Category Archives: Croatia

  • 0

Silo – Kerasub weekend

Döcögösen indult az indulás – így ugyancsak későn érkeztünk Siloba, ahol némi fennakadás zajlott a szállás elfoglalását tekintve. Horvátországba, két éjszakára érkezve az utazó nem túl jó vendégnek számít, még akkor is ha sok van belőle, mert mindenkinek van kívánsága, ötlete és talán még igénye is. Szóval, egész szép kis csapat torlódott fel jöttünkig, hogy majd együtt, közös irányítás alatt foglalhassuk el a szálláshelyeket. Írd és mondd: nem ez a legkedvesebb része egy búvártúrának – elnézést minden érintettől.

Rendeződve, Aperitif és társai is előkerültek, hogy amúgy a munkával töltött hét teljesen mögöttünk maradjon. Mivel a fáradalmakon a kiadós alvás segít, központi takarodó lett kihirdetve.

el__tte.jpgEsős reggel fogadott. Egy órával későbbre tettük a startot, így értünk a bázisra, ahol még jó időben voltunk: vártunk hát kicsit. Olaszok, magyarok és mi jó sokan toporogtunk merülésre izzítva a bázis előtti placcon: a helyek limitált voltából adódóan két felé osztottuk csapatunkat. A felszerelések kiosztása és a kész búvárok vízbe kerülése kemény menet volt, s mire a tanulókkal magam is megindulhattam, elütötte a delet az óra.

 

A Neptun bázis előtt, kis móló áll, ahonnan indul a búvárhajó: roncs, vagy világítótorony a főbb opciók azoknak, akik unják az öbölt. Két bójasor nyúlik a kis kavicsos parti sávtól kezdődően: ez a parti zóna, ahol bemelegíteni, vagy tanfolyamozni lehet. Legyezőszerűen nyílik a merülőhely, ahogy úszunk kifelé. Az első csónak 6,5 méteren vár bennünket, egészen bal oldalon, éppen tiszta kék víz, impozáns durbincsrajjal. Az ezüst színű, kétgyűrűs keszegek hol a ladik felett, hol az oldala mögé simulva várják a búvárokat, mint fix látnivaló. Tovább haladva, a bal szélét egy bója jelzi, itt a kötél majd 14 méterig nyújt segítséget a lemerülni vágyó búvárnak. Követve a hol homokos, hol teraszos, lefele nyúló sziklák vonalát, előbb utóbb újabb roncsokba szaladunk. Hét roncsról szól a leírás, de én számolatlanul hagytam őket. egy biztos, aki kompozíciót akar fotózni, az jól eltöltheti itt az idejét a hozzárendelt durbincsok levakuzásával. Egészen a jobb szélen, 16 méter körül egy nagyobbacska yacht várja a búvárt, ami kötéllel van rögzítve a sziklák tövéhez. (Sose lehet tudni, nehogy mélyebb vizekre hajózzék.) Visszafelé, kisebb mélységen fennál a lehetőség, hogy újabb, vagy újra roncsokkal találkozunk. Jópár tanfolyami merülés során sem untam meg az öblöt, de jól esett azért a második napon kihajózni.

ut__nna.jpgOktató a kezdőkért – jelszóval telt az első nap az öbölben, igaz kellett a “Zasszisztens” – nagy Z-vel, mint Zénó. Mivel Posszeidón egy karakán személy, ő és az este megkívánta az avatási ceremónia megtartását. Gáborék vezetésével egy fenséges gulyásmenü várta a búvárokat, így teli hassal mértük a csapásokat. (lsd. itt) Persze, úgy néz ki az albumból, mintha az lett volna a fő program, hogy seggrepacsizzunk. Nyugtalanításul az utánuk jövőknek: nem! Inni is kellett, maszkból, snorkelből és pohárból is. sőt, a sikeres vizsgához még a követelmények teljesítésétől sem tértünk el.

 

A vasárnap már sima rutin összeszereléssel indult. Parti merülés. Majd Silói roncs – lsd. Peltastis Zoli tollából. Nos, ez számomra is emlékezetes volt. Valamikor, búvárkarrierünk elején testületileg KRK szigetére jártunk, szinte két hetente, de zsoldosként is dolgoztam a szigeten. Ebben az időszakban számolatlanul merültük a roncsot, oda-vissza, mégis most teljesen újszerű élményt adott, 9 évnyi kalandozás után visszatérve. Gondold el, a nitrogén nem túl jó barát a részletek megfigyeléséhez, így a 25 méteren szerzett benyomásokat az idő és más merülések fátyla szinte teljesen elhomályosította.

