Category Archives: Montenegro

Mások napja

Kilences találka: tanfolyamosok vagy négyen előjegyezve. Aztán Kálmán mutatkozik be, míg befut egy félénk hívás: tanfolyam lemond, családi ok. Kálmán már kezdéskor osztályelső lett. Beülünk egy kávéra, hagyva a beszélgetést szabadon: én mindent megtudok búvárjelöltemről, de mivel nem sikerül magamnál tartani a szót, későbbre halasztom az irányított oktatást. Csipetnyi Csapatok mellett kifutunk – T 76 elsőre: a megfejtés átütő: ugyanolyan hideg van mint a Patrolacnál, de harminc alatt már nem érezni a nitrogéntől! Cool! – ekkora felismerést! A hőkozpont 20-25 méter alatt kicsit letompul! Aztán folytatom a megkezdett OWD kurzust, bár a hullámzás nem jó közérzettel játszik a very fun diving feeling alá.

A ruha ólomövvel szűkítve az imbolygó gyomrot stimulálja, az egyensúlyi rendszer labilizálódik, hányinger jeleivel sikerül a hullámok közé vinnem emberünk. Nagykönyvek nem foglalnak állás, az oktatói ajánlások erre nem térnek ki. Közel a zérópont, egy lehetséges búvárt veszítünk? Akarásban nincs hiány, de rövidre kell zárni: lebegünk egy laza fél órát, sasolunk, stresszolduln. Sajna az idegi feszültségek nem szűnnek, de erőszak gyanújával diktálunk egy Dramenexet emberünkbe. Folytatás délután: fürdőnaciban fergeteges lebegés Mamula barlangjában. Eredmény: visszanyertük emberünk, folyt. Köv. Holnap kilenckor.

Tihany meg másik 3 – nem a Te napod stílusban

A katasztrófa lassan, elnyújtva bontakozott ki, mint egy magát kérető ledér nő a ruháiból. Személyes ballábas kezdés eredménye-e, vagy csak a dolgok makacs természetéből adódó kicsinyes durcás bosszúhadjárat, az meg nem mondható. Kicsi ösztönös szorongással ültem a Dodo kávézó teraszán, gondolkodva, minden rendben van-e? A lista eddig: transfer, palackpakolás, előcuccolás szerelés Ok. Bejelentkezett egy 14 fős csapat, kísérő Zodiakkal, introra, van még egy család is, meg a megszokott Csipet Csapat. Ez teltház szerű, konfliktushatár létszám? Lehet, hogy izgulnom kellene.

Tíz óra nulla perc: kifutunk, a 8-kor bejelentkezett 14 főnek se híre, se hamva, többiek vidáman behajózva menetkészek. Első akció Tihany – szeretett, megunhatatlan roncsunk. Először szerelem össze kintlétem alatt a videokamerát: ideje forgatni valamit. A balsejtelem ott lebeg, duplán ellenőrzök mindent, összeszedetten merülünk. Terv: behatolni a roncsba.

Lemerülés előtt lebegünk az orrkötélnél, nincs áramlás. Gyanús, a hely sem stimmel. Persze, mert tíz perce sodródunk, nem fog a horgony. Mindenki a felszínen, Dragan gázt ad, a hajó megy, újra dobja a horgonyt. Mókás felszíni úszás, kárörömmel: Darija team a vízben öltözve még jobban elsodródott, ők szemlátomást duplát úszhatnak. Na, ideje gyorsan lemerülni, mert Dragan arca, ahogy a horgonykötelet tartja nem egyértelmű: talán még a roncs fölött vagyunk. Csapat le! Csúszás le a horgonykötélen, sötétlő roncs messziről feltűnik: szemem a kamerára tapad, másik szemem ugrál, elemez a fej, a nitrogén már harminc méteren ellentart. Azért pereg a film, csodás a látótáv, végiglátszik a roncs, nekiiramodom, nyomomban a csapattal. Feltűnik, hogy a horgony búcsú nélkül sprintel a talajon szántva mint egy felturbózott sportkocsi, felkavart csíkot húzva maga után. Ez kék emelkedést jelent biza. Azért húzom a csíkot én is, ledermedve, mintha a 15 fok hatna rám, pedig csak a filmezés izgalmától nem fordul hátra a fejem. A roncs tatjánál operatőri szögben fordulok, hagyva, a kamerába beúszni a csapatot, lekommunikálva minden aktuálist, majd alá a hajócsavarnál keresztül. 40,3 méter, fedélzet, majd át a fedélzeten a hajógyomorba zuhanok. A jó K. Életbe! – ez kisebb, mint terveztem, értelmes kijáratból hiány van, minden tetőnyiladék benőve éles kagylóperemekkel, és valahogy végre szélesnek érzem a vállaim – nem is férek ki talán.

