Utcai történetek – Hurghada
Category : Blogroll , Egyiptom , Uncategorized
4 kép, három történet a hétköznapokból. Csak egy fényképezőgép kell hozzá, két szem, hogy a meghökkentő, elrohanó pillanatokat kicsit megragadjuk és persze másképp nézzük azokat. Ettől lesz kontrasztos a kép, mely a kronoszok áradatnak sodrában gyorsan tovatűnik .
Ez a mi utcánk. Olyan, mint a többi, poros földút, kétoldalt négy-hat szintes tömblakások, építési foghíjak rogyásig szeméttel megrakva. El tudod képzelni, hogy a házak alatt milyen földalatti csótánykommunák lehetnek? Mindegy, az emeleteken lakni jó. Magasan kevesebb a szúnyog, meg a por. Az utcaszinten mindenhol sarki bolt van, vagy kajálda/sisha bár, mosoda, fodrászat mobil szaküzlet, ill. más ipari vállalkozás. No meg téma, ami az utcán hever. Jelen esetben a sarki zöldségesünk előtt, egy szebb napokat is látott, mumifikálódott vasalt macska formájában. Figyuzz csak a kép aljára!
Itt fekszik Mirci, rendíthetetlen nyugalommal. Mindig köszönünk neki, ő meg el sem mozdul posztjáról. A minap éppen megindult az építkezés a sarkon, ennek következtében az utca félig járhatóra szűkült. Ugyanis ilyenkor találomra leburitanak pár teherautó homokot, az meg rögtön egy homokdűne. Ha sok van az utcán,akkor vagy az ember tevével kel át rajta (sivatagfeeling) vagy megkerüli új utakat keresve. (Ha nem, akkor tele megy a cipője rendesen.)
Mirci sajnos egy ilyen homokhegy alá került, az építkezés áldozatává válva. Végképp nyugodjék – bár lehet, hogy valahova befalazásra kerül még. Egy biztos: sok csoda van egy építkezésen, főleg itt Egyipt honban. Például a villanyszerelés és érintésvédelem laikus szemmel is elrettentőnek tűnik. Meg is álltam egy pillanatra, csak a mobilommal kattintva, ahogy egy homokdűne alól felmeredő vastag, erősáramú kábelre éppen rákötött a mester. Még másnap is abszurd volt, ahogy a színes szigszalagok meredeztek a homokból a levegőbe, bennük sok amper ütőerővel. Az is abszurd, hogy a harmadik napra kövekből meg hulladékból kis kupacot építettek rá.
Közterület. Sok minden van itt, úton útfélen. A kis utcák jellegzetessége tehát a por, szemét, építkezési dekoráció. Persze egy-egy helyen az éttermesek, boltosok kis növényeket helyeznek el a megtisztított utcai frontra no meg különféle reklámtáblákat. Takaros szakasz, van gazdája az utcának. Persze fura, amikor egy ilyen hely előtt megáll egy platós kisteherautó, rajta egyenruhás fél tucat katona, két vállapos meg egy sofőr. Kis közjáték, fenyegetés kiabálás mire felkapjuk a fejünk, amit látunk az, hogy a katonák sebesen pakolnak a platóra felfele. Minden cserepes növényt, no meg az árva megállító táblát fel a platóra, és huss, tovahajtanak! Nem kicsit abszurd – de a magyarázat, hogy a jobban menő vállalkozásokat itt is ba…zogatják, ha nem épít felfelé működő kapcsolatokat és nincs patrónusa. Néha a dózer a végső válasz, amit szintén láttunk már.
Ezek a halak a tenyerünkből ettek! Szó szerint, a sebekről felázott bőrt lecuppantották, belekukkantottak a fülünkbe, szánkba, egyszóval jól megszervizeltek bennünk.
Mi pedig egyenesen fölötte ugrottunk. A esti kék alattunk már teljesen feketének tűnt. Húsz méteren bekapcsoltam a lámpát, majd irányt véve az árbóchíd felé kormányoztam a csoportot. Csip csip – mondta komputerem, ami a harminc méteres mélységre figyelmeztető jel nála. A roncs érintette a harmincat valóban, azt is az árbócai révén, a test alattunk ferdén lefelé túlmutathat ötvenen is. Nos, harmadik merülés gyanánt nem kívátam bonyodalmakat, negyvennél befékeztünk, körbesúsztuk amit lehetett érni. Az utolsó szórt fények kezdtek elenyészni ahogy a nap lebukóban volt. Azt érezhettük, hogy legalább száz méter mélyen borul ránk a félhomály, az észlelhető valóság lámpáink fényében ölt testet, azon túl pedig a képzelet leírhatatlan szörnyei lopakodnak. Voltak itt üveghalak, emperor hal, muréna, no meg tűzhal az ismerősök közül, tökéletesen beértem velük. Még mielőtt elvarázsolt volna a helyzet és a nitrogén kombinációja, az árbócig emelkedve népszámlálás, majd irány a reef! Már csak vissza kell találni a hajónkhoz.
Az éjszakai járatok mostohák az emberhez, nincs alvás, nincs feltöltődés. Bár Marsa Alamban a behajózás időben megvolt, a várakozás napnyugtái fokozódott, de nem sikerült sem elindulni, sem checkdive-ot nyomni. Pihenni sem igazán, valahogy megtört a ritmus – valahogy árnyéknak éreztem én is önmagam, ahogy a többiek se voltak teljes formában.
A fedélzetről nem tisztem nagyon nyilatkozni. Sőt, mint beépített ember, nem is nyilatkozom: az én kis dreamteamem nyugodt volt, jószerivel mormota stílusban adta át magát a pihenésnek. Tehát szolid, derűs béke honolt a hajón. Csak a 
Ha ezeket a galériákat tuttiban akarod nézni, akkor van egy alkalmazás a Flickr alá.