“Read More”

  • 0

Peltastis story(nk)

2013. szeptember 15. 11 óra után: kis hajónk -búvárokkal a fedélzetén- elhagyja a bázist. A hajó végében ülve a várakozással telve, vigyorral a képemen fürkészem a körülöttem lévők arcát -vajon kinek, mi járhat éppen most a fejében!? Egyszer csak megakad a tekintetem. Tükörképet látok talán? Nem, „oktatónk-vezetőnk” arcán ugyanaz a várakozással teli vigyor. Lehetséges ez, hogy közel háromezer merülés után is így várja a mostani merülést? A kérdés költői, az út rövid, a kis hajó hirtelen megáll…
Egymás után lépnek ki az uszonyosok a semmibe, hogy buborékokat hagyva maguk után eltűnjenek a mélybe. Oda, ahol a PELTASTIS pihen. Itt a pillanat, ez az amit vártam: MERÜLÉS!

  • 0

Motivációs levél

példa: egy búvártárs tollából

ba__n_zoli.jpg“Nem tudom hol tart ez időtájt az őszi (optimistábbaknak, mint nekem: a nyár végi) horvátországi merülős hétvégének a tervezése de valamiért úgy érzem nem íródnak késve ezek a sorok 🙂
Szóval, blogod olvasva hirtelen hasított belém a  gondolat:  MERÜLNI!!!
Már korábban beszéltünk róla, h Silo település közlében ott “áll” az a gyönyörű roncs amely már alig várja, h megmutassa nekünk magát. Néhányan már biztos érdeklődést mutattak a helyszín iránt (Eszter, Balázs Szabó és talán Ati is, sőt ha jól emlékszem már te is rég merültél ott)…
Favorizálnám ha eljuthatnék oda egy jó kis társasággal, h begyűjtsem első “igazi” roncsmerülésemet.
El kell mondanom, h néhány hete voltam az Isztrián és olyan tengeri állat dömpingben volt részem, h csak kapkodtam a fejem. Amióta búvárkodok a sznori cucc elengedhetetlen kellékké vált, akár csak egy hosszú hétvégés horvátországi tartózkodás alkalmával is. Hiszen szép-szép a tenger, no de mi van a hullámzó felszín alatt? Ez foglalkoztat ahogy a víz közelébe érek és már csatolom is az maszkot és tempózok rikító sárga színű uszonyommal 🙂
3-5 méter mélységben talán nem jellemző a vörös medúza de ha már ott úszkál gyönyörű fodros ruhájában hát körbefotózom. Nem gondolom, h ilyet túl  gyakran fogok látni -így elégedett, nagy mosoly ül ki az arcomra 🙂 Távolabb ezüst színű halraj kíváncsiskodik körülöttem. Nem tempózok csak lágyan ringatózok a felszínen és nem kell sok idő, h 2 méteres körben úszkáljanak körülöttem ezek az ezüstös szépségek. Készül a fotó és persze video is, majd néhány óvatos uszonycsapás és visszatekintve mit látok: követnek! Ez újabb kép elkészítését indokolja 🙂
Persze rák komát is megtaláljuk és fókuszba is kerül -bár bróbál gyorsan eloldalazni de végül felkészül a face to face küzdelemre és szélesre tárja ollós végtagjait (a legjobb pozíció a tuti fényképhez -köszi) és már úszok felfelé, mert hát mégiscsak levegővel működő emberfia vagyok…
Hála az Égnek: fantasztikus a víz alatti élet és láthatom, tapasztalhatom ezeket a csodákat és neked is köszönet jár az ismeretek okításáért!
No, ezeket az élményeket azért is osztottam meg ebben a formában, mert ki tudja mikor futunk össze újra és mert nagyon jó élmények voltak ezek nekem (bár idén kimaradt a Vörös-tenger de nem száradt ki az uszonyom). Aztán remélem mielőbb közös merülésünk is lesz, talán a Silo közelében lévő roncsnál vagy máshol :)”
Üdv.: Baán Zoli

  • 0

Pünkösdi búvárok

Olyan ez, mint szimulátor után élesben rápróbálni valamire. Végre ott voltunk KRK szigeten, Szarka Géza (buborék) apartmanjában, hogy végre kihajózzunk és merülhessünk. Bár, ha az időjósok véleményének teret adunk, el sem indulunk. Mert ugye ha az időjárás előrejelzéseket nézegetjük komor arccal, az nem olyan jó, mint a felhőtlen merülések illúziójával, derűsen vágni neki a tengeri kalandnak.

