Ford dícsérete
Category : Blogroll , Montenegro , Uncategorized
Itthon vagyok. Ébredek lustán és elégedetten: csoda történt! Kicsi kocsim, a 27 esztendős Ford Escort 1.6 D, alias DAFU hazahozott, teljes cuccokkal, a mostari úton, a fekete hegyek földjéről! Ez miért bravúros kaland? Maga a nyár elejei indulás is merészség volt: de hát az erőforrások ha vannak, azokat használni kell.
Kicsi Ford pedig ki lett használva. Húszonx db palack, meg pár utas a raktérbe, nem gond, de ha valaki ismeri a kikötői serpentint, meg a magistrálra menő kaptatót Hercegnoviban, akkor ezt kifejezetten nem ajánlja a kocsinak. Márpedig minden nap halálra pakoltan futottuk meg ezt az etapot a külső telepről oda-vissza. Be is horpadt a fenéklemez a raktérben – hullámos mint a denevér szárnya. Az olaj az itthoni szervízek ellenére folyik a hajtóműből: olaj nélkül meg… nos töltögetem utána, de nem egészséges hangok kelnek szárnyara a emelkedők leküzdésekor. Szerelőt emlegetjük, míg nagy sokára el is kerül hozzá. Húsz EUR és a kocsi fut. Hazamenetel előtt átvizsgálás, indexcsere (itthonról Apám küldi a pakkal) kicsi mosás: és útra kész a gép. Meg a mentőexpedíció is tervezve.
Optimizmusból élünk, de ez most olyan, mint az orosz rulett: golyó már a csőben, cső a halántékon, a ravaszt meg épp meghúzod. Az, hogy a golyó nem talál, az elég lehetetlen. Az is annak tűnt, hogy hazaérek a kocsival. Márpedig hazaértem, dicséret a német iparnak, kicsi kocsimnak, Apámnak, meg a nagy adag gondviselésnek. Valakinek nagyon meg kell ezt köszönni, az egész Montenegrót, a nyarat. Hát köszi Mindenki, sokaknak jobban is. De legjobban Dafunak, az én kis hű, öreg négykerekűmnek, aki nem hagyott cserben.
Továbbiakban: oldal színesedik képekkel, lesznek cikkek, mint pl. Budva, Mamula kút merülés, kamerateszt, Titánok arca, egy új roncs merülése a la trimixel, avagy hogy lettünk tech dive center, no meg jönnek az őszi programok: Vörös tenger, Adria és a búcsúzás: télen Indonézia. Bőveben most már akár személyesen, él az itthoni kontakt.
Succer – ahogy az angol ejti a szót, hangzás és jelentés között mutat némi rokonságot a két nyelv esetünkben. Mert bizony szóban forgó technikai foglalkozásunk egy nagy sz…pás! (bocsánat!) Szóval két vándordiák érkezik nagy fekete szárazruhákkal, dupla palackokkal és egy trimix töltőpanellal. Ami “profi” üzembehelyezését Dragan profin bemutatja. Hipp-hopp, a titkos palackkupack felfedi titkát: nem ócskavas sem lomhalmaz az eresz alján gazzal benőtt rejtek: ez kérem oxigén esszencia! Hümmög a munkabiztonsági szakember, de csak ha nincs két lába, hogy futásnak eredjen. Magam is igyekszem azért a kompresszortól messzebb figyelni a beüzemelést, bár aggodalomra semmi ok: többszörös biztonsági vezérlés van a gyári, precíz panelbe integrálva. (Nem lehetsz elég pesszimista és precíz dörmögi a süket félkarú gákeverő szakember valahol az elmém mélyéből előprojektálódva) Mivel nem csak óvatos, de éhes is voltam, elmentem kajáért. Meg még sokfele virgácsoltam, mire üzembe lett helyezve az egység. Amúgy a manual mindent egyértelműen leírt, de nem akartam okosabb lenni, mint barátaim hárman együtt.
Majd hülye leszek kihagyni, gondolom, mikor letekintek a mélybe, ahol a tükörkép helyett is sötét mélység csillog a víz felszínén. Indiana Johns feeling, ereszkedés a múlt titkos bugyraiba! Clive Kussler klasszikusa jut eszembe, mikor Mexicoban inka vízgyűjőbe merült a hős, barlangrendszereket és persze aranyat rejtő mélységeket leküzdve.
Én kicsit sem vagyok érzékeny természetűnek mondható, de ha arcon csapnak, akkor azért kicsit felhorkanok. Budva után pár kilométerre a kimondhatatlan helység Maestral Hotel nevű búvárbázisra ruccant át Dragan-Igor-Karas triónk. Itt összefutottam Rudival a magyar nyelvű búvárvezetővel. (tel: +38269239322 annak akit érdekel direkt) De a lényeg: vizuálsokk kérem! – ami arculcsapott. Egyszer elsuhant már mellettünk , de másodszor is erős elképedést váltott ki a látvány: ,A’ HAJÓ ott horgonyzott az öböl közepén, az abszolút és elképesztő vagyon nyilvánvaló szimbólumaként. Egy olyan hajó, amit képregényekben, vagy csak filmen modellezve látni egyébként.
De lehet cifrázni a balfékséget. A kamera nem szereti a nagy hőingást, minden páramentesítő eljárások közül egy vált be: tartsd a hűvösön a kamerád! Ezért aztán egy öt méteres zsinóron lóg, ha áll a hajó. Mondanom sem kell, hogy néha menet közben is. Két nap, két öngól: leejtem e a Tihanynál (41 méter) jobban is mint Fükkő Zoli a D9et. De másnap meg a propeller vágja le, szerencsére induláskor, így a roncs mellett megtalálom. (Írnom kéne még a kameráról is, hogyan működik, mi? Egyelőre annyit: szuper gép, ha mostohán is bánok vele, de imádom! ( az incidens még Budva expedíción volt, lehet, írnom kéne erről is.)