Az nosztalgia, ha valaki a régi dolgok fényéhez (homályához) igazítja a jelent? Nos, Dahab a megismeréshez képest elturistásodott, ami azt is jelenti, hogy a tengerpart kezd kiépülni északtól délig; a gombamód szaporodó építkezések és emberi jelenlét mindenféle nem környezetkomfort elemei között manőverezhetünk a merülőhelyek felé. A búvár már nem az egyetlen kalandkereső fizető vendég a tengerbe érő kies tájon, hanem az idezúdított tevés, autós turistacsoportok rajzanak mindenütt. Így lett a legendás Blue Hole és Bells egy bazári felvonulás célállomása. Annyira frankó volt annak idején itt a csend, az érintetlenség varázsa, mintha a természet szentélyébe tévedt volna az ember, nem is akármilyen mélységbe tekintve: a fenék hétszáz méterig süllyed a part mellett.
Gáborral a Bellsnél szabadtüdőztünk volna, de a vízbe hömpölygő, búvárokkal tűzdelt kapálózó emberefolyamtól alig volt hozzáférésünk. Pedig a hasadék átúszása volt a cél 21-25 méter között. Hihetetlen, de a bójánk kötelébe búvárok kapaszkodtak. Na mi van, nem megy a lebegés?! – ez hihetetlen. Azt még megértjük, hogy mire felúszunk a mélyből, öregasszonyok csimpaszkodnak a bóján, de ez azért sok. Ma már mindenki mindenhol merülhet? Hol vannak a fokozatok, azok az oktatók, akik nem csak merülnek, hanem tanítanak jobbnak lenni? Mindegy. A gáz a tömeg, meg hogy strandnak árulják a helyet.
A kajákat olyan áron adják, ami nem az egyiptomi minőséget képviseli. Inkább nem is ettem, főleg azok után, hogy a pultos fiú működését páholyból figyelhettük. Helyi normák szerint ujjal törölgette a pohár oldalán csurgó gyümölcsturmixot, lenyalogatta persze, majd egy ügyes pult mögé hajlással leitta a fölösleget.
Beszéljünk a merülésről. Az Archway azaz a kürtő átúszása régtől illegális. Persze minden valamire való helyi vezető átúszta, ki így, ki úgy. Mármint trimixel-ami legális fajtája az ötvenes mélységnek. Húzó ágazat lett a technikai búvárkodás, a dupla 12-es palackokkal, stage palackokkal, oldalfüggelékekkel merülni, száraz ruhában már teljesen megszokott a Vörös tengeren – és nem csak a Blue Holenál. Én bevallom, nem tartom különlegesnek az ötvenet, inkább trivális számomra, ha valaki 3-4 palackkal merül. Gáborunk azért palack nélkül lenyomta a 47 métert a kürtőben. Freediver! Követtem a kamerával egy darabig, főleg az emelkedés nem tetszett a komputeremnek. A közös merülésnél olyan dekompresszios pihenőt adott, hogy gondolkodtam azon, esetleg kipurcant a szoftver.
A legidegesítőbb az volt, hogy zúgás kíséretében röpködtek a fejünk körül oda-vissza skuteres csávók. Ráadásul technikaiban, négy palack plusz foto, vagy video függelékekkel. Mikor hallottuk közeledni a hangot, akkor már kapkodtuk a fejünket, hogy vajon honnan zúdulnak ránk. Túlzás nélkül, mint fullosra teknózott legyek, szemtelenül ott zümmögtek állandóan a fejünk körül.
De a Bellstől leúszva azért akadt érdekes: eseményszámba menő óriás sügér előzött be komótosan. Odaúszott a tisztogatógarázshoz egy fogmosásra. Pech, de Balage és Gáborunk beelőzte. Kivárta a sorát, majd kamerám kedvéért befizetett a kezelésre, a kis kék tisztogatóhal meg nekiállt. De sajna továbbállni látszó hőseink megfordultak, így sügérünk lelépett. A kavargásban Balage meg én tátogtunk, a kis hal meg minket csipkedett. Óriásplakát méretű képek készültek, de a fogorvosok szövetségének tiltakozására a feltáruló fogtöméseket nem publikálhatjuk.
Teknős nem volt. David látott két hete. Mi nem, pedig pár néptelen partot is átfésültünk. Na, nem is akárhogy, de ez már a következő merülés – kamikaze stílusban, azaz figyelem! Csak egyszer csináljuk!
Egyről nem regéltem, milyen is a napos oldal, milyen merülni? Konkrétan tizenöt merülőhely jön szóba, plusz Ras Mohammed, illetve a Thistlegorm mint hab a tortán. Tehát tizenöt hely az, amit napi szinten támadunk.