Házigarázdánk rögtön Obelix mixxel kínált. Minden igényünk teljesült a szállást illetően, úgyhogy már csak amerülések voltak hátra!

paralell_dimenzions.jpgRövid leszek –  a túra is rövid volt – 3 nap, hat merülés. Az átúszós barlang örök kedvenc, a törpés öbölnél a leszakadó sziklák és üregeik kínáltak látnivalókat. Selzine szakadéka mentén kisebb mámort éltünk át, majd a “bedőlt fás” öbölben találtunk érdekes kis üregeket. Többek szerint ez volt a legjobb felfedező merülés! Végére merültük a Kossuthova öböl Big Cave-jét, majd Krinjaczol félszigeténél kerültünk egyet. Nézzük, milyen “poénokkal” kerekedett ki ez a túra emlékezetessé!

Kezdjük ott, hogy jó búvár nem felejt. Még a határ előtt telefonáltam, hogy mit is kell utánunk hozni, mint például a száraz ruha aláöltözőmet. Én úgy vagyok a száraz ruhával, hogy kellő tisztelettel és bizalmatlansággal viseltetek iránta, ezért most is hoztam magammal a 7 mm-es neoprén öltözetemet. Csak a harmadik merülésnél akadt egy kis probléma. Pont Selzine elejénél tempózunk, mikor is mint kis patakocska, megindul a tarkómnál befelé a hideg víz. Fejkörzés, pár igazítás, miközben lepereg a szemem előtt Joó Robi előadása és rögtönzött termékbemutatója a mandzsettákról. Eeegen, hümmögök mindentudóan, ez most nem az a merülés lesz, hogy így bevegyük a negyven métert – lévén deep diver spec merülése. Szégyen, vagy sem, mutatom a feljövetelt, annál is inkább, hogy 4 méteren ez nem gond. – Húzd le a kesztyűdet és igazíts a nyakamon, adom ki Naominak a feladatot. Valami történik, én mantrázok szorgalmasan, majd újra játsszuk a lemerülést. Kicsit az áramlás tréfából harminc métert sodort rajtunk a közjáték alatt, így újra rá kell közelíteni a merülés tárgyára. Még jó, mert így több idő van egyenlíteni azoknak, akiknek szortyog a fülük. Nyakam most már rendben, mehetünk lefelé.

A csapat “normál” felének ki van adva  30 méter max mélységnek, mi az előőrs válunk külön csak majd három percre, hogy 40-ig süllyedjünk. Minden megbeszélve. Szépen kontrolláltan süllyedünk és az ismerős fal látnivalóit feltálalva vezetem a merülést. Mit jelent a maximális mélység? Azt, hogy az alá nem szabad menni. Jómagam 37,1-ig mentem. Az ok egyszerű: mindig van, aki a búvár vezető alatt merül. Most pedig akadnak páran, akik nem állnak meg a harmincas szinten, hanem jóízűen merülnek minket követve.

feeling.jpg

Megfordulva egyéb látniavók is akadnak: a “mi a nitrogénmámor?” című látkép tárul a szemem elé. Magam is érzem azt az idegrendszeri szűrűt, ahogyan a gondoltaim, mintha sűrű közegben haladnának, el-elveszve, tetteim pedig tétováznának. Ez felnagyítva tükröződik merülőtársaimon. Paraméterek… Lassan nyernek értelmet a komputeren lévő számok, erővel kell értelmezni azokat. Te éreztél már ilyent? Nincs dekó, de időben benne járunk a tervezett fordulónál. Ez a levegő fogyásra azért kihat… emelkedünk, bár nem szívesen hagyom ott a lila gorgóniákkal csalogató falat. Mintha magamból hagynék ott lent valamit… A fura érzést betudom a nitrogénnek, emelkedünk, fordulunk, deepstop gyanánt kicsi nyolcast írunk le a külső domboknál. Még egy hurkot úszunk, míg a hajó alá vezetek mindenkit. Selezine egy kapocs az időben, több régi nyárhoz köt melynek ködéből arcok és élmények merülnek fel.

Szárazon. Már aki. Csurom vizes pólót akasztok ki a korlátra. Sebaj, mondom, most az etalon, a magyar csúcsgyártmány száraz ruhát fogom felpróbálni. Csakhogy egri oktató kollégám nem igazán húzta be a zippzárt, így konkrétan telemerte vízzel, hogy alig tudott kimászni benne a létrán. A közjátékon sokan derültek, mert az emberek nagy része magán nem tud nevetni, ezért azt másokon gyakorolja inkább. Makacsul sajnáltam, hogy ez tesztmerülés most kimarad.