Csapatmunka, napirend

Csak összejött a meló. Igaz, az Öreg néha nagyon érdekesen viselkedik, de nem lehet rá rosszat mondani. Csinálja a saját dolgait, csak remélem, hogy nem tervezi, hogy megint 5 napra elmegy Dubrovnikba. Tény, hogy kalkuláltan keveset alszik, hiszen a palackokat is meg kell tölteni. A 4-5 órás alvásoktól kezd zombiként kinézni. Személyi segédjeként Darija a hajón alszik, no meg a szerb nyelvűeket okítja, segít dolgokban. Részünkről Mikóval mi is korán kelünk, beálltunk fél hétre, nyolcra a palackok a hajón, meg persze a cuccokat is kiterítjük, szereljük. Dodo – azaz kedvenc helyünkön kávé, majd jönnek is a vendégek. Merülés amíg végzünk, majd pakolás. Szerintem nyár végére nyúlnak a kezeim, mert a mólótól a sorompóig kell flangálni délután. A szerpentinen tolatásból vizsga minden nap, aztán meg futni kell egy kört.

Hnovi teljesen katasztrófa közlekedésből, majd 10 kilométeres a kör, amit futni kell. Persze egyirányúsítás miatt megszűnt az eddigi surranópálya, de azt a helyiek sem veszik komolyan. Biztonsági okokból alternatív úton kell rallyzni a temető mellett, hogy az ember visszaérjen a főútra. Mára bejáratott az útvonal, pszichésen is – nem akartam az elején elfogadni, hogy ekkorákat kelljen szívni minden nap. De hát a merülések végül is meg kell, hogy érjék. Ha nem mi kompresszorozunk, akkor még világosban végzünk is. Szieszta, haverok, buli fanta. Hogy ebből mi fér bele, míg jön az esti csendes kaffard, az kiábrándító. Az ember szervezete kívánja a pihenést, a jó abrakot, meg a nyugalmat.

Day off – Kotor – Budva

Hiba a mátrixban, avagy egy nap, mikor nincs semmi. Mesterségesen kicsit rászervezve sikerül a dayoff. Mivel hazaiak itt vannak, jólesik végre lepattanni egy napra. Irány kirándulás, turistáskodás. Olyan komoly tervek rezegnek a levegőben, mint pl. Kotor, Budva, kisvasút és strandolás.

Kotor klassz, most kezdődik valami fesztivál, (juli 30- aug.04.) este kéne látni. Elvileg itt van a térség Európa szintű Bigone szabadtéri diszkója a várban, de ez megint nem az én víz csendjében lebegő lelkületemnek való ellenállhatatlan csábítás. A rekkenő kánikulában csodálattal néztem, akik 2 EUR ellenében nekivágnak a kotori vár felé kígyózó gyalogösvénynek. Ha jót akarnék, akkor este nyolc után iramodnék neki elemlámpával és főleg ingyen, vagy pedig hajnalban. Esetleg hálózsákkal fenn aludnék a kettő között.

