Rescueboat, Hurghada: 012235 1313

  • 0

Rescueboat, Hurghada: 012235 1313

rescueboat.jpgNapi hajó programja 14 intrós. Az én részem ebből egy csoportos DVD készítése. Persze ez a nap zötyögve, akadozva indult, a fogaskerekek között csikorogtak a homokszemek és nehezen gördültünk túl a holtpontokon. Persze ha az ember fáradt, vagy nem aludt jót, akkor bármi könnyebben tűnik nyűgösnek, márpedig én hajnali négykor vettem fel a reptéren a videokamerámat.
Tehát elég disszonáns volt a fedélzeti csapatmunka, de az emberek rendre a vízbe kerültek. Teafilter – ez a beceneve a mutatványnak, ahogy fél kézzel fogja a palackot, mintha mártogatná a kezében csünggő emberalakot a búvárvezető. Három pályán, háromfelé hordták az intrópalátákat. Hát, mind a fény, mind a látvány tekintetében nem voltam elkényeztetve, ráadásul hajtani kellett az eseményeket, nehogy lemaradjak valamelyik páciensről. A felvett anyag ismertében sajnáltam magam, amint a második műszakban majd filmet próbálok gyúrni a sok kaszáló emberből, amint élete nagy víz alatti kalandján esik át. Hát, igen, a feladat nagysága az adott, csak hát ilyen körülmények közt nem sétagalopp a videós élete.
teafilter.jpgAhogy a kollégák sem nagyon tapogattak, gátlástalan lendülettel hajtottak keresztül a kamera látómezején, a búvárok meg érzéketlenek voltak a kamerára, más gondjaik lévén.

Gond persze akad hívatlan. Az egyik hölgy ugyan nem bírt lemerülni, hol teljes erővel küzdött a felszínen maradásért, hol meg ellene. Nem is vettem fel, továbbmozdultam egy másik alanyra. Gondolom senki nem nézné szívesen a kétségbeesetten kapálództam című emlékvideót a családja és barátai körében. Nos, a hölgy rosszul lett, majd hívni is kellett a mentőcsónakot. Lehet, hogy orvos nélkül is le lehetett volna zárni az epizódot, de ha valaki véres köpetet produkálva elfekszik, akkor van ok az ijedtségre, hiába is zárható ki komoly deco betegség, hiszen bármi embólia, vagy tüdőprobléma fenn állhat a mintegy egy – másfél méteres merülés dacára is.
A mentőhajó frankón másik merülőhelyre, másik hajóhoz hajtott, ötven perc alatt a közelbe ért, plusz tíz percet kóválygott a környéken. Ezek a kórháziak nem ismerik a merülőhelyek neveit, meg helyét? Miért nem csodálkozom nagyon ezen?

Egy napi munka után, másnap este viszem a kópiákat a Cseh csapatnak. Annyira tetszik nekik, hogy ottragadok és kellemesen bewhyskizünk. Éjjel megjön Imi főnöki teljében, megpakolva mindennel, tehát pálinkás hajnali közjáték előzi meg az ébredést. Megyek megint forgatni.


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár