Miből élünk? avagy hét merülés egy napon

  • 0

Miből élünk? avagy hét merülés egy napon

Category : Uncategorized

Már mindenki azt hiszi, hogy szétmerüljük az agyunk annyira ráérünk. Ez tévedés! Mikó és Balage nagyban háttér, akik vagy a parton pihenőképp intro és tanfolyami előőrsként gályáznak, vagy pedig kubai dzsipszydive stílusú plafonig pakolt búvárbárkát irányítanak.

IMG_1280.JPG

Többnyire nekem is ott a megtalált helyem, még az expedíciós napokon is. Hárman jobban legyűrjük Káosz kapitány seregeit. Márpedig idén ezek a seregek szép számú kezdő tanítvánnyal gyarapodtak. Így aztán mind elméleti oktatás, mind a gyakorlati képzés csatolt feladatai folytán komoly élet van a bázison. Például az expedíciós tervek keretében nem akartunk több tanítványt fogadni. De hát miből élünk? A hajónak is kell fix ember, a tanuló pedig az: így aztán három elszánt és pimaszul elvetemült titán be lett választva mint utolsó futam. Tovább kár ragozni: bevállaltuk amit lehet. ELőtte pedig Dragannal különexpedíció.

Ezúttal Cetinje nem volt kegyes, zavaros víz, languszták idegenben. Merülünk még kettő háborítlant, majd átszállok a hajóra. Tehát három merülés után térek vissza, a hajón Káosz kapitány külön műsoron, valamint a program: vagy hat intro, meg búvárok, és tanuló is akad. Ezek még a régiek, nem a titánok – tehát folyamatos a terhelés… Ennek keretében merülök még négy majd fél órás kört, meg öltöztetem az embereket, mikor mire van szükség. Csodák csodája: minden rendben! – a srácokkal hárman nagyon jók vagyunk!

Egy ilyen nap után, mikor mindenki csinál mindent, pakol, szervez, oktat és informál, öltöztet, merül és biztosít, akkor elgondolkodik az ember, hogy miért is? Fárasztó, mégpedig testileg, lelkileg. Szerencsére menzán vagyunk a hotelben, különben enni sem lenne időnk, energiánk, elfogynánk a hosszú menetelésben. Itt nálunk a nap reggeli palack szállításból, hajópakolásból, a programból, majd az elpakolásokból áll, amihez nekem főleg a tantermi különórák jönnek hozzá. Időrabló is akad, így aztán lehetetlen elszámolni az órákkal, amik az alvásból és pihenésből hiányoznak. Feszes a tempó, kemény a munka. A srácok is zsibbadoznak már. De hát minden harcos nap siker: a mosolyok, a tenger, az új ismerettségek lehet, hogy megérik a napi intenzív merülést. Még ha a víz mellékesen újra 19 fok is…


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár