Extrem version

  • 4

Extrem version

Minden jóravaló magyar láthatott már áramlást, elég csak a hídra kikönyökölni zöldár idején. A víz viszi a farönköket, mégpedig sebesen, közben meg kavarog a víz, buzgárok, örvények, meg egyéb népi rémségek keltenek pánikot a vízbe ugrás gondolatára. Csúnya ügy, aminek az ember nem az úszástudása alapján fordít hátat: a józan ész elég hozzá.

Nos, Ikuanin állunk ismételten, ugrás előtt. A csillagok szerint zord áramlás van. Fodrok utaltak erre a víz felszínen. Ezért jöttünk, meg hogy köszöntsük a halakat.

Három párba besorolva csobbanunk: három búvárvezető három vendégre – ugye milyen komolyan állunk a feladathoz? Első észlelés: van áramlás, nincs áramlás. ?! Buborékfelhő hullik szét: turbulencia jeleit mutatják. Amikor a légbuborék nem száll egyenesen felfelé, hanem csak gomolyog, mintha valami láthatatlan, óriás koktélkeverő kanál megforgatná és kevergetné. Búvárként átélve hol szembe kap egy egy fuvallat, hol meg oldalról. Fel-le is billent. Na, ilyenkor ébred fel az ember a merengésből, kezd koncentrálni a jelekre, merre is kell tartani. Lefele nem jó: bizonyos mélységnél mosógép effekt léphet fel, mintha a mélység szippantana lefelé, elhúzva, tépve a biztos reeftől, oly könnyedén, mint ahogy szélvihar kap fel tollpihét. Felfelé tartva nincs nagyobb gond: max áthajít a reefen, ahogy azt a múltkor megtapasztaltuk. A kérdés az, ki hogyan reagál a helyzetre, uralja azt és az idegeit persze.

“Read More”

  • 4

Jubileum

A merülések nyilvántartása a katonai és ipari búvárkodásra visszavezethető tradíció. Onnantól kezdve, hogy civil időket élünk és senki nem kéri számon a merüléseket, nincs is nagy szerepe a logbook vezetésének. Hogy ez mekkora tévedés! –  és mennyi magyarázat rá! Egyrészt sok az idióta, túlbonyolított bejegyzési forma, másrészt meg úgyse kell igazolni a merüléseket, hiszen nem pénzt, fizetést kapunk a merült órák után, hanem a bázis számításai szerint perkálunk úgyis. A kényelmes, punnyadt búvárnak nem hiányzik, hogy írogasson. Csomóan 50, vagy százas szám után profinak érezvén magukat hagynak fel a vezetéssel. Akad aki elveszti, van aki elpakolja a merülései nagy könyvét. Az öreg profik hasból három, négy, hatezer merülésesnek vallják magukat, meseszámok bajnokai ők. Ők vagy lódítanak, vagy csak ugye a kerekítés csapdájába esnek.  Ha nem, akkor én természetesen kopasz kis kezdő vagyok ezen öreg harcsákhoz képest. Talán ezért, talán mert Murphy így akarta, ez a mostani emlékezetesre sikerült diving volt, ahogy egy nagy jubileumhoz illik.

Ikuani. Erőteljes áramlásiról híres driftelős hely, sok halat ígér. Nincs megállás, visz a víz, vörös fokú készültség. Csak mert ha az ember nem vigyáz, akkor simán a reef tetején átpenderíti az átbukó áramlás. Minden ellenállás értelmetlen: a víz az úr. Ezért nem kopasz kisgyerekeknek való játszótér, megnézzük, mikor, kit hozunk ide. A vendégekkel nem is volt gond, túl voltak a bemelegítő merüléseken, amúgy meg évtizedes múltú aktív, sokszázmerüléses polgárok – akik már a nyolcvanas években Vörös tenger rajongók voltak.  Nos, a baj velem volt…

“Read More”

  • 0

Ikuani

Pápua nyelven zátonyt jelent. Minden magyarázat, jelző, becenév nélkül “a” merülőhely neve, hajóval alig húsz percre a bázistól. Itt több ugró pozíció is van, például a Baru Tahun Reef, illetve a másik oldalon a Bao Ikuani, de ehhez a csoporthoz sorolnám még a Paradise Reef már emlegetett csodáit is.

Csak decemberben kezdtük merülni, de ha valami kis fűszeres, extra merülésre van szükség, akkor mindig első eshetőségként mérlegelem, ki tudunk-e ide futni. Mivel rég írtam helyről, azért bemutatnám – ha már ez az egyik ritka és kedvenc merülőhelyem. Ritka, mert nem gyakran merüljük, ritka mert más mint a többi.

