Észak hidege a rekkenő júliusban (1. rész)
Category : Blogroll , Egyiptom , Uncategorized
Helyszín: Egyiptom. A dilemma pedig valós, ahogy komoly kételyekkel bolyongok Hurghada utcáin: hosszú ruhát vegyek, vagy béreljek? Egyáltlán fogok-e fázni? A helyzet az, hogy az összes megoldás indokolt, mert a vízhőfok 25-27 fok között várható, köszönhetően annak, hogy északon vagyunk és a nyári időjárástól szokatlanul majd három hete erős szél fúj. Shortyt azt hoztam, de csak mert hőgutásat merültem Sharmban szeptember idusán, merültem tavaly június végén Marsa Alamnál izzadva az 5 mm-ben. Logikus, ámbár előre láthatóan a mostani, július végi északi szafari öltözetét illetően kissé optimista voltam. A helyes válasz simán az 5 mm-es overall lett volna…
Reggel futottunk csak ki, persze shortyban ugrottam a checkdive-ot. Shaab El Erg-nél laza szembenáramlás késztetett laposúszásra, két delfin mindent feledtetett velünk. Pont Csere Miki és csapata jött szembe, mutatva a nemzetközi delfin jelzést. Hol úsztál delfinnel – tudakolom? Bájolgásunk közepette pont megjelent felettük áthaladva a két főszereplő. poénképpen. Szeretem az ilyen vicceket, ahogy a sasrája úszását is nézni. Mindezeket tetézte meg a 100-as levegőm van jelzés, így a korallkertet már ki kellett hagyni. Túl a checkdiveon: tudtam, hogy a shorty mellényúlás volt.
A beletörődés ezen pontján túl, pedig lehetne a folytatás címe:
A roncsok hallgatnak, a zátonyok visszavágnak!
Ugyanis az történt, hogy minden buzdítás ellenére a szopránok egyre csak azt dúdolták, hogy a nagy vasak annyira nem izgatnak. Mondom, nyugi, figyeld meg csak a Ghiannis roncsát, Abu Nuhas nem hazudik, sőt, még talán delfinekkel is lehet úszni. (magunk is tapasztaltuk, film, foto term. van!) Második merülés, mindenki lelkes, még ha nem is hiszik amit mondok. Szép rendezetten 5-6 fős csapatokban szállít a motorcsónak (lsd. még Zodiac) a zátonyhoz. A zátony északi, külső, hullámok felőli oldalán van a vízbe dőlés, némi sunyi áramlás, no meg a nagy hullámok hajlamosak a merülés végén a búvárok megtréfálására.
Teljes komolysággal mondom hát: “Látjátok odakinn azokat a nagy, fehér csíkokat a zátony szélén?”-mutatok előre, ahol a három méteres hullámok szépen kiemelkednek és tajtékot törve összeomlanak a zátony peremén. “Na, oda ne akarjatok kiúszni!” mondom sokat sejtetően. Mariann máris összerakja a sztorit: – Volt egy DM lány, aki eszméletlenül tele volt hegekkel és forradásokkal, keze lába összetört, mert a barátjával merültek és a zátony tetején sodródott a hullámtörésnél… Hú, de ronda sebek lehettek – emlékszik a szörnyűségre. No, mire kiérünk a védett lagunából és alánk érkeznek az első nagyobb hullámok, a lányok meg is kezdik a sikongatást. Fehérednek az ujjak, ahogy szorítank ezt-azt, kerekednek a tekintetek és a rémület kényelmesen elterpeszkedik a kicsi fedélzeten, kiszorítva a józan ész legjavát. Határozottan vezényelek, gyorsan elmerülünk. Pompás, tiszta kékség fogad, igéző látótávolságot tölt ki az oldalára fordult hajóroncs. Az öreg Giannis D’ bizony szép mint mindig én nekem – mondta az ihlet nagy költőnk nyomán. Élt a víz, azaz kellemesen hintáztattak a hullámok, abból a lágy, ellenkezést nem tűrő ritmusban, picit előre, gyorsul az ember métereket megtéve, majd megtorpan és lágyan tolat keveset. Az ellenkezés értelmetlen,bár páran kézzel lábbal küzdenek a hátramenet ellen, kapaszkodókért nyúlva, csápolva. Nyugalmat próbálok vezényelni és rátérünk a roncs körüli kirándulás klasszikus útvonalára.
Foto: Mike Deaton 2006 : Ghiannis D’
Az egész merülés közben már csak két közjáték zajlik. Egy: parancsnoki híd, függőleges beúszás, kormányálláson tisztelgés, ablakon ki, kintieknek beintegetés. Kintiek inkább másfele úszikálnak, vezetői szerepem legkomolyabb bánatára. Összeszedve őket jön a második intermezzo. Búvárok evakuálása címmel. A feladat látványos: (lentről nézve) búvárok lengedeznek, hullámok száguldanak felettük, lobognak a csónak/bója kötelén és láthatóan nem unatkozik senki a szituban. Hinta-palinta a három méteres hullámokon, cucckiadással tarkítva. Már az 5 méteres safety stop is enenk jegyében tellt, amit a lányok rudon pörgése előzött meg. Az oké, hogy hullámzik, ringat a víz, de nem kell közben kapaszkodni, mert akkor bizony rángat! Így aztán pár korallsérülésre sor került, sebtiben. Mire a felettünk lévő emberek kimenekültek a szorultnak tűnő helyzetből, levegőink fogyása feljövetelt kívánt. Hintáztunk hát a felszínen, kapaszkolódva a kötélben. Így vált világossá, hogy az emberfüzér kontra óriáshullámok kötélhúzásban a búvárok erőforrásai végesek. Na de megjöttek a Zodiacok és huss! – mindenkit kipecáztak a vízből. (A fehér csíkokra senki nem úszott rá természetesen – bár csak olyan 30 méternyire voltak tőlünk.)
Debriefenig: “huu, azt hittem sose lesz vége. Már gondoltam rá, nyomni kellene a sárgát is, hogy fogyjon a levegő. ” vallotta egyik hősnőnk. Vasdaraboknál mi keresnivalónk van, az nem világos látom. Megpróbálom felvezetni: ” Na de a nagy üveghal függönyt nem látod máshol csak úgy – világítok rá tényszerűen. A korallok benőtték a fedélzetet, a halak birtokba vették az üregeket és az építmény, az bizony van olyan impozáns és hangulattal teli, mint mondjuk bármely kortárs művész köztéri alkotása… ” – mondom mindezeket a női füleknek, de hiába: makacs macskák kitűzték a “no wreckdive” zászlót, úgyhogy arra kényszerültem, hogy alternatív merülési útvonalakon uszonyozzunk. Még akkor is, ha ez egy északi túra és éppen úton vagyunk Mahmudat felé, hogy a Dunraven roncsánál tegyük tiszteletünk.
folytatjuk…
