Category Archives: Egyiptom

Safari előtti hullámok

Sms hegyek, utolsó Emailek, indulás előtti utolsó hétvége a safarizóknak. Na, tény, hogy kicsit háttérbe húzodott a netkaffe látogatás, de hát dübörögve gyártja a bázis a napi merüléseket 3 hajóval. Természetesen mindenki szellősen, kedves csoportjával merül, nem ám csak úgy öszevegyítve 30 szibériai snorkelessel, meg lelkesen tapizó arabus búvárfiúkkal. (ezek szerint félúton vagyunk egy német bázis szolgáltatási nivója felé, még ha ez az út hosszú is) Ennek szellemében furcsának tűnik, hogy a safarihajóról, meg általában a bekonferált nagy kalandból semmi hír.

Nos, tegnap a Queen Hannah mellett kötöttünk, ami egyre közelebbről egyre csábítóbban dobogtatta meg a szívemet. Crashel álltunk a fedélzeten, csak néztük, és megállapítottuk, hogy újfent jó cserét csináltunk ha csak az úszótestre is gondolok. Azért fogtam a telefonom, hívtam a managert: Te, akkor végleg fix, hogy melyik hajóval megyünk? Bárhogy is ismerem a helyi viszonyokat, tudom, hogy nem megnyugtató a végleges választ lebegtetni, de itt szabályok vannak. A magyarázat, hogy a Brothers zóna engedélyt elvették a Queen Hannahtól pár hónapja, nos, még a mai napig nem kapta vissza. A safarit eszünkbe sem jut áttenni északra, marad a kontraktban foglalt: azonos, vagy jobb hajót az ügyfélnek!

Szerintem méretre, komfortra sikerült megtalálni, a managementben használt Emperor név meg sokat nyom a viszonyokat ismerők előtt. Igen, a kicsike angolokkal futó, másodéves hajó. Ezúttal már több csere nem várható. Ha valaki az útrakelő csapatból izgul, olvasson tovább: van itt számára pár aktuális infó még.

Tiszta rémálom

Reggeli helyett Von Ulrich kommandoval le déli provinciákra, a külső hotelekből vendéget hozni, majd kiegészülő járattal bázisra érkezni. Csak mert szombathelyi színekben Doktorom két hölgyet protezsált a hajós túránkra. Jó indulással vágtunk neki Umm Gammarnak, két merülés, két intro után becsületesnek éreztem a napomat, az áramlás, szél, hullámzás, hőmérsékleti faktorok pedig ugyancsak jó közérzetet biztosítottak. Pezsgő, vidám kis nap volt, csakhogy ne érjen simán véget, egy rémálom öltött testet sietősen. Transfer végén összegzem a bankóimat, két kézzel kutatok zsebeimben, telefonok, irattárca, minden játszik, majd lezseren pakolok visszafele amit érek, pénz átad, zsibbadtan taxiajtó becsap, és huss! Integet a vigyorgó söfőrnek. Egy nehéz sóhajtásig, mikor is hideg kéz a gerincemen végigsimít, fejbőr bizsereg, szív hevesebben ver, ahogy zsebeimhez kapok: az ülésen hagytam a briefkót!!!
Szemem még a távolodó kisbuszon, karom már integet, de hiába, a forgalom kegyetlenül beszippantja a járgányt. A hömpölygő áradatból Ulrichkal kiragadjuk csikorogva fékező első járgány, majd belekergetjük a sofőrt az üldözéses autózásba. Izgalmas hajsza, miközben pereg a homokóra: ahogy fogy az idő, úgy nő a távolság köztem és erszényem között. Miért volt benne útlevél, meg pár egyszer majd hiányzó okiratocska? Se cím, se telefon becsületes megtalálónak miért nem? Megannyi kérdés, ami öngólként számolható. Elővigyázatlanság, több hatványon. Így aztán egy kör után újra a főúton állunk, két oldalt monitorozva a forgatag megannyi buszát, figyelve a függönyös négykerekűt, ami történetünk kiindulópontja. Telefonos intézkedés, Metad a cég lelkiismeretes főintézője elindítja a helyi kapcsolatokat, hátha a sofőr előkeríthető. Fura egy hely Egyiptom, sosem tudni, hogy itt mi, miért, hogyan működik, kerültek meg már olyan dolgok, mik máshol bizton eltűntek volna. Az én kis bankótartómmal is ez történt.
Bevallom, a táskám kifordítása hozta meg a sikert, egyben a rémálom végét, ami már a május 9-i hazautazásomra is árnyékot vetett. Fuuu! Hegyoldalnyi szikla gördült le a szívemről. A búvárkodás vagy ellazít, vagy kikezdi a gondolkodást. Ha a fáradtságra fogjuk a koncentrációhiányt, akkor is vitatható az eset. Egy biztos: baj nem történt, de legalább ciki kis tanmese kerekedett a dologból.

