Nem vagyok elégedett a kommunikációs csatornákkal: ugyanis UK földön üzemel a mobil számom, (kicsi rooming belefér), van skype egyeztetési sansz, a google kérdőív az összes hírlevél címre kiment, posztolva lett a honlapon, a facebookon. A válaszok száma alapján két következtetés áll fenn: vagy senki nem olvasta, vagy senki nem áll szóba egy kérdőívvel – ami a meghosszabbított hallójáratom momentán. És akkor az emilről nem is volt még szó – ami küldhető!!!
Addig is: egybesült királyságunkról. Hullámlovas sulik üzemelnek a parton, amik nagyon jó mozgási lehetőséget nyújtanak 30 fontnyi áron a vállalkozó kedvűeknek. A búvárkodásért odébb kell ugyan menni, de 18-25 fontért hajóval szerét lehet ejteni. Erről akartunk többet megtudni.
Irány Swanage! Gyönyörű, majdnem 80 perces, panorámás, hajózós busz út vezetett át a dimbes-dombos falvakon, néhol ijesztően szűk utakon a végállomásig. Útközben több túraötlet felmerült, ahogy néztük a tájat.
Sihuhu – avagy igazi gőzmozdony! Egy pár kilométeres vasúti vágány üzemel Swanage és Corf Castle között, hogy megőrizze a hely egykori hangulatát. Ezt a tradicionális kis nosztalgia vasutat önkéntesekkel, helyi erőből hozták létre és üzemeltetik a mai napig, ami csak egy jó példa arra, amit a Hong Kong-i szakács mondott a sörözéskor: Angliában ha valamit nagyon akarsz, akkor itt meg is lehet csinálni.
Úgyhogy a Pier (jelentése: móló) felé vettük az irányt, ahol szimatom szerint búvárokat találunk. És tényleg! Az összes helyben parkoló kitárt kocsi a környékbeli iskolák, klubok és független búvárok szerelékeivel volt ragyásig tele. A feliratokon az internetről ismert nevek köszöntek vissza, de érdekességül volt itt újralégző is. Mit mondjak, nem is tudtam elsőre, hogy hol kezdjem, teljesen eufóriába kerültem, de lehet hogy a nitrogénmámor szaladt elém. Mivel az emberek itt közvetlenek, jókedvűek és elég nyitottak, a következő hangulatos órában a kikötőparancsnokkal beszélgettünk. Egy fotelben ücsörgött először, aztán meg annyit mesélt, annyi infót zúdított elő, hogy az agyamban lévő angolos bioprocesszorok majdnem elfüstöltek. Kaptam pár hasznos infót, kontaktot, tippet és találkoztam az ideális búvárhajóval, amit majdnem az utolsó csavarig be is mutatott emberünk. Állva maradtam. Eljutottunk a helyi búvárzóna kapujáig, merülési lehetőségek csimborasszójaként 200 hajóroncs a közelben, meg az egyebek. Aztán most menjünk csak így haza? Szárazon?! Kínos volt, higgyétek el.
Mivelhogy kikémleltük amit kellett, folytatódott a túra, hogy Corfe Castle-t, mint helyi nevezetességet másszuk meg. A belépő kicsit visszarettentett, de nem volt idő gondolkodni és alagutat ásni sem, a hátbatámadás is időigényesnek tűnt. Megvettük a jegyet, hogy békés úton, ostrom nélkül bejussunk. Nem úgy, mint elődeink!
Nekem a Hegylakó film ugrott be elsőre, ahogy tuttira itt kardozott Mc Leod Kurgannak és akkor dőlt össze az egész. A hatalmas, romos kőtornyok nagy időkről mesélnek, amit sajnos nem volt időnk figyelmesen végighallgatni a buszmenetrendből kifolyólag. Poole kikötőjében még időztünk, de a tenger felől fújó hűs levegő borzongós estét hozott, haza is indultunk, hogy lerúgjuk magunkról a túrabakancsot egy időre.
