Freedive tábor – Dahab

  • 2

Freedive tábor – Dahab

Category : Kerasub DC , News , Uncategorized

Valahogy a készülékes búvárkodás szerelmesei ragaszkodnak a segédeszközökhöz, ezért a rábeszélés szóba sem jöhet, no meg a gyanút is mindenképp kerülném, hogy valakit rá akarok beszélni. Sportolni, képességeket fejleszteni, dolgozni és küzdeni érte mindenképp kell, szóval az elégedetlenség, a fejlődni vágyás, a fizikai erőbedobás és akarat nélkül nem is lehet vele foglalkozni. Tény, hogy akik ezen ágazat művelői, nem feltétlen aktív készülékes búvárok. Hogy a freediving nem egy tömegsport, nem népszerű, elismert, publikált, népes rajongótábornak örvendő ágazat, abban szerepet játszik, hogy az érdeklődők részére elérhető, szervezett oktatás léte ritkán fellelhető a hazai sport palettán.Pedig létezünk.


circle.jpgMagam az élménycélú, biztonságos merülés híve vagyok, ami alapkondícióra, gyakorlatra és a megfelelő technikai fogásokra építve, bárki számára megnyitja a víz alatti világ eddig ismeretlen dimenzióját. A könnyed merülés számomra nem rekordokat, nem versenyt jelent, hanem pár percnyi időtlen,megfoghatatlan utazást a nagy kékben, miközben a relaxáció, a lebegés, a környezet egy más tudatállapot szintjére kapcsol. A freediving pedig az ehhez vezető út. Több, mint levegő visszatartás!

9 éve NAUI oktatóként dolgozva tudom, hogy a  SKIN Diver minősítés mit nyújt. Ezért az általam is elvégzett Apnea tanfolyamok tapasztalataival, versenyzők, sportolók módszereivel, maga a világbajnok Umberto Pelizari Apnea Akadémiájának filozófiájával kiegészítve vállalom, hogy a lehető legtöbb szükséges tudást és tapasztalatot átadva elképzelhetetlen beavató élményeket nyújt a kezdő tanfolyam.

Időpont: az egyiptomi túrák törlésre kerültek, sajnáljuk. Máskor, máshol…

Program: négy egész napos tanfolyam, elméleti foglalkozás 7X, Gyakorlati foglalkozás 8X

Az oktatás témája: ismertető, sporttörténelem, élettan, edzéselmélet, relaxáció, eszközismeret, kezelés,  fizika, merülési technikák, egyenlítés, static apnea, free immersion, kockázatok, biztonság, biztosítási technikák, constans weight, video és foto opcióval

Eredmények: biztonság! Az ismeretek hozzásegítenek a további egyéni tréninghez, fejlődéshez, de a tanfolyamot végzők többségének elérhetővé válhat 15-20 méter mélység, valamint két percen túli levegő visszatartás könnyedén.

Környezet: tanterem, friss levegő, korallzátony, kiváló látótávolság, vízhőfok 24 Celsius, merülések partról, túramerülés a Blue Holehoz. Dahab zarándokhely és legenda a szörfösök, búvárok, no meg freediverek körében. A világ körül forog a Nap, a partját tenger mossa a mélység pedig hívogat.

Ár: 138.000 Ft (szállás, utazás, illeték, transferek, félpanzió)
Oktatás: 200 EUR, (NAUI SKIN Diver minősítés regisztráció +40 EUR (opció))

sea_smooth.jpggenesis.jpg

Felszerelés:alkalmas uszony, maszk, légzőcső, búvárruha (5 mm egész ajánlott)
Kiegészítő: fürdőlepedő földre teríteni, izotónikus italpor, vitamin, orrcsipesz, fülcsepp

Könyv: Umberto Pelizzari: Manual of freediving

Alapfeltétel: orvosi alkalmasság (keringés, légzőrendszer, fül-orr gége, neurologia), úszni tudás, 18 év alatt szülői felügyelet és felelősségnyilatkozatyoutube.jpg

További információ: Kovács Károly (209 660998)

Apnea Academy 2007, Blog bejegyzések

Dahab funvideo 2003
Barlangi freedive funvideo 2007

Tauchturm tréning 2007, 2008

Profik és Dahab: William Trubridge, Martin Stepanek


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

2 Comments

petrou rafael

2011-03-30 at 4:55 pm

heló rafael vagyok cyprus ról származom és énis űzőm a freedivingot és aszt szeretném meg kérdezni hogy hogyan lehet hozátok bekerűlni. győri vagyok

    Karas

    2011-04-03 at 10:09 am

    Szia Rafael!

    A bekerülés nem kérdés, csak csatlakoznod kell. A Freediving elég egyéni sport, de ha van egy edzőtársad, akkor nyilván szívesebben és többet edzel. Tehát egyénileg mind száraz, mind uszodai edzéssel tudsz készülni, ha pedig látsz idevágó programot, akkor hívjál, hogy jönnél.

    Ma, 2011. április 16-ra tudok egy Grazi, 10 méter mély medencés merülést kínálni, amelyre mi is egy uszodai merüléssel készülünk fel. (április 8, 18:00 újoncoknak egy ismertető, bemutató edzés)
    A nyárra egy Adriai Kempingezést tervezek Sveti Marinára, vagy bárhova, máshova.
    Van Sledge (szán) szeretnénk egy jó kis tréninget levezetni. Egyelőre csak terv, nincs konkrét időpont még.

    A kapcsolattartáshoz, jelöld be a Facebookon a Kerasub csoportot, itt láthatod majd a programajánlóinkat.
    Remélem mielőbb lesz alkalmunk együtt merülni.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár