Úti jegyzetek
Category : Blogroll , Montenegro , Uncategorized
Banja Luka: rafting lett a mulatság, amit Pasic haverunknak köszönhetünk. A srác ezüst érmes folyami európabajnok, lehet, hogy a folyó szelleme a keresztapja. Mindent tud a helyről, a folyóról, az örvényekről, amikről gyakorlatilag folyamatosan beszél. Igen jó vezetést kaptunk, 19 kilométert húztunk a Vrbacon, amiben alig volt víz. Legjobb az április-május akkor igazi fehér víz amiről beszélni érdemes. Sok egyéb is kiderült, de azt majd a Weking főhadiszálláson teregetem ki – hiszen jó lenne egy kis túrát lehozni ide, van egy hétre való ötletem Bosznia témára.
A hegyekben aludtunk, ki kocsiban, én spec bivakolva egy letérő út végén. Innen mentünk tovább, hogy egy másik régi tervünknek engedjünk teret: ugrás.
Már olyan hírek is kerengenek, hogy a mostari hídról ugrottunk – ami nem igaz. Csak a fele olyan magas tréning toronyból kóstoltuk be a folyót. Nyelvtanilag tehát igaz: ugrottunk Mostarnál. Miután még mindig tudtunk Mostarban mit fotózni, ráadásul reggel korán még a turisták előtt megtehettük ezt, pár órát rá is szántunk. A foto múzeumban archiv felvételen nézhettük a hadi állapotokat, a híd szétlövését. Hajmeresztő volt nézni, viszontlátni a helyet élőben, érezni a levegőben a halált. Kicsit, mint mikor az ember a mélybe néz és a tériszony szele megcsapja.
Nekifutok egy gyors kis összefoglalónak, csak úgy naplózásképp. Panasz: mindenki szidja az időjárást, pedig az a nyugdíjasok privilégiuma – de azért röviden: vacak volt. Lebegett a levegőben az érkező hidegfront, mikor levonultunk a büki standnapos bemutatónkra, majd tízen. Volt nyüzsgés, a szervezők részéről, Viva TV-s Zolival rövid standup comedy-ba csapó konferálást követően Füge és jómagam húztuk rá a készülékeket bárkire, aki uszonyt húzott. A munka örömét azért sikerült megtalálni (lsd, foto) sokak szerint ezért érdemes búvárnak menni.
