt ki a hajó: dugong és teknőshajtást konferálunk be. A csapatommal komoly szisztémát fejlesztünk ki: széthúzódó csatárláncban indítunk keresést. A motorcsónakos start után egy perccel már teknőst látunk, aztán egyiket a másik után legelni a tengeri fűben. Nyolcig számoljuk a lomha cserepeseket, aztán már csak a dugongokra fókuszálunk. Mintha meghívásra érkezne, jön szembe, nyomában vagy tucat búvárral, akiket le is hagyva előttünk csinál egy hanyatt fordulást, majd arccal a fűre ereszkedve mint egy porszívó kezd lakmározni. Nem zavarja, hogy elüti a kamerát, csak jön szembe, én meg hátrálok. A Geographic este becsengetett a felvételekért, de nekik nem adtam oda. Pedig csináltam még pár snittet egy bigyókáról, ami inkább egy anemona helyet kereső alakja volt, miközben medúzaként úszott. Sünhalon meg pár homoki angolnán kívül más nem jött szembe, mi meg 65 perc merüléssel visszaértünk a hajóhoz. Komolyan feszítette keblünk az öröm, hogy a dugonggal csak a mi csapatunk találkozott, azaz nekünk szerencsénk volt. Mutatom a naplómban a 4 jegyű merülésszámot: első dugongos merülésem, ha megbocsútasz! – mondom, köszönve magamban a nekem is jutó kezdők szerencséjét.

Este: nightdive, number one!

Folytatjuk még