Mivel a hőség rekkenő erővel csapott le, megadtuk magunkat egy szelet pizzának és krigli sörnek – persze csak mikor beszorultunk egy sikátorokkal szegélyezett hangulatos térre. Doppingolva már hamar végigfutottunk az óváros labirintusszerű kis sikátorain, be az izzó kocsiba, irány Budva. Kisvasút potom 2,5 EUR-ért. Jó, mert fúj a szél. Egyébként soha nem jutott eszembe még felülni erre az alkalmatosságra, azt hiszem még utólag is többre értékelem a sétát. Hiába, családi vonás, hogy az ember csak szereti használni amije van – lábat sétára például. Egy durván ideális kis strand ejtett rabul minket, csak este fél nyolckor sikerül visszasétálni az óvárosba. Közvetlen a vár melletti téren, korrekt áron kínálkozik a halétterem. Bepróbáljuk. Eredmény pozitív, tényleg telezabbantjuk magunk öten 54 EUR értékben halkajákkal. Ezek után az óvárosi séta fél órás programmá olvad, a yachtokat kommentár nélkül csodálva félek, hogy rosszat álmodom.

.
.
.
.
A nap tophajójáról azért pár kép idekívánkozik. Ez valószínű egy afrikai ország több éves költségvetése… Van, ami mérhetetlen, ami felfoghatatlan. Az ember nem csak a csillagokat nézve érezheti magát kicsinek és elveszettnek…

Mivel gyorsan magamra találtam, összekapva a bandát hazaindultunk. Holnap akció, utána meg Mikó egyéni bemutatójától lelkes tanfolyamosokkal megszórva indul a program. Jó is, mikor egész nap izzik a telefon. (bár montenegrói stílusban kezeljük a hívásokat: visszahívás nem várható. Ha valaki ennyi el nem jövő beígérkezett emberrel nem találkozik, akkor a tárgyalás értelmét veszti. Aki jön, úgyis jön… 🙂 )

Programon: búvárkodás

Ez már nem szöszmötölés: teli hajócska, a megszokottnál nagyobb zajszinttel kifutóban, ahogy mindenki a merülésre hangol. Örülök, mert jórészt magyar a csapat, ráadásul saját nevelésű búvárokkal megspékelve. Tehát program van, csak a hajót, meg felszereléseket kell menetkészre szervezni.

Félelmeim szertefoszlottak már az első húzós napon: sok jó ember kis helyen is elfér, a búvár meg jó ember. Merültünk, merültünk és minden a helyére került. Helyi módra.

Tihany volt napirenden, ezért még nálunk sem ugorhattak a kezdők: csonka csapattal mentünk le a negyvenre. Süllyedés közben egyik emberünk 12 méteren megérezte a hideget, megmásíthatatlanul a visszafordulás mellett döntött. Próbáltam mutatni, ha kell, odaadom a saját csuklyámat, de nem ezen múlt a dolog. Így aztán Dezsőékkel vágtunk neki a roncsnak, ami teljesen klasszul is sikerült. Próbáltam a lámpám fényét használva fényképezgetni, meg amúgy is elég jó látótáv fogadott. Igen élvezhető merülés volt, rájöttem, nagyon szeretem a Tihanyt, szép roncs nagyon.

Mindenkinek tetsző programként a kék barlanggal folytattuk. Ez a strandoló szakasznak is szóló lubickolós akció volt, no meg checkdive a hazaiaknak. 55 percben… Rég láttam ekkora hajóforgalmat, mint most, de hát ha egyszer a turisztikai attrakció felszínen is a Plava Spilja, akkor nincs is mit tenni.

Következő napokban is zsúfolt kifutások voltak: na, erre nem mondhatom, hogy rutin, hiszen eddig, juli közepéig lötyögős, vakarózós napok voltak csak. Hát, ez a terhelés jól esik, végre búvárnak érzem magam. Két kezdő tanuló, megannyi merülés. Reggel fél héttől, este kilencig munka. Csak a szieszták hiányoznak a délutánból…