rare_moment.jpgsurface_cresdive.jpgAz Adria egyik legszebb, ha nem a legszebb helye, egy régi, elfeledett klasszikus merülőhelye Cres szigetének, ahova a váltakozó irányú szél elől behúzódtunk. A bedőlt fa esete nevesíti a helyet, amihez Géza mesél egy történetet a sziklahalak királyáról. Nos, ez a hely adja meg a választ a májusi fotórejtvényre, hogy hol is készült a kép, amin víz alatti fa, halakkal, búvárral kínál érdekes látványt. Hasonlót csak tavakban láttunk eddig, de ez a fa kellemes atmoszférát varázsolt maga köré. Fal, sziklák, üregek. Nálam Zénó fotóegysége, kattogtatok szorgalmasan, míg nem életem egyik legjobb kompozíciója kínálkozik ak ereső előtt. Battery low – szöveggel kommentálja az egység és elsötétül. Köszi Murphy…

trio.jpg

bujocska.jpgcsucstamadas.jpgA csapat élvezi a feelinget, bár Tekla fázik. Míg ő felmászik a hajóra, mi két üreget is találunk, közvetlen a hajó alatt. Az egyik üreg, közvetlen beszalad a part alá, egy “y” alakú járat, amely szára mentén fel tudunk jönni a felszínre. Vicces, hogy fejünk felett a kék ég, tőlünk pár méterre a hajó, de előlük teljesen rejtve vagyunk… Lemerülünk és óvatosan kievezünk a színes, árnyékkedvelő mohaállatkák, és kéregmoszatok élénkvörös pompája mentén. Ez tíz perc korona a merülésen, talán a legjobb része volt!

Big Cave. Tekla találkozása a démonnal. Két féle búvár akad: az egyik, aki néz, figyel, elidőzik. A másik, akiből a több van, nos ők azok, akik berongyolnak egy barlangba, majd kirongyolnak onnan. Montenegroban sok érdemleges üregünk volt, ahol mindig, lassan, komótosan, körülnézve, kis csoportokban vagy párokban sok-sok időt eltöltöltöttünk. Két dologra koncentráltunk: óvatosan mozogni, lehetőleg semmi hirtelen mozdulattal, megőrízve a hely érintetlenségét és persze a látótvolságot. Egészen a hasadékok legszűkebb pereméig manővereztünk, felfedezve az üregekben bújó garnélákat, ivadékokat, csigákat, rejtőző magányos rákocskákat.

Természetesen mindkét típusú üregi behatolás magában rejti a lehetőséget, hogy megzavarja a hely élővilágát, felkeveri a mennyezeti üledéket, leggyakrabban a barlang fenék finom iszapját. A középút az ideális, főleg egy tágas barlangban.

Nos, én Teklával a barlang előtt járőröztem, míg a többiek vagy két percet benn időztek. Megmerültük a falat, majd fél óra után a már didergő Tekla nélkül visszatértünk a barlanghoz Naomivel meg lámpával persze. Gondoltam, ideje megnézni a barlang boltívén túl, mit rejt még az üreg. A mennyezeten van egy szép kupola, édesvíz hidege képez réteget, van levegő szifon is immár a felszínen, ezért lélegezhető is – bár idegen barlangban búvár nem lélegzik! – tanítjuk ilyenkor a biztonság kedvéért. Az egész képződmény egy bámulatos, tágas katedrális, legalább huszonöt méter mélyen benyúlva a sziklákba. Én világítok, lámpám fényével világítom meg amit nézek, lassan, hogy merülő társam tekintete is kövesse a látványt.

Szárazon. Kiderül, hogy sajnos a foglalkozás nem érte el a teljes célját, kevesen jutottak el addig a nézőpontig, hogy a katedrális teljes mivoltát megcsodálják. Köszönhetően a tapasztalatlanságnak, a sötétben bújó démonoknak talán? – vagy Murphynek, aki megfosztja a búvárt a lámpa fénytől, de ide lesz miért még visszajönni.

A gyomor belekordul, a szív maradna. Nehéz a hazaindulás, a komp felé kanyarodunk. Legjobb döntésünk, amit egy 60 cm-es pizzával tetézünk! Kíváló, bőséges, ízbomba, amely árban is négy főre optimális választás! Többen már úton vannak haza, mi még inkább élvezzük a tengeri légkör varázsát – nem sietünk, otthonosan vagyunk.

Minden nem fér a beszámolóba –  ezért kell részt venni! A zárószó legyen hát köszönet Gézának aki teret és lehetőséget biztosított merüléseinkhez. Köszönet a Csapatnak és persze az időjárásnak, hogy ez a túra kellemesre és teljesre sikeredett. Az Adria bár nem túl meleg, de szép, remélem ezt a néhány fotó éreztetni bírja.

Tibi és Tekla albuma


Barlangi bújócska

Blogtár