Dupla jeges
Category : Blogroll , Itthoni víz , Karas diving blog , Uncategorized
Agybamászó a média, mikor első, másodfokokról szajkóz, általánosít vadul tolva az ember fejébe a jégzivatart, a tornádót, meg más rémségeket, csak hogy mindenki maradjon otthon szépen. Aztán a természetnek erről fogalma sincsen, hiszen lehet zápor itt, napsütés amitt, érkezhet menetrend szerint a fagyosszentek hidegéből, de globális otthonmarasztaló idő nem lehet. Ezt mi búvárok tudjuk jól, főleg egy ilyen vasárnap után, mint ami tegnapra esett.
Volt okunk indulni, toboroztunk is hozzá számos érdeklődőt és kalandkereső társat. Ha most nem megyünk, akkor kimaradunk abból a szenzációból, amit Grüner See néven ismerünk, időszakos és alkalmi látvány, amikor az olvadó gleccserektől megemelkedett üvegtiszta víz ellepi a sétáló utakat, a padokat, a hidat és persze a virágos réteket, körbeölelve a fákat is.
Valakik megtervezték az időjárás előrejelzést, valószínűsítve egyet. A kedvezőtlen általánosítás aztán készpénzként került a fejekbe, felülírva mindent. Így a jelentkezők szépen egymásután lemondtak a kirándulásról. Mindenki, kivéve Zénót és jómagam. Bevallom, lett volna okunk visszalépni az esti születésnapi partira, a lustaságra, a ki nem aludt dolgos hétköznapokra gondolva, vagy akár épp az elmulasztott kötelességekbe gabalyodva legyinteni egy zivataros kimenetelű, vacogós szürke merülésnek. De valahogy nem tudtam elhinni, hogy kihagyható, hogy ne kéne elmenni. Nagyon határozottan akartam a túrát és kész. Kiránduló idő lesz – mondtam vállatvonva a kételkedőknek.
Hogy ki mit ért kiránduló időn, rossz időn, vagy előrejelzésen, az megint egy dolog. Egy biztos így utólag: az időjárásra nem lehetett panasz, gyönyörű tavaszi idő lengedezett, így aztán lelkesen zakatolt a szívünk úton Tragöss felé merülésünk reggelén. Merülni persze bármilyen idő jó, hiszen a búvárruha véd és eltakar, de azért napfényes tóparton más a hangulat.
Megadatott – árulom el a lényegre térve. Olyan, de olyan szívmelengetően csodás idő volt, hogy azt hittem, meseországban járunk. A völgyben hűvös szellő fújt végig időről időre, jelezve, hogy felhőket hajtunk az égen – mikor a Nap süt akkor is. Így aztán a fények sűrűn változtak, hol egyik, hol másik hegyoldal fürdött a verőfényben, hol egyik hegycsúcs tükröződött a tó tükrében, hol a másik bukkant elő a szél borzolta víz kisimulásakor. Maga a tó is váltogatta a színét, zöldesből kékes árnyalatba fordulva. 8 méter 80 centis vízállás ígérte az élményt, amiért jöttünk.
Trollkodásnak tűnhet a merülés pár részlete, mert igencsak elhagytuk a papírformát. Hibaként említeném a fel nem töltött akksikat a vizuális technikákhoz, a teli memóriakártyát, az induláskor technokol rapiddal befoltozott száraz ruhás kesztyűmet (just in time – egyébként bevált!) és persze a fizikai és szellemi 100% hiányát. Már dél is elmúlt hát, mire sikerült a vízbe menni, ahol szokás szerint a szél összehordta a lebegő szennyet. Mocsár feelingben gázoltunk a vízbe, amit a kollégák reggel óta kavarnak, így az első benyomás szerint pocsék látótávra számíthattunk. Az időjáráson túl ez volt a mai nap második nagy ajándéka: ahogy a híd felé közeledtünk, úgy tisztult ki minden. A napsugarak táncoltva törtek át a fák ágain, a tó vizén szaladó hullámok mágikus mintákban szaladtak szét a víz alatti rét harsány zöldjén. Ráadásul megtörtént a harmadik csoda: csak Zénó és én voltam jelen az előadáson, semmi tumultus, semmi búvár kavalkád.
Csodás volt. Cseppet sem érdekelt, hogy a kamerák hamar feladták. A pillanat bevésődött, oda, ahol már előre meg volt a helye, hogy bármikor felidézhessem. Mi többet is lehetne megemlíteni: a képek magukért beszélnek. A tanulság levonható: az időjárás nem egyértelműen definiálható valami, ellentétben azzal a ténnyel, hogy milyen könnyen is mondunk le a természet szépségéről.
Ezek után nem csoda, hogy kétszer merültünk, ugye?
