Category Archives: Úton

  • 4

Kórképtelenség

Feltépték az ajtót, csak hogy dirrer-durral becsörtessen a reggel hírnöke. – Azt hittem alszik. –recsegte a tapintattól érces hangon, majd kancsóval a kezében távozott. Nem Playmate az biztos, de hatásos. Úgy nyíltak ki a szemeim, hogy egy pillanatig sem csodálkoztam azon, hol is vagyok. Tudtam. Ez kérem Szombathely, a kórház, meg az én kis magánszobám. Az, hogy ide jutottam, az kérem nem is volt olyan egyszerű, főleg nem kellemes.

“Read More”

  • 0

Eilat trip

Sharm, arabelosztó pályaudvar. Résen vagyok az érkezéssel, simán elérem a nyolcas buszt, mert az újabban kilenckor indul. Az első checkponton leszállítanak a buszról hat arab utas társaságában. Bájcsevejgek az útlevelemen eligazodni vágyó civil rendőrökkel. Jó tanács: ilyenkor nyugodtan ragaszkodjunk az igazunkhoz, a határozott jedi-erővel előadott meggyőzés idővel túlsegít az egyszerű akadályon. Ne beszélj arabul, angolul is csak egyszerűen, annyit ami indokolt, a többit nem kell érteni sem meghallani. Irányított kommunikáció. Hamar elengednek és honfitársaikra koncentrálnak. Ez hetvenöt perc késést okoz.

Második checkpont. Kezdem a jedis trükkel, így már nem szállítanak le. Az arabokat újra előveszik, másfél óra újabb késés, de legalább van időm körmöt vágni. Még kétszáz km, három útlevél ellenőrzés és hopp, délután háromra Tabán eszmélek, ami nem rekord idő. Ma már nem lesz okmányintézés.

Taba egy pár hotelnek otthont adó tranzitváros, tengerparttal, határetkelővel és semmi mással. Üres, élettelen, mű, „innen el!” sugallja minden. Ismerek irodát, aki ide szervez utakat, ami biztos sikeres a világ elől elvonulni vágyó projektek hódolóinak. Ha mond valamit a személyes tapasztalatom, akkor az elég kommentnek: úgy döntök, Izraelben alszom.
.

“Read More”

  • 0

Vízumizálás update

Központi kérdés, hogy az ember legális maradjon, ha utazik Egyiptomon belül. Ha ugyanis a vízum lejárt, akkor nem utazik tovább a checkpontnál, esetleg deportálásra kerül. Márpedig nekem november végére Dahab van előjegyezve, evidens a vízum megléte. A bürokratikus Egyiptomban pedig elég mende-monda tárgya, mi az intézés legpraktikusabb módja. Nincs rend a fejekben tudtam meg, mikor az összes szóba jöhető ismerőst körbe kérdeztem. Olyasmi gyerekmeséket, legendákat soroltak, amiből keservesen próbáltam a valóságot kihámozni. Akkor ők hogy vannak? – kérdezhetnénk. Kevesen hivatalosan, éves munkavállalásival vigyoroghatnak, mások meg alvó sejtként elfelejtkeztek a problémáról, a maradék meg adhock megoldja, mint én vágtam bele most pár szabadnapot kapva. A lehetőségek, amikből mazsolázhattam visa trip akcióm tervezéséhez:

“Read More”

  • 1

Napszám

Ha megkérdik milyen a munka, akkor különböző helyzetben és időben, különböző válaszok születnek. Variációk egy témára. Például este, ha hazajövök (hat, fél hét körül) akkor lehuppanok és tekerem a fejem. – Balázs, ez egy zombiképző! Kaptár! – hogy ezt éppen miért és hogy kell érteni, az hosszadalmasan magyarázható, de a kollégákra utal a szakkifejezés. Nagygüzemi légkör, mindenki a saját seggét védi, bólogat, félretáncol, stb. – hajt a lére, megcsinálja a napi dolgát és kész.

Igen jól szervezett káosz. – eza leírás a napi feladatokra utal. Sok a felesleges, dupla munka, az információ áramlás és belső kommunikáció nehézkes, vannak alapvető irányítási és szervezési hibák. De csodálatos a rendszer és nagyon összetett. Lehetne javítani rajta, a feladatköröket jobban összehangolni, kicsit igazítani.

Minden nap tréning! – hibák, amikből tanulok, még ha nem is én követem el őket. Nincs a hajón nitrox palack, sem tizenöt literes, sem neoprénruha. Ráadásul ez nem is derül ki, mert a központi vezetés a technikai részletekkel nem foglalkozik. Egy a fontos, a program, foglalkozás végre legyen hajtva, magas színvonalon, hogy a vendég fizet. Ha nem, akkor van patária, mi és miért történt. Ha valami nem tetszik a munkában, akkor megcsinálom: a munkabérre gondolok, ami vele jár.

Fundive, kivételes lehetőségek! – Sharmban, Zodiakkal jarok merülni, Tirán húsz perc. Pont mint az Adrián, a régi szép időkben! Van pár nagyon jó kis merülés, de snorkelt is sűrűn kell vinnem. Néha, ha nitrogénmentes vagyok, csinálok freedivingot.

Hogy érzem magam? – a helyzet jó, de ha Balázs lelép, akkor ki kell találni, hogy mihez is kezdek magammal.


  • 1

121 méter

–  Hol laksz drágám? Felvennélek úgy tizenöt perc múlva, csak nem tudom melyik házban laksz.
–  Hadaba nem egyszerű, ha el tudnám mondani, az is percekig tartana. Legyen inkább a Sadikit bár, oda megyek a cuccokkal. – mondtam Katesnek. Nem vagyunk régi ismerősök, ő egyszerűen mindenkihez ilyen. Nagyszájú egy csaj, úgy osztja a british angolt, hogy elállnak a füleim.
–  Hé, ez nem taxi, ülhetsz előre – vigyorog mikor bevágom a csomagjaimat a hátsó ülésre.
–  Kicsit összezavart, hogy korábban ideértél. – mondom. Ez nem egyiptomi stílus, egész kiemelegedtem a rohásban.
–  Akkor hajolj rá a légkondira. – vigyorog. Gázt ad, kilő a nagytestű terepjáróval.
–  Figyelj Charlie, el kell mennünk egy csomó helyre, remélem nem gond. – folytatja, közben vigyorog veszettül, mintha nem tudna mit kezdeni a jókedvével.
–  Tudod, szalad a projekt, nagy nap a mai! Ez nem souvenir DVD, ez igazi melo!  A Daily Times is rá harapott – mondja és csak úgy villognak a szemei.
– Kell víz, kaja és palackok a merülésekhez! -sorolja.

Fogalmam nincs persze, mindehhez  miért kellett elmennünk három benzinkútra, a kaja miért éppen chips és csokis keksz az öt fős stábnak. De mivel kellően offenzíven vezet és eleget nyomja a dudát, ezt is elnézem neki. Olyan szeles, mint egy túlkoros bakfis, miközben olyan közvetlen, hogy bebújik a bőröd alá, pörög mint a forgószél: sosem éred utol, ha kell valami, vagy ha nem akarja.

“Read More”

Aktuális események:

Barlangi bújócska

Blogtár