Jubileum

Jubileum

A merülések nyilvántartása a katonai és ipari búvárkodásra visszavezethető tradíció. Onnantól kezdve, hogy civil időket élünk és senki nem kéri számon a merüléseket, nincs is nagy szerepe a logbook vezetésének. Hogy ez mekkora tévedés! –  és mennyi magyarázat rá! Egyrészt sok az idióta, túlbonyolított bejegyzési forma, másrészt meg úgyse kell igazolni a merüléseket, hiszen nem pénzt, fizetést kapunk a merült órák után, hanem a bázis számításai szerint perkálunk úgyis. A kényelmes, punnyadt búvárnak nem hiányzik, hogy írogasson. Csomóan 50, vagy százas szám után profinak érezvén magukat hagynak fel a vezetéssel. Akad aki elveszti, van aki elpakolja a merülései nagy könyvét. Az öreg profik hasból három, négy, hatezer merülésesnek vallják magukat, meseszámok bajnokai ők. Ők vagy lódítanak, vagy csak ugye a kerekítés csapdájába esnek.  Ha nem, akkor én természetesen kopasz kis kezdő vagyok ezen öreg harcsákhoz képest. Talán ezért, talán mert Murphy így akarta, ez a mostani emlékezetesre sikerült diving volt, ahogy egy nagy jubileumhoz illik.

Ikuani. Erőteljes áramlásiról híres driftelős hely, sok halat ígér. Nincs megállás, visz a víz, vörös fokú készültség. Csak mert ha az ember nem vigyáz, akkor simán a reef tetején átpenderíti az átbukó áramlás. Minden ellenállás értelmetlen: a víz az úr. Ezért nem kopasz kisgyerekeknek való játszótér, megnézzük, mikor, kit hozunk ide. A vendégekkel nem is volt gond, túl voltak a bemelegítő merüléseken, amúgy meg évtizedes múltú aktív, sokszázmerüléses polgárok – akik már a nyolcvanas években Vörös tenger rajongók voltak.  Nos, a baj velem volt…