Régi csapat, új kalandok…

Rezeg minden, a hazai team azért hazai: saját tanulók, barátok, funklub. Ha meg arra gondolok, hogy exkiképzőm és oktatóm Munkácsi Sanya emberei is régi jókedvvel üdvözöltek, akkor meg pláne megvan az inspiráció. A konfiguráció is fix: nevezetes Ulrich Prof von Gábor kollégával megtámogatva a Miss Elenorával (amúgy kedvenc hajómmal) nyomulunk, ez heti programként izgalmasnak ígérkezik. A checkdive is komoly színeket vitt a mai napba: több fokozatban birkóztunk a kisúlyozási, beleérzési fronton. A délutáni műsor is komolyra sikerült: kis csapatom több merényletes merülést hajtott végre. No, lett is belőle egy hangulatos debriefing, ami egy csoportterápiára hasonlított. A fotós elhagyta a társát mert a csoport végén sprintelt fel s alá, Doktorom csoportelsőre hajrázta magát, volt, ki vakon de biztosan merült, de egy levegőelfogyásos pánikfellépés is gazdagította Crash mestergyakorlatát, ami egyébiránt majd profin végig lett tájolva.
Azért whisky jól esett visszaúton, meg a kóterban az azt követő kettő, mi után a jövő heti safari témában történt pár ellenőrző lépés. Nos, a bárka, mit megnéztünk csatahajó inkább, mint ladik, elég szívet feszítő boldog érzéseket ébresztő típus. A fényképek szerint felmerül valakiben a kétely, hogy bóvli? Nos én vidáman beköltöztem volna már most a hajóra. Teljes siker, irány haza, csatlakozni a vasi teamhez.
Egy kaotikus találkozó után Daharba, a helyi ősbazárba indultunk pár üdítő lokális élményt bekaszálni. Éjfél előtt már csak emlék volt ez a nap, is az álom ájulásszerűen jött, de nyugtalanul hajszolt a reggel felé, hogy kissé összetörten ébredjek a következőre.

Alkalmassági vizsgálat

Merülések, fotózás. A tavaszi szünet sok vendéget hozott, nem unatkozott senki a bázison. Ezért örültem egy szabadnapnak, amibe belefért egy kis lazítás. Hogy valami konkrét dolgot is intézzek, fogtam magam és a hivatalos búvárvezetői engedélyhez való orvosi vizsgálatra vállalkoztam. Irány a német kórház! – adtam ki a taxisnak az útirányt. A srác a barátnőjével furikázott éppen, utasként szállhattam hátulra, a taxiórán lévő értéket pedig kettővel megszorozta. Egyiptomban ezen már nem vitatkozunk, annyit kap csak, ami jár, meg egy útbaigazítást.