Ikuani térsége egy nagy fehér folt, maga egy vízválasztó, hosszú zátony. A vonulat teteje 8-12 méter mélyen húzódik, északi oldala meredekebben és biztosan fut a mélység felé, nyíltvíz hangulatot sugall. Ezen az oldalon a zátonyon átbukó áramlás hozza létre azt a driftet, amivel ÉK felé lehet száguldani. Nem a koralljaról híres, bár a déli vonulata mentén rengeteg koralltömb kínálja a keménykorall formációk változatos szépségét. Ellentétes, déli áramláskor ez a lankásabb, tagolt déli oldal vonzza a halakat – sajnos a látótávolság kisebb ilyenkor. Ha fordul az áramlás, lassan teszi, ilyenkor nem érezhető az, hogy kis mélységnél a víz néha durva erővel akarja magával ragadni a búvárt. Ez az átbukó áramlás nem gond, ha az ember megkapaszkodik a reefen lobogni és figyelni. Van mit!

Ha nincs áramlás, nincs cápa! – ez pedig cápanézős hely. No meg halakkal táncolós. A merülés második felére érünk be általában abba a zónába, ahol a feltűnnek a főszereplők: bemelegítésnek zászlós halak, a nyílt kék víz felől pedig sokkal több diszkoszhal rajzolódik ki, mint a koralloknál. Van tonhal, torpedótestű predátorok, makrélák, cirkáló travely, mindenki hajtja az apró halakat. Fortyog a víz a doktorhalak rajaitól, kis kék íjhalak verődnek légiókba, barakuda rajok húznak el kötelékben a nagy hallevesben. A cápashow pedig bármikor kezdődhet. Hol egy-egy blacktip reefshark húz el, de akad szürke szirti, fehér foltos is, ha pedig akad, akkor fel-le cirkál. Kavalkád! – az ember kapkodja a fejét, sodródik elakadó lélegzettel. Nem kell 15 méternél mélyebbre menni, nem kell úszni. Ott kell lenni és beszippantani a pillanatot, az élet megannyi rezdülését, ami örvénylően pulzál és vibrál ebben a hatalmas tömegben. Dobban a víz, ahogy halrajok egyszerre rebbennek, ahogy a cápa elrugaszkodik: mintha a tenger pulzusát érezné az ember.

Mikor már azt hinni, nem lehet jobb, akkor fordul elő, hogy beleerősítenek a cápák. Mintha követnék a búvárokat. Egyszerre többet is látni néha ilyenkor, de hát a merülés végére értünk, bója a felszínen, búvárok pedig 5 méter mélyen. Safety stop természetesen, általában a nagy kékben. Persze, hogy mindenki skubizik körbe, van-e cápa a közelben. Ugyan búvár nincs az étrenden, de ezek a majd két méteres agresszorok elég fenyegetést jelentenek a legoptimistább vendégnek is. Feltűnően hamar elhagyjuk a vizet. Ez egy tipikus merülés itt.

Amúgy nyíltvíz lévén ki kell várni a megfelelő szép időt és a legjobb áramlási viszonyokat. Általában a délutáni időpont a kedvezőbb a merülésre. Most éppen álló víznél ugrottuk kétszer, két délutai időpontban. Jó alkalom volt a déli oldal felfedezésére, ahol nagyon jó koralltömbök között, majdhogy vörös tenger feelingem lett. Na de annyi de annyi hal cirkált, hogy én nem is néztem a korallokat. Cápa mutatóba volt, rögtön kettő hatalmas kövér szürke szirti is, de ma nem szerepeltek. Irgalmatlan méretű sárga farkú barakudák húztak el a fejem felett – még csak nem is köszöntek. Mosolyuk minden volt csak bíztató nem: azok a sorban kiálló tűhegyes fogak még nekem is fenyegetéssel bírtak. Az egész merülés alatt nagy zöld doktorhalak kavarogtak körülöttünk, néha alig láttuk egymást. Állítólag ez a híres Raja Ampat halleves, amiért érdemes ide jönni. Én kajálom.

Tény, hogy megkésve, fél ötkor, gyér fényben és a zöldes, maszatos vízbe ugrottunk. Áramlás és cápák nélkül. De a hely hozta az élményt. Mondani sem kell, azon agyalok, mikor térünk vissza legközelebb a kívánt ideális feltételek között merülve.


Aktuális események:

Barlangi bújócska

Blogtár