Akvárium trip

  • 1

Akvárium trip

kalle.jpgKalle: 21 éves, finn ifjú titán, éppen leszerelt sorköteles katona (finnlandon ez 9 hónap), fanatikus búvár jelenleg advanced szinten. Éppen Thai felől érkezik, merült az Andamanon, és Brunei felé igyekszik, onnan Balira. Nem túl bőbeszédű a srác, csodálkozva néz körül, meg-megtorpan minduntalan, úgyhogy jobb, ha előre megyek a forgatagban. Irány a Petronas Ikertorony! Itt van az Akvárium is, amit én igen csak meg akarok nézni. A tornyoknál megállva felnéz az ember és elkezd szédülni: 452 méter! Hatalmas és gyönyörű torony, de hát két billió dollárért már csilloghat is akár. Mivel csak az összekötő hídig lehet felmenni turistaként, ami szerintem nem magas, meg sem fordul a fejemben, hogy áldozzak rá. Időt főleg, mert előre meg kell venni a jegyet. ( utólag megtudtam: ingyenes, jegyeket reggel osszák) Így aztán irány az Akvárium, aminek az óriás medencéjét okvetlen látni kell!Harminc perce követjük a táblákat, földalatti bevásárló centrumon, végtelen alagúton és parkoló garázson átvágva a hömpölygő tömegben. Végül ott állunk egy terminálnál, ahol befizetünk a száraz merülésre.

Mozijegy ár, nem veszélyes. Igényes, szép tárlatokon vágunk át, ahol a távoli tájak élővilágával is találkozhatunk. Tarantullák, kígyók, békák, aligátor és aligátorteknős, elektromos angolna. No meg sok kis tengeri akvárium. Legvégül érkezünk a fő attrakcióhoz: monumentális tengeri akvárium, amin üvegfolyosó vezet keresztül, mozgójárdával.

guitar_shark.jpgakvarium.jpgNa, itt leakadok szépen. Szemtől szembe úsznak a cápák, némelyik majdnem három méteres. Rája, muréna, teknős, mind itt van egy helyen, az ember csak kapkodja a fejét, mikor melyik úszik el érintésnyire tőle. Két repeta körrel díjazom a mutatványt, ideköltöznék. Finn barátom is szó nélkül figyel, ugyanúgy ámul. Aztán bolyongásunk folytatódik az itt egymásba érő áruházakban, bekeveredünk egy kiállításra ahol olcsón borítják az emberekre a szórakoztató elektronikát. Ki a szabadba, nem bírom én a csordában bámulást, így aztán megint nyakunkat nyújtogatva kattogtatunk az immár fényárban pompázó Petronas tornyok tövében. Szédítő.
Irány Bunkit, kaja, szállás, relax: első a vízum intézés holnap. A szükséges infókat kinyerem a hozzáférhető irodalmakból, aztán nyugovóra térek. Kafa a szállás, jó kollégiumi szoba, KL barátságos kis helynek tűnik.


  • 0

Murénaszorító

Amikor valaki ideiglenes kártyával jön, az Ok. Tanfolyam elmélet, uszoda, semmi nyíltvíz? Döfi! Csinálunk vele intro merülést és kész, mindenki boldog. De ha befizet egy háromnapos csomagot, akkor három nap introt csinál végig. Azaz napi kétszer 15 percet, szigorú felügyelettel bugyoghat. Ha többet akar, akkor az más filozófia a számokban.

murena081125_004.jpgÉn azt hiszem, öregszem, mert freelancer kötelékként felrúgtama díjszabási rátákat, meg a gyakorlatot. A páros triplázó Intrós banda (na ja név nélkül) ezek után luxus elbánásban részesült, nem is merem leírni mennyiket merültek. A lényeg, hogy a végére nagyon belejöttek. Igaz, azért volt okom megijedni közben például kicsit ledermedtem, mikor a fejemre rúgták (video) az óriásmurénát.

Az úgy volt, hogy Umm Gammarnál feküdtünk bele az áramlásba, kis koralloknál filmeztem őket. A koncepció szerint vágjunk gépen, azaz “az áttűnéseket és képi effekteket csináljuk meg lineárisan, felvételkor” szellemében ráhúzom az optikát az üregre. Ott egy tűzhal figyel, ami kapóra jön, arra közelítek. Ekkor a nagy üregből tekereg szembe velem egy lófej, ami a muréna eleje.

murena081125_006.jpgmurena081125_005.jpgMindketten megtorpanunk, ami azt azért nem jelenti, hogy a süllyedésem korrigáltam volna. Ebből kifolyólag mikor visszafordult, én gondoltam, gyerünk utána! Hát, majd a farkába haraptam, de nem sietett. Fény is volt, egy oldal ablakon jött be rendesen, ott meg ment kifele a szörnyem. Igen ám, de látom biciklizni intrósaim uszonyait.  A murénaság is látta, szóval nem értette, hogy kinn miért is akarják ketten fejberúgni. Visszafordult, ahol nekemnyomta a busa fejét. Nem értette, hogy én mit keresek itt, mögötte szorosan, és lihegek buborékokat a pofájába. Addig nézett, hogy ki kellett fújnom, minden veszély dacára.

murena081125_003.jpg

murena081125_004.jpgGondolkodtatok rajta, milyen hülyén nézne ki egy muréna széles vállal? – Nekem bevillant, ezért mellékesen felvidulva a nyaka mentén mögéje pillantottam, csak, hogy ne ijedezéssel teljen az idő. Intrósok! Ezek közös erővel tekernek kinn a képzelt bicajon, mindjárt fejberúgják, a csupanyak haverom meg vagy megharap, vagy hozzám simulva elúszik rajtam. Kész, ez a murénaszorító, jól belehúztam magam.

murena081125_001.jpg

murena081125_002.jpg

Még jó, hogy őkelme is szűknek talált a helyzetet, visszafordult, elemezte a szitut, majd mikor Anita (név nélkül) egy pörgőrúgással elrugaszkodott rajta, akkor nagyot csapa elmenekült. Pfüh, ez életem egyik legfélelmetesebb hal-szembenézése volt. Ezek az intrós ördögök meg csak vigyorogtak!

Nos, az izgalmakra letöltöttünk kedvenc helyünkön pár üveg gyümölcslevet. Legalábbis a személyzetnek lelkesen beadtuk, amiben nagyon sokat segített, hogy a pálinkásüvegbe jó sok mazsola, alma és szilva darabka lett betömködve. Megkínáltuk pincéreket, akik a hátsó traktusban mint kanalas gyógyszert, fanyalogva, de bízva a jó hatásban szépen elnyelogatták. A kiszolgálás élénksége és minősége emelkedett. Az este világörökség programja keretében a “sisha be – pálinka le- sisha ki” versenyszámot fejlesztettük sportággá. Akar valaki nevezni a következő körre?




Barlangi bújócska

Blogtár