Normális ember kerüli a kórházakat, főleg, ha semmi baja. Az egyiptomi kórház pedig duplán tabu, az ország képzési kultúrája, mentalitása nem sok bíztatót plántál a hitetlen szívekbe. Szorongva léptem be az intézménybe, azonnal kommunikációs zátonyra futva. Azért a recepciónál már megértettek, megtörtént az adminisztráció, leróttam a 40 LE vizitdíjat, aztán vártam a rendelő előtt 10 percet. Két asszisztens kísért be a rendelőbe, már kezdtem félni. Körbenéztem, de egy orvosi vitrin tűntető ürességgel állta falnál, egy paraván mögött pedig vizsgálóágy, meg egy mammutnak való defibrillátor. Kopár, nagy helység volt, a doki asztala négy székkel igyekezett stratégiai méreteket elfoglalni. Na, egy átfogó, szakmai, hivatásos búvárnak előírt orvosi vizsgálaton fogok átesni gondoltam – de minden képzeletemet felűlmúlta, ami történt. Vérnyomás mérés háromszor, lázmérő hón alá kétszer, sóhajtás, vagy öt percig. Az volt az érzésem, hogy vagy valami nincs rendben, vagy a dokit helyettesíti valami dublőr, aki a tévéből tanulta a szakmát. Nem gondolkodhattam sokat, mert annyit kérdeztek még, hogy a fülem rendben van-e? – majd kipenderítettek a rendelőből. NO PAIN – BIG GAIN! – hirdette Smile plakát mindenfelé. Ehhez igazán nem volt szavam, fütyörészve távoztam. Pár nap múlva hivatalos engedéllyel rendelkező legális, regisztrált búvárvezető leszek. Ez pedig nagy szó errefelé, ha nem nézzük, hogy arabus kolléga 50 merüléssel és némi úsznitudással eléri ugyanezt a státuszt.

Neopremizáció

Amikor csoportváltás van, akkor az ember jó munka esetén szívélyes búcsút vesz a búvároktól, ott élmény, itt sikere a jól végzett munkának minden kézrázásban. Mi maradunk, jönnek újak. Az óramutató is körbejár. Aztán az óra meg üt, csak remélem, hogy a mienk nem, mikor most érkezik a Vezérkar, pár VIP vendég, meg sokan mások.
Ma szakítva némileg a hagyományokkal reptéren nem fogadtunk vendégeket, hanem kommandónk a külterület felé kanyarodott. Betekintettünk a neoprén ruhák szülőföldjére, azaz a hurghadai Maya gyárba, a cégnek egy tucat új ruhát elhozni. Mayaék az utóbbi években számos bázist ruháztak fel úgymond helyből, mindenféle extrém méretet is azonnal adva: hiszen nincs különbség rendelés és rendelés között.
A Deepdreams is ezekkel a ruhákkal dolgozik, amik elég strapabírónak mutatkoztak. Jó érzéssel sorjáztam végig a gyártási folyamatokon, ha pedig fényképezés nélkül akartam elmenni valaki mellett, akkor méltatlankodva integettek. Szabás, ragasztás, mandzsettaformázás, cippzárazás, varrás… Jó volt látni ezeket a folyamatokat, amik misztikusnak tűnnek, sőt elkeserítik azokat, akik szakadt ruhák birtokosai. Otthon nincsenek is meg a sablonok, szabóasztalok, meg a megfelelő ragasztóanyagok, nem beszélve a varróegységekről. Nos, jó pénzért helyben, akár egy napra javítanak a srácok, bármilyen komoly legyen is a hiba. Ha itt dolgoznék, akkor nekem is helyi ruhám lenne, az fix.
Szerény kis létszámú manufaktúrában készülnek a ruhák, no meg melléktermékek és kiegészítők. Amúgy is szörnyű feje van az embernek a búvárruhában, de ezt még lehet fokozni. Remélem sikerült most megmutatni mennyire. Ha valaki elvetemült rendelne, akkor kérem fej, arcméret megadásával mielőbb tegye 35 EUR súlyban mérve áldozatkészségét.

Jó volt látni az üzemet, új élmény, de Hurghada is kínálja a gegeket, napi anomáliákat. Azt hiszem, fogom kamerám, és nyakamba veszem a várost, hátha valami kameravégre kerül. A milliónyi, napi finom kis történet annyira az élet része, hogy nehéz még visszaidézni is őket, egyszerűen meg kell élni. Akkor usgyi – irány a város!