Marathon palackkal

  • 0

Marathon palackkal

Ma vegyescsapat: finn intro, belga merülés, meg magyar család, és “utazási irodás” barátunk. Vége a teltháznak, pont optimális a meló, laza, vidám kis napnak igérkező kirándulás. Igen szépek a finneink, tiszta, északi arcvonásaik vannak, sajátos kisugárzásuk. Teljesen szimpatikus páros, olyasfélék, akiket mindig szívesen lát az ember – amúgy is, meg szerencsére pozitív tapasztalatokat hozott eddig a szezon, klassz a vendégkör! Szóval finnül amit mondtak, az lehetett volna japán is, körülbelül annyira vadidegenül hangzott. Azért jó mulatság volt, főleg, hogy vigyorgó embereknek lehetett briefingelni.

Intro dive, rescue intro Én nyertem meg az introt, Dragan elragadta a csoportot. A lány életében nem volt még snorkelezni, talán tengerben sem és mondjuk ki, pánikjeleket produkált a felszínen. Rövid, győztes közdelem a pánikkal, hogy én vegyem át az események irányítását, majd egy jó 35 perces bonus intro. A vége felé nagyot fohászkodtam, hogy isteni lene látni már egy polipot: egy perc múlva meg is akadt a szemem egy méretes példányon. Kaszálva mutogattam a tanoncnak, hogy STOP! – figyuzzál! – mire a semmiből látszott növekedni hatalmasra a polipfej. Csak fújta magát és terült széjjel, nőtt nagyobbra, hihetetlen módon a rejtőzés helyett hívalkodva feszült szőnyeg méretűre, beborítva egy sziklát. Én még ilyen szép polipshowt tán nem is láttam! Kicsit szemeztünk, aztán őkelme nem bírta a feszültséget és egyszerűen egy tengerifű csomóba siklott békés eltűnésképpen. Ilyenekről soha nem készül video, se foto…

Délután Mamula – kedvenc börtönszigetünk merülése. Redukált csoportlétszám: Dragan elvitte a csapatát, én meg találtam extrém búvárt J. Péter személyében. Cél a túlsó oldali hasadék, aztán befejezzük a kört a hajóig. Jó kis terv, de elárulom, nem voltam teljesen biztos magamban, hogy nem maradok szégyenben. Ugyanis 12 literes palackkal, ezt a távot, bárhogy is körbeúszni, nem akaármilyen játék. Áramlási paramétereket hozzászámolva, úgy, hogy a merülés ötödik percében egy ötkilós horgony csatlakozik a felszereléshez pláne. Úgy, hogy az intromerülés után nem cseréltem palackot… Végül is a sekély haladás miatt, 55 perc alatt befutottuk a kört, ráadtunk még egy 15 perces barlangi mókát, majd 60 bárral felbukkanva, hűlt helyét találtuk a hajónak. Nos, meg kellett érnem, hogy Dragan aggódik miattunk? A hajón maradt szemtanúk szerint zavaros dolgok zajlottak le; felszíni úszás, no meg a megfordult szél part fele fordította a hajót. Az utasok kicsit kezdtek aggódni, főleg, hogy felreppent a történet az elsodródott búvárokról. A kapitány és oktató nélkül maradt hajón majdnem életbe léptek a farkastörvények no meg a LOST című filmből tanultak. Persze Dragan leküzdötte a távolságot, szolgálatba helyezte magát … és elhúzott egy körre. Ilyesztésnek bejött: megijedtem, hogy nem tudom megtalálni a saját horgonyunkat, azaz valami polgáribb szakmát kéne választanom, mint pl. a mosogatás, ahol boldogulhatok tájékozódás nélkül is vizes környezetben.


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár